Ki az író?

Ó, de sokszor találkozom az interneten azzal a mondattal, hogy “én nem nevezném magam írónak”. Ilyenkor mindig felteszem magamban a kérdés, hogy ugyan miért nem? Miért kell félnünk ettől a megnevezéstől? Miért gondoljuk úgy, hogy valamiféle beképzeltség lakozik ebben a fogalomban? Csak az lenne az író, aki pénzt kap az írásért? Vagy egész egyszerűen félünk, hogyha írónak nevezzük magunkat, mert akkor könnyebben beéghetünk, hogyha írunk valami rosszat? Ráadásul az az író, aki pénzt kap az írásért az is írhat borzalmasat. Én szeretem magam írónak nevezni, nincs ebben semmi szégyellnivaló, sem beképzelt. De ki is az író? Egyéni vélemény következik!

Szerintem éppen lehet író az is, aki csak az asztala fiókjában rejtegeti a kéziratot. De az írósághoz hozzátartozik, hogy hajlandóak legyünk önmagunk fejlesztésére és az önkritikára. Egy író szerintem tájékozott, sokat olvas és igyekszik felszívni a környezetéből jövő ingereket, amelyeket történetekké formál. Emellett magas szinten tisztában van a nyelvtani szabályokkal, hajlandó kérdéseket feltenni, utánajárni a dolgoknak, hogy jobbá válhasson. A bátrabb író már másoknak is megmutatja a műveit, kiteszik magát a kiadók, szerkesztők és írótársak kritikáinak.

Writer-Series

Nem attól leszünk írók, hogy letagadjuk, hogy azok vagyunk. Ebben csak egy adag hatalmas adag félelem lakozik. Mert, hogyha felvállaljuk, hogy írók vagyunk, akkor megkaphatjuk, hogy nem vagyunk elég méltók erre a nemes címre. Nincs róla papírunk, diplománk, ami ebben az országban olyan nagyra becsült.

Lehetünk publikált írók, hobbiból írok, kiadatlan, de kiadásra vágyó írók. Szerintem a lényeg abban rejlik, hogy legyünk tájékozottak és legyünk hajlandóak fejlődni. Írónak lenni kemény munka, és mindenkit óva intenék ettől a pályától, akinek nincs meg a kellő önszorgalma és nincsen kedve olvasni. Emellett érdemes okosan hallgatni mások véleményére is, mert a fejlődéshez ez elengedhetetlen. Ha publikálni akarsz, akkor merd felvállalni az íróságodat!

writer

3 thoughts on “Ki az író?

  1. Jó kérdés: a tevékenységtől függ-e vagy a minőségtől? (folyton írok, alkotok VS. írtam egyszer öt évvel ezelőtt egy díjazott novellát) 🙂

    • Szerintem még az is kérdés, hogy ki minősíti a minőséget. Az olvasók vagy más, profi írók? De egyébként az egész téma elgondolkodtató, és nagyon sokat lehetne rajta vitatkozni.

  2. Szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy az “író” megnevezés sokak számára hivatásszerűséget sugall. Pl. “Mi a foglalkozásod? Író.” Sokan ezért szeretik jobban a “szerző” szót használni magukra, és azt is inkább egy-egy konkrét kötet, írás kapcsán. Bevallom, én is így vagyok ezzel, de persze ettől még teljesen megállja a helyét az a felfogás is, amit a bejegyzésben leírtál. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük