Első Könyvfesztiválos élményem

Első körben meg is cáfolom a címet, mivel már negyedik alkalommal jártam kint a könyvfeszten. Tavaly még a Kalandok és kalandozók novelláskötetet is dedikáltam pár velem megjelent írónak. De az idei alkalom teljesen más élmény volt megjelenni saját könyves íróként. Olyan, amire tényleg legalább öt éve vártam, ha érzelgős lenne a bejegyzés, az mindenképpen ennek köszönhető 🙂

Kissé izgatottan jelentem meg reggel fél tízkor a XXIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Nem mondom, hogy nem vetett ki túl korán az ágy, de alig vártam, hogy találkozzak a Maximosokkal, akik segítettek abban, hogy a kéziratomból igazi könyv legyen. A kinti hideg és szél sem tántorított el bennünket, úgy éreztem, azonnal otthonra találtam a kis csapatban és még csodálatos könyvpiramist is építettek a könyveimből. Nagyon örültem, hogy egész nap kint lehettem a standon, így sokkal több időm volt az olvasókkal, nem kellett odabent tolongani a tömegben és meg sem fáztam. Az biztos, hogy fűtött belülről a lelkesedés 🙂

Szerencsére már tíz óra után elkezdtek szállingózni az olvasók, valakik könyvvel a kezükben jöttek, valakik pedig a könyvpiramist bontogatták. Bevallom, fogalmam sincs, összesen hány könyvet írtam alá nektek, de mindenkinek nagyon örültem. Itt mondom el, hogy élőben baromira rosszul fejezem ki az érzelmeimet, talán ezért is lettem író, így inkább itt mondom el, hogy mennyit jelent, hogy mind mosolyogva jelentetek meg mellettem. A Maradj velem megjelenése miatt annyi szeretetet kaptam tőletek, amennyire sohasem számítottam. A kiadókeresés évei alatt voltak nehéz pillanataim, de ilyenkor biztos vagyok benne, hogy minden perc megérte. Nagyon sokat jelent nekem, hogy ennyien szeretitek a könyvet.

Bevallom, kicsit aggódtam én is, hogy mennyire leszek ideges (és persze az is eszembe jutott, hogy alig fogtok odajönni páran), de úgy érzem, azonnal megtaláltam a helyem a szeles Maximos standon. Ráadásul végre találkozhattam olyan emberekkel, akikkel eddig csak online sikerült kapcsolatba kerülnöm. Kelly és a Szembetűnő blog írója, Patrícia végre megkapta nagyon sokszorosan megérdemelt aláírását a könyvbe. Emellett találkoztam pár írótárssal is: Puska Veronikával és Lylia Bloommal. Odabent biztosan még több emberrel futottam volna össze, de én kint igyekeztem tartani a frontot. Régi barátok, rokonok is megnéztek és együtt örültek velem. Emellett ne feledkezzünk meg a lelkes olvasókról. Már a könyvfeszt előtt is Hikari és Ashley aranyozgatták a napjaimat, de tényleg mindenkinek nagyon örültem! Az is szuper élmény volt, hogy hazaérve folyamatosan bukkantak fel az új képeitek a Maradj velemről Instagramon és a Molyon is. Nagyon boldoggá tettetek, az biztos! 😉

Összefoglalva csak azt tudom mondani, hogy nagyszerű nap volt. Nagyon remélem, hogy még sok ilyenben lesz részem. Már beszélgettünk további író-olvasó találkozók lehetőségéről is 😉 Készülök majd további játékokkal, meglepetésekkel és hírekkel is! 🙂

5 thoughts on “Első Könyvfesztiválos élményem

  1. Pingback: Első Könyvhetes élményem - Gabriella's Writing

  2. Pingback: 88. Ünnepi Könyvhét - Maradj velem dedikálás beszámoló - Corn & Soda

  3. Pingback: Második könyvfesztiválom - élménybeszámoló - Gabriella's Writing

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük