Írás és személyiségfejlődés

Sok dolgot szeretek Angliában, de számomra abszolút kiemelkedő, hogyan is állnak itt az emberek az íráshoz. Ugyanis itt egyetemi szinten lehet tanulni kreatív írást alap- és mesterszakon, emellett számtalan profi írókörhöz is lehet csatlakozni. A mi régiónkat a Writing West Midlands csapata fogja össze, akik irodalmi fesztiválokat szerveznek, fiatal szerzőket támogatnak, és emellett rendeznek mindenféle kurzust. Régóta ki akartam próbálni egyet, így végül január-februárban az Írás és személyiségfejlődés című kurzuson kötöttem ki. Mondhatjuk, hogy teljesen előzetes elvárások nélkül indultam neki a dolognak, de utólag szeretnék nektek mesélni a tapasztalataimról. A Writing West Midlands egyébként folyamatosan tart kurzusokat ezerféle témában, ami mind-mind az íráshoz kapcsolódik.

A kurzust Mandy Ross tartotta nekünk, aki író, költő és pszichoterapeuta, számos gyerekkönyv szerzője. Már az első órán megbizonyosodtam arról, hogy itt abszolút nem a párbeszédemet, a dramaturgiai ívemet vagy a leírásaimat fogom polírozni, hanem sokkal mélyebb témákat fogunk érinteni. A kurzuson egyébként 30 és 70 éves közötti résztvevők voltak, mindannyian más-más hátérrel az írás kapcsán. A legtöbben teljesen kezdők voltak, így én úgy érzem, mást szívtam fel a kurzusból, mint ők.

A legfontosabb tapasztalatom az öt alkalom alatt az volt, hogy az írói karrierem lassan tíz éve alatt még sosem kerültem ennyire elfogadó közegbe. Igazán felszabadító volt, hogy bármit írhatok, és nem várok cserébe bírálatot, kritikát. A tizenpár fős csoportunkban szabadon áramlott a kreatív energia a változatos feladatok alatt, és közben senki sem próbált nekem tanácsot adni, vagy én másoknak, hogyan is csináljam ezt “jól”. Az utolsó alkalmak során ébredtem rá, hogy az utóbbi tíz évben ilyen nem történt velem, mindig kritikát kaptam/vártam, most pedig az írást csupán arra használtam, hogy meglássak bizonyos dolgokat saját magammal kapcsolatban. Sokszor a technikai polírozás mellett elfelejtjük, hogy bizony az írás nagyon személyes folyamat, és akkor tudunk igazán fontosat alkotni, hogyha lesöprögetjük az elvárásokat, feloldjuk magukban a belső blokkokat és tudunk dolgozni a legmélyebb önvalónkkal.

A heti témák sokszor nagyon mélyen érintettek, de mégis szeretném bemutatni ezeket nektek, az ezekhez tartozó kreatív feladatokat, és egy-egy idézetet, mit is írtam. A kurzuson egyébként fontos szerepet kapott a szabad írás, amikor egy-egy apró inger hatására kezdtünk írni és folyamatosan írtunk megállás nélkül húsz percig is akár. Elgondolkoztunk verseken, belső jelentéseken, és kaptunk írással kombinált másféle kreatív feladatokat is. A felolvasás nem volt kötelező, az utolsó két órán már páran olvastak fel egy-egy művet. Én kevert angol-magyar zagyvalékokat nyomtam néha a papírlapokra, pont mint az életemben.

Első hét: Mag

Az első hét témája a mag volt, ahol az eredettel foglalkoztunk. Írnunk kellett a kezdet előttről, a kezdetről és a kezdet utánról. Bele kellett gondolnunk a mag nézőpontjába, és ezzel kapcsolatban kellett szabadon írnunk. Meglepő dolgok szabadultak fel bennem a szabad írástól, ami főleg a belső blokkjaimba ütközött bele. Az óra végén magokat ültettünk egy általunk teleírt papírból készült kaspóba. A vicces, hogy angolul a virágot “honesty”-nek (őszinteség) hívják, magyarul is szép a neve, bár kevésbé beszédes (kerti holdviola). Az őszinteségem magjai egyébként azóta már szépen burjánzanak, remélem, nem gyilkolom meg őket.

“Növekszem, mert ez az egyetlen lehetőségem. Előre kell haladnom, mert képtelen vagyok másra. Látom a fényt, egy új világot, pedig előtte semmi sem voltam. Ismeretlen erő teremtett, ismeretlen erő visz előre az életben. Nem én irányítom a sorsom. Meg kell adnom magam teljesen.”

