Elérkezett az idő, hogy egy újabb személyes blogbejegyzést írjak, szombaton ugyanis elhagyjuk a kis birminghami lakásunkat egy új kalandért cserébe. Emellett úgy döntöttem, hogy a bejegyzésbe beleillesztem azt a pár tényt is, amit rólam írtatok, hogy megcáfolhassam vagy megerősíthessem őket. Remélem, velem tartotok!

Majdnem teljes három és fél évet töltöttünk el a cotteridge-i kislakásunkban. Az esküvőnk után egy hónappal érkeztünk Angliába, úgy, hogy fogalmunk sem volt, milyen is lesz itt. A lakáskeresésre mondhatjuk, hogy egy teljes hetünk volt, ezért kapkodnunk kellett, hogy találjunk valami elfogadhatót, ami nem is tűnt annyira egyszerűnek. Birmingham egy kis kertvárosi szegletével szerencsénk lett, Cotteridge befogadott minket, körbevett a szépséges parkokkal. A túlzottan párás, hideg lakást lassan belaktuk, főleg használt bútorokkal, gyorsan beszerzett apróságokkal raktuk tele, és lassan az otthonunkká formálódott. Egy olyan biztos ponttá, ahová vissza lehetett térni az új felfedezések után. Szuperaranyos szomszédokat kaptunk, aki csodásan gondozták a kertet, és megengedték, hogy mi is részesei legyünk a szépségnek. Nem mondom, hogy ez az elmúlt három és fél év könnyű volt, de voltak hosszabb pillanatai, amikor már jóval szabadabban lélegeztem, amikor már szilárd talajt éreztem a lábam alatt, amikor hosszú sétákra indultam egyedül.

Ennek ellenére mindig is tudtuk, hogy eljön az idő, amikor tovább fogunk lépni. Birmingham nem lett a kedvenc városunk, a lakást is lassan kezdtük kinőni, szerettünk volna nagyobbat. Olyat, ami nem hirtelen választás eredménye, egy teljesen idegen helyen, hanem alaposan megválasztott, átgondolt döntés. Ezzel a költözéssel bizonyára új korszak kezdődik. Felnőtt életünk során először fogunk saját helyen élni (rémesen félelmetes lesz, hogy mindent egyedül kell majd megoldanunk), de nagyon remélem, hogy még inkább otthont tudunk teremteni úgy, hogy tudjuk, hogy a hely minden része a miénk és mi vagyunk érte felelősek. Ráadásul a választásunk Stratford-upon-Avonre esett, amivel nem fogok tudni betelni, hiszen annyira gyönyörű kisváros.

Mindennek ellenére azért szomorú vagyok. A birminghami kislakás, az írósarok rengeteget adott nekem. Érdekesség, hogy összesen négy regényt fejeztem be ebben a lakásban, és az ötödiknek is a felénél tartok. Emellett mondhatjuk, hogy itt találtam rá, mivel is akarok foglalkozni a jövőben. Ez a három év már a megszilárdulás felé vitt, de még mindig rengeteg munkám van. Most itt lesz az idő, hogy nem kapkodva haladjunk egy olyan otthon felé, amire mindig is vágytunk. Rengeteg munkák lesz vele, de nagyon várom, hogy elinduljunk ezen az úton.

Az biztos, hogy Cotteridge, a Kings Norton Park, a Rowheat Pavilion, a rengeteg Pokemon Go és csomó fish and chips a Birtish Oakban egy olyan szakasza lesz az életemnek, amire szeretettel gondolok vissza. Teljesen ismeretlen hely volt ez, ami rengeteg kellemes meglepetést hozott, otthont adott egy távoli helyen, ahol nyugodtan kezdhettem el magamra találni. De itt az ideje, hogy haladjunk tovább, menjünk előre. Az Instagramon majd jönnek a fotók, addig is úgy gondoltam, pár képet megosztok még innen veletek:

Hálás vagyok, hogy ennyi lehetőségem volt már eddig is az életemben, hogy ennyi helyet megismerjek, és hogy azzal foglalkozzam, amit igazán szeretek.

Extra: pár tény rólam

Két hete megkértelek titeket a Facebookon, hogy írjatok pár tényt rólam, és ígértem, hogy blogbejegyzésben fogok beszámolni, mennyire tartom igaznak az állításokat, amit rólam írtatok. Na, lássuk!

1. Mint minden pánikbeteg (én is) nincs önbizalmad, (pedig lehetne). Többször is tudtodra kell adni, hogy amit csinálsz Jó!

Ez az állítás teljes mértékben rátapintott a lényegre. A pánikbetegség nem igazán tesz jót az önbizalomnak, és tényleg nagyon sokszor megerősítésre szorulok, hogy jól csinálom a dolgaimat. Sokszor igyekszem helyretenni mindent, és emlékeztetni magam, hogy jó irányba haladok, de ennek ellenére se mindig sikerül. Van még mit dolgoznom ezen.

2. Nem lesz meglepő, de én egyetlen szóval jellemeznélek: harcos 🙂

Ez az állítás nagyon jól esett 🙂 Jobb napokon szeretek úgy gondolni magamra, aki sose adja fel, de néha csak szeretnék kevesebbet harcolni önmagammal és a belső világommal. Úgyhogy azt hiszem, ez a szó a pozitív és negatív értelmében is igaz rám.

