Mostanság teljes erőbedobással dolgozom a sorozatom harmadik kötetén, szerencsére sikerült a NaNoWriMo után újra felvennem a ritmust, és szépen gyarapodik a könyv. Emellett dolgozom pár novellán is, amelyek pályázatokra készülnek. És persze ott van a közös projektünk Fannival, amelyet az oldalon olvashattok. A rengeteg cikkről nem is beszélve, melyekkel naponta dolgozom. Kissé ezért maradtam le az írástechnikás blogolással, de úgy gondoltam, hogy a héten újra előveszem a kis piros füzetet, beszélek kicsit a nézőpontokról és a véleményemről ezzel kapcsolatban. 

A bejegyzésem témája főként az egyes számú és a harmadik számú elbeszélésmódhoz fog kapcsolódni. Annyit állíthatunk, hogy az írónak választania kell, hogy melyiket használja és emellett az egész könyvön keresztül el kell köteleznie magát. Nem hiszem, hogy ez alól a szabály alól lenne kivétel. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy több karakter nem mesélheti egy könyvön belül a történetet. Én úgy gondolom, hogy semelyik narrációs mód sem alárendeltebb a másiknál. Sokan úgy tartják, hogy az egyes számú mód az amatőrebb írókra jellemező, de én ezt nem tartom helyesnek. Mind a kettő megállja a helyét, mind a kettőnek vannak erősségei és gyengeségei is. 

Az egyes szám első személlyel erős érzelmeket fogalmazhatunk meg. Természetesen egy könyvön belül több egyes számú narrátort is használhatunk, akiknek viszont más hangot kell megütniük. Azt figyelembe kell vennünk, hogy ez az elbeszélő megbízhatatlan. Mindent az ő szemén keresztül látunk, ezért éppúgy félreértelmezheti a dolgokat, személyisége bezavarhat az értelmezésébe. Ilyenkor bele vagyunk szorulva a karakter fejébe. Persze, hogyha ügyesek vagyunk, akkor az olvasó észre fogja venni, hogyha a karakterünk teljes mértékben torzítva látja a helyzeteket. Erre igazán jó példa Bret Easton Ellis Amerikai Psycho című regénye, amely egy pszichopata egyes számú nézőpontja, emellett zseniális könyv. Akik lenézik ezt a narrációs módot, azoknak mindenképpen ajánlott a figyelmébe. Lehet, hogy az E/1. bizonyos esetekben egyszerűbb, de hogyha vadabb karaktereket választunk mesélőnek, akkor hirtelen borzalmasan nehézzé válik. 

A harmadik számú elbeszélési mód egyszerű és természetes, ráadásul a legnépszerűbb az írók körében. Ennek több fajtája létezik. Van az objektív harmadik személy, amely egy fókuszkaraktert használ, akinek a szemén keresztül látjuk a dolgokat.Létezik az a harmadik személy, amely egyik fejből a másik fejbe ugrál, így több karakter nézőpontját is láthatjuk egy helyzetben. Emellett még létezik a mindenható harmadik személy, amely mindent ismer a világról, amiben van.

Meg kell emlékeznünk az egyes szám második személyű narrációs módról is, ami szerintem csak nagyon indokolt esetben lehet jó. Általában az olvasó ágál ellene, hogyha vele akarnak megcsináltatni dolgokat (és most bemész a várba, és ott a hatalmas sárkány mellett felveszed azt a kardot a földről).

Alapvetően fontos szabály, hogyha elköteleztük magunkat, akkor maradjunk mellette. Én általában ösztönösen szoktam választani, nem gondolkodok rajta sokat. Kedvelem a különleges egyes számú elbeszélést. Egyik kedvencem egyes szám első személyben férfi narrátort használni, amitől rengetegen óva intenének, de szerintem, hogyha igazán élvezem, akkor nem sülhetnek ki belőle borzalmas dolgok. Vannak történetek, amelyekhez jobban illik a harmadik személy, de szerintem ne hallgassunk senkire a választásánál. Ha egy történet megszületik a fejünkben, akkor valahogy mesélni kezdi magát. Hallgassunk rá, hogy ezt egyes személyben vagy hármasban teszi 🙂