Második hét: Utazás

A második hét számomra szintén nagyon mély témát hozott fel. Utazásfóbiásként nekem egy kicsit mást jelentett az utazás tematikája, mint másoknak a teremben. Elgondolkoztunk Constatine Cavafy Ithaka című versén. Az utazás tematikán belül le kellett rajzolnunk életünk folyóját is. Szabadon kellett írnunk a hazafelé vezető útról és egy útvesztőről is.

“Gúnyoltak engem, hangosan nevettek, miközben elejtettem a koszos utcán a bőröndömet. Traumát halmoztam élmények helyett. Útról útra, utazásról utazásra. Irigyelt élet volt az enyém, de senki sem látta, hogy minden egyes kép mögött gyötrelem áll. Számomra az élet túlélés volt, nem eszméletlen utazás.”

Harmadik hét: csoportok

A harmadik héten a csoportokat vizsgáltuk meg, ahová tartozunk. Számomra ez is érdekes téma volt, hiszen szabadúszó íróként, távol a családomtól a kapcsolódási pontjaim kicsit homályosak. Kilenc éve költöztem el otthonról külföldre, de sokszor még mindig elkeseredetten keresem magam a világban. Az óra elején konkrétan citromba haraptunk egyszerre, és ennek az élményét kellett leírnunk, ahogy a savanyú íz lassan elöntötte a szájunkat. Aztán egy ételből indultunk egy családi történet felé, ami sokaknál a nagymamák süteményeit elevenítette fel, beleágyazta magát a kevert kulturális hátterünkbe. Ugyanis a kis csapatunkban lassan kiderült, hogy van brit, ír, indiai, görög, belga, zsidó. Mindannyian tudtunk kapcsolódni, mindannyian múltat idéztünk. De nem csak nemzetiségbeli csapatokhoz kapcsolódtunk, hanem közösségekhez, lakhelyhez, foglalkozáshoz, szexuális irányultsághoz. Mind-mind az identitásunk részét képzik.

“Néha már kötelek nélkül szállok, és próbálok helyet találni a világban. Csak érzéssel.”

Negyedik hét: szeretet és elfogadás

A negyedik héten végre kissé felengedtem. Elsőként azokat a dolgokat kellett leírnunk, amiket szeretünk. Aztán írnunk kellett valakiről, akit szeretünk. Egy szituációból kellett indítani, majd megmutatni a személy egyediségét. Következőként ezt saját magunkkal kellett megismételnünk, ami sokkal nehezebb feladatnak bizonyult. Érdekes volt egy kicsit az önelfogadással foglalkozni, miközben kaptunk egy csodálatos zsidó példázatot is a szeretetről. Ezen a héten egy kiválasztott szerettünknek készítettünk írással kombinált apró ajándékot.

A Hasidic parable tells of a King who quarreled with his son. In a fit of rage, the King exiled his son from the Kingdom. Years passed, and the son wandered alone through the world. In time, the King’s heart softened, and he sent his ministers to find his son and ask him to return. When they located the young man, he answered them that he could not return to the kingdom–he had been too hurt, and his heart still harbored bitterness. The ministers brought back the sad news to their King. The King told them to bring his son the following message: “Return as far as you can, and I will come the rest of the way to meet you.

“Hiába csak három hét van közöttünk, ő az én összeszedett nővérem, aki navigál a világ útvesztőjében, miközben ezt folyamatosan cáfolja. Erősen tartja magát, nehezen villant fel bármit is a gyengeségeiből.”

Ötödik hét: Kezdet és vég

Az utolsó alkalommal stílszerű témát kaptunk. Az óra elején a tél végéről kellett írnunk, ahol már abszolút felszabadított az írás. Főleg magáról a kurzusról beszélgetünk. Aztán egy vers sorait használva kezdtünk újabb szabad írásba, amiből szerintem ki fogok hozni egy normális novellát.

“A melegség lassan sugárzott át az ablakon. A tél finom porhálót lehelt fuvallatával az átlátszó felületre, ettől a fény kissé szűrten lopakodott a szobába. A nap hirtelen ereje felébresztette a földet. A szélbe belopózott a frissesség illata”

Összességében sokat adott számomra ez a kurzus. Eleve új embereket ismertem meg, emellett újra felfedeztem magamban a szabad írást, ami néha sebeket szakított fel, de az a tapasztalatom, hogy szükség van erre. Pontosan ez az, ami visszanyúl oda, hogy miért is kezdtem neki ennek az egésznek. Visszajuttatott abba az állapotba, amikor az írást azért vettem elő, hogy játsszak, hogy gyógyuljak, aztán alakult át valami olyasmivé, amit szerencsére már nálatok ér véget, az olvasóim fejében 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük