Meditáljunk a kreativitásért!

Mostanság rendesen el voltam havazva. Egy novellapályázat zsűrizésében segédkezem, ahová 121 novella érkezett. Egyszer ezzel kapcsolatosan is le fogom írni tapasztalataimat, hiszen halmozódnak bennem a gondolatok. Emellett elköltöztettem a bizzarium.blogspot.hu oldalamat bizzarium.com címre, ami hatalmas munka és lépés volt számomra. Kicsit belemélyedtem a weblapkészítésbe, és büszke vagyok a végeredményre. Valószínűleg a későbbiekben az írói oldalamat is elköltöztetem, de erről majd később beszámolok!

A káosz közepette jó beiktatni valami nyugalmat is. Mostanság nagyon érdeklődöm a meditációs technikák iránt, éppen ezért gondoltam, hogy ennek fogok szentelni egy bejegyzést. A meditáció nagyon hasznos lehet a kreativitás felébresztésére is, amely segítségre lehet az írásban.
A meditáció csak rengeteg gyakorlással sajátítható el. A kreatív, gondolatokkal teli elme igencsak hajlamos a kalandozásra. Az írói agy általában zsúfolt, tele fantáziával, amely sokszor akár útjába is állhat a fókuszálásnak. Mi különösen képtelenek vagyunk lecsendesíteni az elménket, pedig az igazán segít az alvásban és a pihenésben. Most Pleasantly Practical James tanácsait hoztam el nektek arra nézve, hogyan is érjük el a célunkat.

1. Környezet
Nagyon fontos, hogy megfelelő környezetben legyél a meditáláshoz, hogy elérd a belső énedet. Hogyha otthon meditálsz, akkor próbálj olyan szobát találni, ahol kevés holmi van, amely elterelheti a figyelmedet. Fontos, hogy a mobilod és a számítógéped semmiképpen ne legyenek a közeledben. A  kezdők számára a megfelelően kiválasztott zene segítséget nyújthat a gyakorlás során. Ehhez leginkább a természet hangjai javasoltak. De kereshetsz szöveg nélküli dallamokat is, amelyek úgy érzed, kifejezetten ellazítanak.

2. Gyakorlás
Sokszor hagyunk abba olyan dolgokat, amelyek elsőre nem hoznak eredményeket. A meditálásnál azonban nagyon fontos a mindennapos gyakorlás. Nem kell órákig úgy ülnöd, mint egy jóginak. Az is elég, hogyha tíz percre megpróbálod lecsendesíteni az elmédet. Kísérletezhetsz különböző testhelyzetekkel, érdemes megtámasztanod a hátadat az elején (én például csak a hátfájásra tudok figyelni, hogyha nem dőlhetek hátra). Először csak figyelj a légzésedre! Lehetséges, hogy először frusztrációt fogsz érezni, ilyenkor újra vissza kell térned a légzésed figyelésére. Lassan szívd be a levegőt, lazítsd el az izmaidat, főként az arcodra és a válladra figyelj először! Hidd el, a gyakorlás segít megszabadulni a frusztrációtól!

3. Találd meg a célt!
Néhány ember csak azért kezdi el a meditálást, hogy elérje a testen kívüliség élményét. Fontos, hogy legyen valami célod. Ilyesmi lehet a kreativitás növelése, a belső nyugalom megtalálása, az énünk erősítése. Bármi, amire koncentrálhatunk.

Egy kis extra videót is linkelnék az angol nyelven értőknek, amit szintén ki lehet próbálni a meditáláshoz. Emellett mindenkinek ajánlom a doyouyoga.com 30 napos meditációs kihívását, ami szintén segíthet az elsajátításban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük