Az alkohol hatása a kreativitásra

A szilveszterhez közeledve úgy gondoltam, hogy írok egy érdekes bejegyzést az alkoholról és az írásra gyakorolt hatásáról. Természetesen elsőként mindenkit szeretnék figyelmeztetni, hogy alkoholt mindig csak felelősséggel fogyasszon, hiszen a túlzott ivás biztosan nem segíti elő a kreativitás teljes kibontakozását.

Valahol azt olvastam az interneten, hogy az alkohol kedvezőtlen hatással van az írás folyamatára, hiszen szétcsúszik tőle a történet, a karakterek és minden, amit egyben kellene tartanunk. Ez a mondat elgondolkoztatott, hiszen nem értettem vele teljesen egyet. Főleg, hogyha belegondolunk, hogy hány és hány író csúszott az alkoholizmusba. Ráadásul emlékezhetünk Hemingway híres idézetére: Write drunk, edit sober! (Írj részegen, szerkessz józanul!).

De akkor hogy is van ez? Az alkohol mindenképpen segít abban, hogy ellazuljunk, beszédesebbé tesz bennünket, lebontja a korlátokat, így érdekes irományok születhetnek alkoholos befolyásoltság alatt. Véleményem szerint bizonyos esetekben feloldhatja a blokkokat és segíthet sutba dobni az elvárásokat. Ez nem jelenti persze azt, hogy használható történetet kapunk, hogyha alkoholos befolyásoltság alatt írunk.

Ráadásul tényleges érdekes kérdés a tyúk és a tojás problémája. A legtöbb író általában érzékeny személyiség, sok esetben erős pszichés problémákkal, akik könnyedén eshetnek függőségbe is. Stephen King is drog- és alkoholmámorban írta pár regényét, de mellette rengeteg művészt és írót említhetünk (közöttük magát Hemingwayt is).

Senkinek sem ajánlom, hogy sokszor és sok alkoholt fogyasszon az írás megkönnyítésére, hiszen az később nagy problémákat okozhat. Azonban egyszer-egyszer ki lehet próbálni, hogy milyen hatással van egy-két pohár bor, esetleg sör az írói folyamatra. Ha valakinek nincsen szilveszteri programja (esetleg más írókkal tölti az estét), azoknak is vicces játék lehet az ivós írás.

Szerintem semmiképpen sem jelenthetjük ki, hogy az alkohol rosszat tesz az írás folyamatának, de ezek a hatások csak rövid távon pozitívak. A túloldalon sokkal nagyobb problémák jelentkeznek, mint a függőség és az írói blokk alkoholos befolyásoltság nélkül. Esetenként segíthetünk magunknak, de mindig helyezzük előtérbe, hogy vigyázzunk magunkra!

Emellett mindenkinek Nagyon Boldog és Sikeres Új Évet Kívánok! Vigyázzatok magatokra és írjatok sokat (józanul, esetleg becsípve ;)!

képek forrása: Pinterest

2 thoughts on “Az alkohol hatása a kreativitásra

  1. Hm, mindig is arról ábrándoztam, hogy mint a nagyok a filmekben, egy pohárka bor mellett írok, ha felnövök. Majd most ki is próbálom, mert sok igazság van abban, amit leírtál! Csak aztán nehogy túlzásba essek 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük