Universe Project: Venus

Elérkeztünk a február végéhez, és csodával határos módon sikerült utolsóként összetennem egy novellát a költözés közepette. Most Texas államba, Venusba viszlek benneteket. Amíg a lányok mind-mind szuper novellákat, amit a nevükre kattintva el is érhettek? Emma, Klári, Fanni. Olvassátok mindet szeretettel! 🙂

Venus, Texas

I convinced myself that I would never find you,
When suddenly I saw you.

 

Hangos szisszenéssel bontottam fel a sört a tornácon. Elképesztetett Texas pulzáló melege, annak ellenére is, hogy nem messze innen nőttem fel. Este kilenckor a hátsó tornácon szinte harapható volt a fülledt levegő, miközben a nap lassan alábukott a kukoricamező mögött a horizonton.

A hajamba túrva néztem végig a végtelen messzeségen. A ház biztos távolságban volt mindenféle civilizációtól egy Venus nevezetű alig háromezer fős kisvárosban. Elvigyorodtam, amikor megláttam, hol is örököltem meg nagyapám otthonát. A szerelem bolygóján, az örök száraz fülledtség birodalmában.

Egy kétszintes faház került a tulajdonomba, igazi hátsó terasszal, még a hintaszék is megvolt a sarokban. Még csak pár órája pakoltam le, de máris tudtam, mivel fogom tölteni a nyarat. Kétkezi munkával kell élhető lakóhelyet varázsolnom nagyapám házából. Fogalmam sem volt, hogy is fogom ezt megvalósítani, valószínűleg az internetet kellett segítségül hívnom, mivel tízéves koromban foghattam utoljára kalapácsot.

Feldobtam a strandpapucsos lábamat a korlátra, ahogy belehuppantam a rettenetes nyikorgós hintaszékbe. Az alkalmatosság félelmetesen megreccsent alattam, a baseballsapkám is a szememre csusszant. Elképesztett Texas csendje. A tücskök ugyan folyamatos zeneként duruzsoltak a háttérben. A kukoricamező mögött fák magasodtak, és az égen egyre több csillag gyúlt ki. Egyetlen házat lehetett látni a teraszomról, ahhoz tartozhatott a kukoricás.

Nem maradtak terveim. Nyáron csak rendbe akartam hozni ezt az örökséget. Úgy éreztem, így helyes. Hogy így adózhatok a nagyapám emlékének.

A sört kortyolgatva hallgattam a tücsköket. A nap vérvörössé változtatta a horizontot, és arra gondoltam, hogy írhatnék dalokat. Írhatnék dalokat a venusi naplementéről, de valahogy a szépség nem hatolt olyan mélyre, ahová kellett volna. Csak a felszínét tapogattam, mintha eltűnt volna belőlem minden érzés az évek során. Érzések nélkül meg nem érdemes dalokat írni.

Elveszett az időérzékem, ahogy az egyre növekvő sötétségben rágyújtottam. Évek óta nem töltöttem egy éjszakát sem egyedül.

Úgy éreztem, csak egy pillanatra hunytam le a szemem, de végül a kukorica suhogása ébresztett tudatomra. Amikor újra kinyitottam, azt hittem, képzelődöm. Egy hosszú szőke hajú lány táncolt a kukorica között. Hófehér ruhája kékesen pulzált a holdfény ezüstjében. Fülhallgatóval ringatózott, hullámos haja a számomra néma zene ritmusára hullámzott. Mezítláb állt a koszos talajon, a kezét a feje fölé emelve pörgött a tengelye körül.

Megdörzsöltem a szemem, ahogy felemelkedtem a hintaszékből. Fogalmam sem volt, hogy a lány tényleg gyönyörű-e vagy a holdfény teszi annyira érzékletessé a látomást. Nem látta, hogy bámulom. Nem is akartam elriasztani, de képtelen voltam máshová nézni.

Nem ijedt meg, ahogy összefonódott a tekintetünk. A szeme megcsillant a tompa fényben, de nem rántotta ki a fülhallgatót a füléből. Ehelyett rám mosolyogva tovább táncolt a kukoricaföldön. Idiótán integetésre emeltem a kezem, mire a lány mosolya csak szélesedett.

Talán mégis tetszettek a texasi unalmas éjszakák. Talán mégis a Vénuszra kerültem. Texasban mintha a nap közelebb lenne az emberhez, mint a föld bármely táján. A sötét éjjeli égbolton is láttam a derengését a távolban. Lilásra festette a szirénlány mögött az egyenes horizontot.

A tücskök ciripelése lágy dallamot suttogott az éjszakába, amíg én a hajamba túrva letettem a baseballsapkámat a tornác korhadt fájára. Mezítláb lépkedtem végig a langyos, poros talajon. Haladtam a kukoricás felé.

A lány meglátta a közeledésemet. Tovább mosolygott. Fehér ruhája a poros földet söpörte. Kezét széttárva pörgött a csillagos ég alatt, mögötte a sötétrózsaszín horizont átmeneti árnnyá vált. Nem hallottam a zenéjét, csak a tücsökéneket, a szentjánosbogarak lettek a lézerfények ebben a lehetetlen diszkóban. Ezen az idegen bolygón, ahol összefonódott a kezem egy ismeretlennel. A porban táncoltunk a csillagok alatt.

Csak arra tudtam gondolni, hogy ez a Vénusz.

Venus, ahol egy új élet kezdődött a korhadt ház előtti kukoricásban. A végtelen tejút ezüstje alatt táncolva.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.