3. Szereted a macskákat.

Jaj, nem is 😉 Tényleg rettenetes macskafan vagyok én is, és remélem, az új házban hamarosan nekünk is lesz sajátunk.

4. Szeretsz Londonban lakni. Imádod a munkádat. J

A Londonban élés általános tévhit, mivel még a Maradj velem belső borítóján is rosszul van feltüntetve, úgyhogy nem csoda, hogy sokan így tudjátok 🙂 Mivel a bejegyzést kábé erről szólt, így nem is vesztegetek rá több szót, tényleg szeretek itt lakni sok tekintetben. A munkám meg, na igen, hatalmas szerelem, az egyik legjobb része az életemnek.

5. Egy kedves türelmes embernek ismertelek meg.

Írásban jobban ki tudod fejezni az érzéseidet.

Mindig törekedsz arra, hogy egy újabb szuper regénnyel is lenyűgözd az olvasóidat.

Számít neked az olvasóid véleménye és azoké akik közel állnak hozzád.

Nem tudom…kicsit nehezen nyílsz meg főleg érzelmileg.(ezalatt nem azt értem, hogy pl. a szorongásaidról egyáltalán nem beszélsz, mert a blogodon folyamatosan olvasom az ehhez kapcsolódó bejegyzéseket😊) Szeretsz és sikerül is jó tanácsokat adnod az embereknek.

Rajongsz Stephen Kingért de igazából az egész King család nagyon közel áll hozzád. Nagy álmod, hogy találkozz vele.

A romantikus regények távolabb állnak tőled.

Nagyon hamar be tudod lopni magad az emberek szívébe nagyon cuki és szerethető vagy.

Szereted nagyon Angliát viszont az időjárás olykor kiakaszt.

Szeretsz futni és szereted a cicákat.

Ha egy kisfiad születne, Dávid lenne a neve.

Brutális jellemrajzot kaptam 😉 Hát igen, már eleget beszélgettünk azzal, akiktől ezek az állítások jöttek, igaz? 😉 Na, kezdjük az elejéről: türelmesnek abszolút nem vagyok türelmes, kedvesnek általában kedves vagyok azokkal, akik szintén kedvesek velem.

Csak írásban tudom kifejezni az érzéseimet, talán egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akiknek élőben is ki tudom fejezni magam. Sajnos ez nem az erősségem.

A regényírásban általában magamat próbálom legyőzni , hogy újabb és újabb olyan dolgokat lépjek meg, amik nekem jelentenek kihívást. Az már hab a tortán, hogy titeket is lenyűgöz, a legnagyobb jutalom.

Tényleg számít nekem mások véleménye, talán egy kicsit túlzottan is.

Visszakapcsolva, borzasztóan nehezen nyílik meg érzelmileg, de tanácsokat tényleg szeretek adni, ha az segíthet másoknak.

King – abszolút. Remélem, egyszer sikerül találkoznom vele. De igen, olvastam mindkét fiától, a feleségétől és a menyétől is!

És tényleg nem vagyok nagy romantikus…

Ez nagyon érdekes dolog, ugyanis szerintem abszolút nem vagyok cuki és szerethető. Amióta író vagyok, és körbevesztek ti, olvasók, sokkal több szeretetet kapok, és ti szerencsére nagyon elfogadóak és nyitottak vagytok velem. Viszont eléggé nehezen nyílok meg és barátkozom, épp ezért sose voltam körbevéve rajongással, mert nem vagyok az az instant szerethető típus. Örülök, hogy a regényeim utat nyitnak felém, és hogy ti mertek is közeledni.

Angliát tényleg szeretem, az időjárás teljesen kiborít 🙂

A futással iszonyatosan ambivalens kapcsolatom van, igyekszem megtalálni vele az összhangot, a cicákat pedig már említettem.

Ez így igaz 🙂

6. Barátságos vagy, közvetlen, kedves, szerény, jó fej ❤ így elsőre ezek ugranak be ☺

Köszönöm, általában tényleg csak azt tükrözöm vissza, amit kapok másoktól.

7. Szerintem: befele forduló vagy, nagyon kevés igaz barátod van, de őket nagyon szereted, nehezen nyílsz meg, szeretsz mosolyogni, igazit nevetni. Remélem nem lőttem nagyon mellé…

Úgy fest, mindenhogy ide térünk vissza 🙂 Tényleg befelé forduló vagyok, kevés barátom van, de ők nagyon minőségiek és igyekszem bármit megtenni értük 😉 A többiről pedig már beszéltem hosszasan.

8. Kedves vagy mindenkivel, de csak a hozzád közelállók ismernek igazán.

Szeretsz megfigyelni dolgokat, személyeket.

Jó csapattárs vagy, de nem lennél csapatvezető.

Abszolút igaz. Csak a tényleg hozzám közelállók ismernek jól, a külső rétegbe könnyen beengedek bárkit, de a legbelsőbe kevés embert. A megfigyelés az életem, nagyobb társaságban szinte csak azt csinálom. Nem tudom, hogy jó csapattárs vagyok-e, nagyon szeretek mindent kézben tartani, ezért szeretek egyedül dolgozni.

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki részt vett a játékban, remélem, jót szórakoztatok! 🙂