10 érdekes tény a Kora Februárról

Már elképesztően izgatott vagyok a Kora Február megjelenése kapcsán, ami szinte hihetetlen, de a negyedik regényem lesz a Maxim kiadó Dream-válogatás sorozatában, és az őszi megjelenési időszakban érkezik. Igaz, hogy még csak július van, de úgy gondoltam, megosztok pár érdekes infót. Most különösen izgulok, hiszen egy kicsit más vizekre fogok evezni, és nagyon kíváncsi vagyok a véleményeitekre. Érdekes lesz, hogy más karaktereket is bemutathatok nektek. De most jöjjenek az izgi kulisszatitkok!

1. A Kora február egy kétrészes sorozat első darabja

Hasonlóan a Pennington-testvérekhez, ezt is egy részesre terveztem, aztán mégis íródott hozzá egy második rész. A sorozat címe így MidLife-Crisis duológia lett. A második kötet a Késő március címet viseli.

2. Az életkezdési válságom ihlette

A Kora Februárba erősen beleoltottam a saját frusztrációmat. Egyetem után ugyanis teljesen más irányt választottam mint a tanulmányaim, ami hosszú éveken keresztül megkeserítette az életemet, és az eddigi legnehezebb döntésem volt. Joshon és Annán keresztül foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy érdemes-e az álmokat hajszolni, vagy helyette meg kell-e állapodni egy “rendes” munkánál, egy kitaposott útnál.

3. A regény egy egyszerű alapötletből indult.

Egy apró ötlet bukkant fel a fejemben, avagy “mi lenne, ha két egymásnak ismeretlen ember felébredne összezárva egy elhagyatott helyen?”. Semmit sem tudtam, a sötétségben tapogatózva haladtam előre.

4. A regények a jövőben játszódnak.

Bizony a Kora február és a Késő március különlegessége, hogy mind a két regény a jövőben játszódik, ezért felbukkannak olyan technológiák, amik nem léteznek – és valószínűleg nem is fognak. Az első regényben 2025-be repülünk előre.

5. Két nézőpontos elbeszélést követ az egész regény.

Anna és Josh váltott nézőpontjában olvashatjátok majd a regényt. A két elbeszélő mellett az álom (múlt) és a jelen idősíkja is jelen lesz.

6. A zene nagyon fontos szerepet játszik a történetben.

Mivel az egyik főszereplőm rockzenész, így a zene áthatja a regényt. A főszereplőm a MidLife Crisis nevű zenekar énekese, amit a New Politics nevű dán-amerikai rockbanda ihletett. Érdekesség, hogy előbb találtam ki a saját együttesemet, aztán találtam meg hozzá a valóságos zenekart. Innentől viszont a New Politics formálta egy kicsit a MidLife Crisist, vannak köztük hasonlóságok és persze számtalan különbség. Először csak David Boyd fogott meg magának Josh múzsájaként, de aztán az egész együttes magával ragadott. Olyannyira, hogy a New Politics dalszövegei ihlettek bizonyos jeleneteket.

David Boyd

New Politics

7. Sütő Fanni barátnőm mind a két részhez írt egy-egy különleges dalszöveget.

A MidLife Crisis dalszövegeinek hangja az én szuperügyes íróbarátnőm, aki a Kora Februárnak és a Késő Márciusnak is írt egy-egy dalszöveget.

8. Itt is hangsúlyos a szerelmi háromszög

A Pennington-testvérekben egy különleges szerelmi háromszöget írtam, itt azonban egy sokkal klasszikusabb háromszög lesz a középpontban. A párkapcsolatok mélységével is foglalkoznak a regények.

9. A regényben felvillantottam némi fesztiválélményt

A regény pár fontos jelenete a Mysteryland-fesztiválon játszódik. Mivel én is igazi fesztivál-szerelmes vagyok, így igyekeztem ebből a hangulatból is felvillantani nektek valamit.

10. Szerkesztés előtt 85 692 szó

A Kora Február így körülbelül hasonló hosszú, mint a Maradj velem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük