10 érdekes tény a Vigyázz rám-ról

Úgy gondoltam, hogy érdemes hagyományt teremtenem a tavalyi bejegyzésemmel, ezért most így a nyár közepére hoztam nektek tíz érdekes tényt a Vigyázz rám-ról. Ha esetleg nem olvastátok volna még a Beszélj hozzám-ot, akkor kattintsatok ide, hogy elolvashassátok azokat az érdekességeket is. Remélem, hogy a bejegyzés még jobban felkelti majd az érdeklődéseteket 😉

1) A Vigyázz rám-ban váltva olvashatjuk Davidet és Christ. 
A harmadik Pennington könyvben a jelenben újra David meséli a történetet, amíg a múltban Chris terápiás felvételeit olvashatjuk, amit Chris pszichiátere oszt meg Daviddel Chris végakarata szerint. Nagyon élveztem ezt a könyvet, főleg azért is, mert újra visszahelyezkedhettem David bőrébe, és így hatalmas izgalommal kezdtem neki.

2) A Vigyázz rám 104 ezer szavas.
A Vigyázz rám a leghosszabb Pennington-regény a maga 104 ezer szavával, ami most tördelve 498 oldal lett, így 14 ezer szóval hosszabb, mint az eddigiek.

első mondat 😉

3) Úgy érzem, ehhez a könyvhöz érdemes elolvasni az első két kötetet. 
A Beszélj hozzám-nál említettem, hogy nem fontos az első regény ismerete hozzá, de a Vigyázz rám-nál viszont jó tudni, hogy az előzőekben mik történtek, szerintem úgy teljesedik ki igazán a regény.

4) A regény New Yorkban kezdődik, de a java részében visszatérünk Glens Fallsba.
A Vigyázz rám-ban Davidnek vissza kell térnie Glens Fallsba, a borzalmak helyszínére, merthogy édesanyja balesetet szenved. Így újra szembesülnie kell a múlttal ott, ahol a legrémesebb dolgok történtek.

5) A jelenben az események pontosan Amy története után veszik fel a fonalat. 
A Vigyázz rám 2013. augusztus 31-én kezdődik, pontosan Amy története után pár héttel. A jelenben viszont az események egészen 2014 áprilisáig folyamatosan zajlanak. A jelen történések szempontjából rengeteg újdonsággal kecsegtet.

6) Új, fontos karakterek érkeznek, amíg visszatér pár régi is. 
A harmadik könyvben visszatér hozzánk David volt tanára, Mr. Trent, de emellett lesznek fontos új karakterek, mint Margaret Pennington ápolónője és a pasija is.

7) A drogfüggés a harmadik könyvben nagyon hangsúlyos.
Miközben a múltban Chris a gyerekbántalmazás hatásairól és a poszttraumás stresszről beszél, addig David újra elmerül a drogok útvesztőjében. A könyv felépítése is a drogfüggés mintájára épül fel.

8) Chris meglepetésekkel szolgálhat még nekünk. 
A terápiás anyagok hallgatása során hamarosan kiderül, hogy a múlt még igazán nagy titkokat rejteget, David így elhatározza, hogy mindent felszínre akar hozni, és szembesül azokkal az eseményekkel, amelyeket eltemetett magában.

9) Amy is fontos szerepet játszik a könyvben.
Talán azzal nem árulok el hatalmas titkot, ha elmondom, hogy Amy továbbra is fontos lesz a könyvben, de úgy érzem, a szerelmi háromszög ebben a harmadik részben már egyáltalán nem hangsúlyos.

10) Úgy érzem, ez a legcselekményesebb, legcsavarosabb könyv a három közül.
Mindig úgy gondoltam, hogy a Beszélj hozzám az a könyv, amiben egy kicsit fel lehet lélegezni a végjáték előtt. A Vigyázz rám ezért is a kedvenc könyvem, mert szerintem már íróként is magabiztosabb voltam, a karaktereket már nagyon jól ismertem, ezért nagyon várom, hogy olvashassátok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük