Viszlát húszas!

Ezt a bejegyzést tegnapra terveztem, de a születésnapom kissé magával sodort, így úgy gondoltam, hogy ma fogok rá alkalmat keríteni. Bevallom, rengeteget gondolkoztam, hogy a harmincadik születésnapomat milyen grandiózus gesztussal kellene megünnepelnem, aztán úgy gondoltam, hogy bőven elég lesz, hogyha számot vetek magamban az utóbbi tíz évemmel, már ha ez egyáltalán lehetséges. Személyes bejegyzés következik 🙂

Bevallom, hogy nekem 26+ után a harmincas folyamatos fenyegetést jelentett, valami határvonalat, amin átlépve az ember már nem csinálhat hülyeségeket, ki kell találnia önmagát, el kell érnie bizonyos kitűzött célokat. Ez nem kis nyomást helyez az ember vállára, ráadásul teljesen feleslegesen. Nem mondom, hogy a huszonkilencedik életévemet betöltve megnyugodtam, inkább azonnal írtam a férjemmel egy harminc harminc előtt listát, aminek szerintem a felét még mindig nem teljesítettük. Én sosem voltam az a típus, aki úgy érezte, hogy mindig van elég idő. A pánikbetegség miatt hosszú éveken át nagyon komoly halálfélelmet éltem át minden nap, ami erős emlékeztetőként szolgált, hogy az idő végesre szabott. Szóval így könnyű átesni a ló túloldalára, és rohanni folyamatosan, fejvesztve mindenfelé. Most, hogy jobban vagyok, még inkább szeretnék átélni olyan dolgokat, amelyeket a félelem miatt nem mertem. Szeretek türelmetlenül sürgetni mindent, aminek még lehetségesen nem jött el az ideje.

Szerettem volna a harmincadik születésnapomat is teljes mértékben megélni, számot vetni, de meglepő módon tegnap nem sikerült átgondolni az egész eddigi életem. Belegondolva rövidnek, de mégis rettenetesen hosszúnak tűntek a húszas éveim. Tegnap kutattam az emlékeimben a huszadik és tizedik születésnapom után, de nem sikerült megtalálnom őket, csak fotók segítségével sikerült felébresztenem az emlékeket (a tizediket még úgy sem, mert nincs nálam a családi album). Ha visszaugorhatnék a huszadik születésnapomra, valószínűleg akkor sem szervezném másként teljesen az életemet. Elkövetném ugyanazokat a hibákat, hogy tanuljak belőlük, csak talán egy kicsit kedvesebb lennék magammal az út során.

Számomra a húszas éveim nem teltek felhőtlenül, szerintem a legnehezebb útkeresési időszak, amikor senki sem ad kapaszkodót az embernek. Tizenéves korunkban még egyértelműen megadják számunkra, hogy mikor, hol kell lennünk, aztán egy olyan szabadság szakad a nyakunkba, ami hirtelen iszonyatos felelősséggel jár. Erről persze húszévesen még fogalmam sem volt, mindig azt hittem, hogy az élet olyan könnyen nyúlik el előttem, az út ki van kövezve, aztán magamnak kellett letennem a téglákat, ami sokkal nehezebbek voltak a vártnál.

A nagy harmincas alkalmából (amit ne gondoljátok, hogy fel tudok még fogni egy nap után) indítottam egy új, teljesen angol nyelvű blogot, ahol hasonló személyes bejegyzéseket fogok megosztani hétről hétre. Természetesen ettől függetlenül itt is olvashattok majd hasonlókat magyarul is. Hogyha érdekel benneteket, akkor kövessétek a My Third Life Crisist is. Emellett belevágtam egy 365 napos Instagram hála-kihívásba is, a harmincadik évemben minden nap hálás leszek valamiért, ami nem kis munka lesz 🙂 Az Instagramomat itt találjátok 🙂

Most elbúcsúzom a húszastól. Nem mondom, hogy nem viszek magammal olyan dolgokat, amik eddig hátráltattak, a harmincasban tovább próbálkozom elfogadni ezeket. A javaslatom pár 25+ évesnek: a harminc is csak egy szám, nem tűnt másmilyennek a tegnapi reggel sem 😉

És komolyan nem direkt öltöztetem össze a húszéves kori önmagammal 🙂 Úgy fest ősszel szeretem az okkersárgát 😉

2 thoughts on “Viszlát húszas!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük