Az Írók egymás között sorozatunk első igazi bejegyzésében az írói álnevekről alkotott véleményünket szeretnénk veletek megosztani. A téma elég kényes, sokrétű, heves vitákba bonyolódhatnánk vele. Az én bejegyzésem célja sem az, hogy „igazságot” szolgáltassak az írói álnevek mellett, vagy ellen. Inkább elmesélem a saját történetemet, és bátorítanék mindenkit, hogy mondja el a véleményét, írjon bejegyzést a témában, hogyha szeretné hosszabban megosztani a saját névválasztós történetét. Klári és Fanni bejegyzését itt és itt találjátok.

Éppen két héttel ezelőtt írtam egy blogbejegyzést, ahol megkérdeztem a Molyos közösséget, hogy miért is nem olvasnak sokan magyar íróktól. Sok válasz jött, sok ellenérzés bukkant fel. Napokkal később beleütköztem a Molyon pont egy kérdésbe, hogy érdemes-e külföldi nevet választani az íráshoz, és éppen az én beszélgetésem lett a jó példa arra, hogy mindenképpen érdemes angol álnéven írni. Nem szóltam hozzá, hogy mindennek ellenére én pont a saját nevemen írok. Egy az egyben azon, amit a születésemkor kaptam.

Bevallom, sosem gondoltam kockázatként a saját nevemre. Amikor elkezdtem publikálni, meg sem fordult a fejemben, hogy válasszak egy angolosan hangzó álnevet. Annak ellenére sem, hogy a történeteim külföldön játszódnak, és én magam is külföldön élek lassan hat éve, ráadásul az egyik legnagyobb álmaim között szerepel, hogy egyszer angolul is publikáljak. Az bizonyos, hogy az angol nyelvterületen semmilyen hátrányt nem jelent a „külföldi” név. Itt nem olyan homogén a környezet, mindannyian ezerféle helyről jöttünk, így a nevem itt sem jelent semmiféle hátrányt, maximum annyit, hogy nehezen ejtik ki, de rengeteg olyan író neve bukkan fel külföldön, amit bizony az angolok, amerikaiak is problémásan ejtenek ki. Az „egzotikusan” csengő név még néhol előnyt is jelenthet a publikálásban, hiszen sok helyen szeretnének sokfélébb kulturális háttérrel rendelkező íróktól írásokat látni. Emellett még szeretném azt is hangsúlyozni, hogy tényleg semmi sem egzotikus errefelé (egy példa, hogy a kanadai táborban, ahol dolgoztam a szobatársam volt egy Taylor Kurta nevű lány, aki most zenéléssel foglalkozik, a nagyszülei magyarok voltak. Valószínűleg sohasem fordult meg a fejében, hogy valami angolosabbra cserélje a vezetéknevét, mert jobban boldogulna a zeneiparban).

Az, hogy sosem gondolkodtam el álnéven, talán oda is vezethető vissza, hogy pontosan hat évvel ezelőtt elhatároztam, hogy nem szeretnék foglalkozni mással, csak az írással. Ez nálam nem azt jelentette, hogy csupán regények írásából akarok megélni, hanem hogy a diplomámmal szöges ellentétben új utat keresek. Így lett belőlem blogger, szerkesztő, fordító (röpke hat évvel később). Ezzel nálam együtt járt, hogy az írásom én vagyok, nem akarom leválasztani az életem semelyik részéről. Nem gondoltam bele, hogy jelentene-e előnyt, ha álnevet választanék. Úgy akartam kiállni az írással, hogy ez vagyok én, ezek az én gondolataim. Szeressenek, vagy vessenek el így. Fogalmam sincs, elesek-e eladott könyvektől, amiért ezt az utat választottam, de bevallom, hogy valószínűleg nem is ez a fontos. Az írás a személyiségem és az életem egy nagy szeletét képzi, szeretném, ha ezzel együtt ismernének meg így, a saját nevemmel.

Nálam a nevem olyannyira sarkalatos pont volt, hogy amikor férjhez mentem is egyértelmű volt, hogy megtartom a saját nevem, úgyhogy ez sem okozta igazán a dilemmát. A nevem változtatására maximum akkor lehettem volna rábeszélhető, ha a férjem is kötőjellel felveszi az én nevemet 🙂 De publikáláshoz akkor is mindenképpen a Szaszkó Gabriella maradt volna.

Továbbra is rengeteg tervem van az írással kapcsolatban, nem is szeretnék mással foglalkozni, mint a történetekkel és a szavakkal. Még hozzátenném, hogy amikor történetesen horror novellákat írtam, akkor megfordult a fejemben egy álnév, viszont nem külföldi, hanem férfi álnéven gondolkodtam. Viszont, amikor bekerült a novellám egyedüli lányként egy horrorantológiába, akkor valahogy mégis büszke voltam az eredményre.

A nevem lehet, hogy kockázatot jelent Magyarországon, de úgy érzem, néha érdemes vállalni a kockázatot. Szeretném, ha a világ változhatna, és nem nekünk kellene a világhoz idomulnunk. Szeretem a nevemet, ezzel együtt vagyok, aki vagyok.