Apró kis karácsonyi ajándékkal szeretnék nektek kedveskedni, hátha nem ismeritek ezt a  Pennington-novellámat 🙂 A regények ismerete nem szükséges hozzá, de talán jó kedvcsinálóként is szolgálhat, egyenesen visszarepülve David és Chris gyerekkorába egy karácsony estére 😉 Mindenkinek nagyon Boldog Ünnepeket Kívánok! 🙂

Szaszkó Gabriella: Karácsonyi küldetés

Szorosan lapultam a szobám bejáratához. Lassan, minden nyikorgás nélkül tártam ki magam előtt az ajtót, majd lenyomtam a gombot az adóvevőn, és suttogva beleszóltam:

– D. Pennington jelenti, hogy a küldetés nagyon veszélyesnek ígérkezik az alsó szintre!

Tovább kúsztam a fal mellett, majd óvatosan az emelet fakorlátjának dőltem, ahonnan tisztán láttam a földszintet. Félhomály lengte be a lakást. A vajszínű kanapé földöntúlinak hatott a karácsonyfa égőinek villódzó fényében. Távol volt még az a hajnal, amikor a karácsony reggel biztonságos, hideg sugarai betöltik majd a szobát. Addig folyamatos háborúban álltunk.

A szemem fájt a hunyorgástól, a homlokom erősen feszült a koncentrálástól. De a küldetés nemes volt, megért minden egyes izzadtságcseppet. Sikamlós kezemben szorítottam az adóvevőt, majd közelebb húztam magam a kemény rácsokhoz. A konyhából fényesség és halk, romantikus zene áradt. A forralt bor fűszeres illata terjengett fel az emeltre, amely csípős vodkaszaggal elegyedett. Hangos, női viháncolás, majd egy férfi morajló hangja ütötte meg a fülemet. Újra lenyomtam az adóvevő gombját:

– D. Pennington megpróbál lejutni az alsó emeletre, a fánál találkozunk, testvér!

Nagy levegőt véve akartam kitörni biztonságos rejtekemből, amikor erősen megragadták pizsamám felsőjét, ami megfeszült a mellkasomon. Az ismerős kéz magával rántott szobája biztonságába.

– Teljesen megőrültél? – kérdezte a tizenkét éves bátyám összeráncolt homlokkal, egyik kezében a fekete adóvevőt szorongatva. – Megbeszéltük, hogy csak idefent játszunk! Anyánál vendég van, és tudod nagyon jól, hogy mi lesz akkor, hogyha megzavarod!

Eltökélt tekintettel néztem a testvérem szemébe, majd kihúztam magam csíkos pizsamámban.

– A küldetés nemes, még akkor is, hogyha meg kell küzdenünk az életveszéllyel.

Chris megrázta a fejét, majd ledobta az adóvevőt az ágyára, és felsóhajtott.

– David, ez most nem játék! Ilyen hülyeségben nincs kedvem részt venni.

Elszorult a szívem a bátyám hátrálásától. Hiába volt karácsonyeste szobája szürkeségben úszott, semmi villogó égő, fűszeres illatok, gyertya vagy sütemény. Odalent lehetett volna ünnepi filmeket nézni, ha anya nem hív át senkit aznap estére. A legnagyobb szívfájdalmam azonban a tej és a sütemény volt.

– De ha nem rakjuk ki a Mikulásnak a csokis kekszet, akkor nem fog ajándékot hozni – néztem hatalmas szemekkel Chrisre. Torkomat kellemetlenül szorongatta a sírás. Hetek óta arra a távirányítós autóra vágytam, még hosszú levelet is írtam az illetékesnek.

Elkeseredésemben ledobtam az apró adóvevőt az ágyra, ami hangosan koccanva ütközött össze a párjával. Leültem az ágy mellé, kezemmel kulcsomat át a térdemet. Chris hangosan sóhajtva telepedett le mellém. Hosszan gondolkozva nézett ki a sötét ablakon, a szobában csak a falióra ütemes ketyegését lehetett hallani, odalentről hangos nevetés szűrődött fel. A torkomban fájó gombóc terült el, de nem akartam a bátyám előtt sírni, hiszen ahhoz már túl nagyfiú voltam, hogy a Mikulás miatt bömböljek.

Chris először nem nézett rám, csak szótlanul felkelt az ágy mellől, majd magához vette a fekete adóvevőt.

– Vállalom a küldetést, testvér! C.J. Pennington csatasorba áll – kihúzta magát, és kezét tisztelgésre emelte a homlokához. – D. Pennington kapitány, kérem, ismertesse a helyzetet!

Felpattantam a földről, majd testvérem előtt tisztelegtem. Magamhoz vettem a saját készülékemet, majd az íróasztalról egy papírlapot és egy tollat vettem elő, hogy felvázoljam küldetés részleteit.

– A feladat kockázatos – kezdtem bele. – A konyha és a nappali aláaknázott terület, amelyet a Mikulás őrült ikertestvére ural. A céljai komolyak: tej és sütemény nélkül az igazi Mikulás azt hiheti, hogy a Pennington bázison nem látják szívesen. Segítője a gonosz kobold, akik ajándékok helyett megbünteti a gyerekeket. De mi nem adjuk fel a próbálkozást! D. Pennington kapitány arra kéri a helyettest, hogy vázolja fel a tervet.

A bátyám az asztal fölé hajolt, kezébe ceruzát fogott, majd lerajzolta a nappali és a konyha alaprajzát. Pár perces hosszas firkálgatás után kockázatos haditervet alakított ki.

Óvatosan lopakodtam lefelé a lépcsőn, gondosan kikerülve az utolsó előtti fokot, amely hangosan nyikorgott. Pizsamanadrágom derekára erősítettem az adóvevőt, Chrisnek meghagytam, hogy csak az én jelzésemre indulhat lefelé, esetleg, hogyha fél órán belül nem jelentkeznék be.

A konyhából hisztérikus női nevetés hangzott fel. A hideg falnak támaszkodtam. A következő lépés az volt, hogy biztonsággal a hosszú, vörös terítővel lefedett asztal alá kerüljek. Lassan négykézlábra ereszkedtem, majd egyetlen óvatlan pillanatban beosontam a biztonságos bútor alá. Sárgás fény és fanyar alkoholszag szűrődött keresztül a szöveten. A vodka csípős aromája elnyomta a karácsony édeskés narancsos-fahéj illatát. Közel hozzám egy hatalmas, fekete férfibakancsot pillantottam meg. Nevetés közben nagyokat dobbantott óriási lábával, amelyhez vörös, fehér pamacsos nadrág is tartozott.

Biztos voltam benne, hogy nem ő az igazi Mikulás, csak gonosz testvére akarta megakadályozni, hogy megkapjam a várva várt távirányítós autómat. Minden erejét bevetette, hogy távol tartsa tőlünk a karácsonyi igazi szellemét.

Egy piros női tűsarkú került a látóterembe, mire szorosan átkaroltam a testemet. A cipők koppanása mélyen lakozó félelmet váltott ki belőlem. Tudtam, hogyha az ördögi Mikulás borzalmas segédje megkaparint engem, akkor az egész karácsonyt az ágyban kell töltenem, akkora verést kapok.

– Kérsz még egy italt? – kérdezte a kásás női hang, mire a férfi öblös hahotázással, és újabb patacsapkodással válaszolt.

Nem szólhattam Chrisnek, meghallották volna a hangomat. Végigfeküdtem a konyha hideg padlóján, mire az adóvevőm élesen koccant a kövön, majd kellemetlenül a hasamnak nyomódott. Halkan felszisszentem, de ebből sem vettek észre semmit. A terítő alatti résen keresztül megpillantottam a kikészített süteményt és a pohár tejet. Csodálkoztam, hogy még a helyén volt. Én magam tettem ki őket a pultra délután, hogy elalvás előtt a nappali dohányzóasztalán helyezzem el.

Megfagyott bennem a vér, amint megpillantottam az ördögi Mikulást. Vérpiros sapkája alól borzalmas, sötét kócos haj kandikált ki, amelyhez éjfekete szakáll tartozott. Alkoholtól véreres szemét egyenesen az enyémbe fúrta, majd elégedetten majszolta el az egyik süteményt, amelyet színtelen itallal öblített le. Nem mozdultam, pedig tisztában voltam vele, hogy lát engem. Hosszú ideig nem cselekedett, csak hiányos, sárga fogsorát villantotta rám.

– Margaret – szólalt meg végül. – Nem kéne a fiadnak az ágyban lennie?

A borzalmas segéd átkarolta a férfi vállát, majd vörös szájával rávigyorgott. Továbbra sem mertem mozdulni. Csapdába estem. Izzadt tenyerem csúszott a nyirkos konyhakövön.

– C.J. Pennington küldetésre jelentkezik – hangzott fel a hasam alól a testvérem hangja.

Az őrült Mikulás fekete kesztyűs kezével akarta megragadni a karácsonyi terítőt, amellyel leleplezte volna rejtekemet. Ekkor a konyhai ablak alól éles csörömpölés hangzott fel.

– Mi a szar? – kérdezte a férfi, majd azonnal a bejárat felé vette az irányt. Őrült segédje magas tűsarkújában követte, lépései bizonytalanok voltak.

Ahogy becsapódott a bejárati ajtó, kitörtem a rejtekemből. Felmarkoltam a tejes poharat és a megmaradt süteményt. Dicsértem magam, hogy három darabot készítettem elő. Pillanatokon belül berohantam a nappaliba, letettem az asztalra a zsákmányt, majd élesen zihálva a vajszínű fotel mögé kuporodtam.

Hosszú percek telhettek el, mire odakintről hangos motorzúgás hangzott fel. Ennek ellenére nem mertem kilépni a búvóhelyemről. Bámultam magam elé, néztem a karácsonyfa villogó sárga fényeit, amelyek megcsillantak a piros üveggömbökön.

A testvérem percek múlva mellém kuporodott. Hangosan kapkodta ő is a levegőt, arca kipirult, ruhája a kinti hideg illatát hordozta.

– Megoldottuk a küldetést, testvér! – emelte homlokához a tenyerét, majd átkarolta a vállamat.

– Hogy csináltad?

– C. J. Pennington jelenti, hogy halált megvető bátorsággal terelte el a kertben az őrült Mikulás figyelmét – mély levegőt vett, majd hozzátette. – Elmentek.

– Ez biztos? – kérdezte bizonytalan tekintettel.

– Teljesen pozitív. Láttam távozni a járművet – nevetett fel Chris, mire én is széles mosollyal válaszoltam.

Végignéztem a karácsonyi fényekkel betöltött szobán, a kikészített süteményen és tejes poháron, melyen az izzók tükörképe táncolt. A szobát egyszerre süteményillat és békés csend töltötte el. A falióra tizenegy órát ütött, mire Chris felpattant a földről

– Fel kell mennünk az emeletre! Így nem fog jönni a Mikulás!

Követtem a példáját, bár nehezemre esett otthagyni a nyugodt, édes aromájú nappalit és a csodás fenyőt. Egy percre még elidőzött a szemem az üveggömbök sima, díszes felületén. A karácsony nyugalmas csendje végigáradt zaklatott lelkemen.

– Fogadok, hogy előbb érek fel! – kiáltottam a bátyám felé hirtelen, majd zajos léptekkel felrohantam a lépcsőn, mire Chris is a nyomomba eredt.

A testvérem szobájában húztuk össze magunkat a ropogós takaró puha biztonságában. A küldetés izgalmaitól lassan mély álomba szenderültem.

Megesküdtem volna rá, hogy halk csengőszó zendült fel valahol az éjszakában.

2013.12.21.