Universe Project: Föld

Így március végére sikerült megszülnöm a kis novellámat, ami a sorozatunk immár harmadik darabja. A Merkúr és a Vénusz után márciusban épp a Föld került terítékre. Mondhatjuk, hogy sajnos nem tudtam elvonatkoztatni a jelenlegi helyzettől, de végül is ez a novella úgy fest, egy regényem előzménynovellája lesz, ha sikerült megalkotnom, amit tervezek. Nem mondom, hogy ez ki fog kapcsolni titeket a jelenlegi helyzetből, de az agyam azonnal reagált az eseményekre. Ha szeretnétek máshová repülni, akkor ajánlom Fanni, Klári és Emma novelláját, amit a nevükre kattintva el is érhettek. Olvassátok őket szeretettel 🙂

Föld 2020

There was an earthquake
There was an avalanche of change
We were so afraid,
We cried ourselves a hurricane
There were floods,
Tidal waves over us,
So we folded our hands and prayed
Like a domino,
These wildfires grow and grow
Until a brand new world takes shape

Erősen markoltam a kormányt, a tenyerem ráizzadt a fekete felületre, ahogy a délutáni napfény felmelegítette az autó belső terét. Az éles fényben hunyorogva elveszítettem az időérzékemet. Harmadjára indultam el otthonról, de a kocsiból egyszer sem szálltam ki. Húsz perceket is ülhettem a bevásárlóközpont parkolójában, de a kék-sárga felirat hirtelen csak a veszély ígéretét hordozta magában. Aztán kiszállás helyett a pánikrohamtól fuldokolva hajtottam haza, hogy újra és újra megnézzem az online élelmiszerkiszállítós oldalak kínálatát. A világ káoszában persze, hogy már hetekre előre lefoglalták az összes lehetséges időpontot.

Kirázott a hideg a forró, tavaszígéretet hordozó napsütés ellenére is. A homlokomra tapasztottam a kezem. Otthon lázat kellett mérnem.

October persze halkan nyöszörögni kezdett a babaülésben. Kilenchónapos tökéletességében bukott oldalra pufók arca. A visszapillantóból folyamatosan figyeltem, mikor ébred fel. Döntenem kellett. Vagy újra hazaindulok, és ezzel megkockáztatom, hogy leállítanak a rendőrök az utca végén, hogy hova rohangálok el és vissza. Vagy kiszállok, és bevásárolok. Több hétre előre bedobálok mindent, aztán okosabb leszek, és előre megrendelek mindent az interneten.

A sírás újra fojtogatni kezdett, ahogy megláttam a szupermarketből kiáramló embereket. Csupasz kézzel markolták a bevásárlókocsikat. Odabent még többen sorakoztak a sorban. Hogy vihettem volna be ebbe a veszélyzónába a kisbabámat?

Mindenhol megbújt a láthatatlan vész. Támadhatott minden oldalról, miközben én teljesen egyedül maradtam. A rettegés úgy fojtogatta a gyomromat, hogy alig kaptam levegőt. Éjjelente tízezer lépést tettem meg a házunkban, úgy ringattam Octobert, miközben a rendőrségi helikopterek pásztázták a környékét a szabályszegők után.

Én nem szegtem szabályt. Mióta elvitték Jacobot nem mentem sehová, de lassan elfogytak a készletek. Kialvatlanul mászkáltam a hűtőhöz, figyeltem, ahogy a szemem láttára tűnik el az étel. Néha a hűtőről a bereteszelt ajtóra siklott a pillantásom, de nem akartam tudomást venni róla, hogy napokon belül ki kell mennem. Nem segíthetett senki, nekem kellett egyedül vigyáznom a lányomra, amíg Jacob meg nem gyógyult.

Ütemesen ütögettem a bankkártyámat a kormányon. Továbbra is sorban álltak az emberek. Túl közelinek éreztem a távolságot közöttük. Legszívesebben üvöltöttem volna, hogy menjenek haza, hagyjanak békében vásárolni a kisbabámmal. Mintha ők tehettek volna bármiről.

October sírni kezdett a babaülésben. Unta a szenvedésemet. Hatalmas szemét dörzsölte apró kezével, amit folyamatosan fertőtlenítővel kentem.

Mély levegőt vettem, ahogy October elkezdett éles fejhangon üvölteni a kocsiban. Magamra tettem a babahordozót. A sálat erősen a számra tekertem, a lányom lassan megnyugodott a testem melegétől. A szívem viszont olyan hevesen vert, ahogy megfogtam a bevásárlókocsit, hogy alig tudtam nyelni a feltörő pániktól.

A bolt csillogó belsejében alig érzékeltem a környezetemet a véremben dübörgő adrenalintól. Fájdalmas gyorsasággal dobáltam bele mindent a bevásárlókocsiba, hogy körbe se kelljen néznem. A hatalmas belső térben nem maradt levegő. A sál mögött csak a saját forró elhasznált levegőmet nyeltem vissza. Octobert nem nyugtatta meg a testem közelsége, valószínűleg érezte a folyamatosan dübörgő szívemet.

A hallásom mintha kikapcsolt volna, a kezemben az apró bevásárlólista összependeredett izzadt tenyeremtől. Nem érhettem hozzá a lányomhoz, hogy megnyugtassam. Rohannom kellett, menekülnöm a veszélyből, a fényesre csiszolt sorokból, ahol mindenhol megbújt a vész.

A vastag műanyagplexi mögül élesen vigyorgott rám az eladó, ahogy remegő kézzel előcsúsztattam a bankkártyát. Nem kellett számot beütnöm, nem is emlékeztem volna rá.

A parkolóban jöttem rá, hogy szinte fogalmam sincs, miket is vettem. Láttam pelenkát és bébiételt a kocsiban. Még jobban remegni kezdtem a kinti hidegben, ahogy bedobáltam egy kartondobozba a fertőzött árut.

October elcsendesedett, ahogy visszatettem a babaülésbe. Én viszont sírva fakadtam a kormány mögött, miközben az élesen csípős alkoholos kézfertőtlenítőt dörzsöltem kiszáradt kezembe. Elhomályosodott előttem a szinte üres utca, ahogy lassan, de biztosan összeomlott az életem.

Hazahajtottam a kocsival, húsz perc alatt megtettük a távot. Beálltam a garázsba, és ahogy sötétségbe burkolt a garázs automatikus ajtaja, elhatároztam, hogy ilyet többé nem csinálok.

Octoberrel a kezemben bezártam a külső bejárati ajtót. A kattanás hangja megnyugtatott.

Úgy döntöttem, többé nem megyek sehová.

 

  1. 03. 31.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.