Viszlát Krakkó!

Már majdnem négy éve történt, hogy egy hideg, januári napon megérkeztem Krakkóba. Akkor még a barátom után jöttem (mára már férjjé evovált), aki itt kapott munkát. Kanada után határoztuk el, hogy további külföldi kalandokra vágyunk, és a sors úgy hozta, hogy Krakkóba kerültünk. Nulla lengyeltudással, annál nagyobb kalandvággyal és a részemről hihetetlen belső bizonytalansággal. Jöjjön egy kis sírós bejegyzés 🙂

Miért pont Krakkóba jöttünk? Angliába indultunk, de az valahogy nem akart összejönni. Aztán pár hónapnyi keserves keresgélés után a barátomnak elkezdtek munkákat ajánlgatni Csehországban, aztán egyszer csak felbukkant Krakkó is a láthatáron. Krakkó gyerekkori szerelem volt, amit apától örököltem. Első pillantásra belezúgtam a városba, az utcai énekesekbe, a macskakövekbe és a régi épületek illatába. Tinikoromban jó pár nyáron ellátogattunk ide, sőt, Gáborral az első közös nyaralásunkat is itt töltöttük. A legviccesebb az, hogy emlékszem, amikor csillogószemű tizenévesként felnéztem a főtér épületeire, és kimondtam, hogy én itt fogok lakni pár évet, ha felnövök. Talán nem is gondoltam akkor teljesen komolyan, de a kérésem meghallgatásra került.

510122

De nem árulok zsákbamacskát, ez a négy év nehezebb volt, mint gondoltam. Csak egymásra számíthattunk, sokszor voltunk magányosak, sokszor voltam én is egyedül, miközben kerestem a helyemet a nagybetűs életben. A szorongás sikeresen maga alá gyűrt, hogy aztán az itt tartózkodásom alatt egy ideig észre se vegyem ennek a városnak a szépségeit. Elfoglaltak a saját gondjaim, az írás volt az egyetlen menekülési útvonalam.

Aztán persze történtek nagyon jó dolgok. Találtunk barátokat, szereztünk élményeket, rengetegszer végigbuszoztuk a Krakkó-Budapest távot, lettek kedvenc helyeink, lett egy kis otthonunk az idegenben. A kis szigetünk egyre kényelmesebb lett. Nagyon sokat tanultunk egymásról, a külföldi létről, az emberekről. Mostanra Krakkó minden szegletéhez emlék köt, és nem is sejtettem, hogy ennyire nehéz lesz elbúcsúzni tőle.

krakwrynek

Pedig itt az ideje. Négy év alatt mindig tudtuk, hogy bizony eljutunk ide is. A kis krakkói otthonunkat éppen az új lakóknak renoválják, így a szálló festékszagban, a dobozok között írom ezeket a sorokat. Három napunk maradt a kis ékszeresdoboz városunkban, persze még visszajövünk. Úgy fest, szeretjük a kalandokat, hiszen elindulunk Anglia felé, egyenesen Birminghambe.

wawel800_krzychu_jarzyna_-_fotolia

Hálás vagyok ezért a négy évért, az új barátokért, a rossz és jó élményekért, mert annyit tanultam belőlük. Nem cserélném el ezt az időszakot semmiért. Krakkó varázslatos város, és szerencsés vagyok, amiért többet kaphattam belőle, mint egy pár napos nyaralást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük