Kora február zenelista

Semmiképpen sem hagyhattam ki, hogy a Kora februárhoz is írjak egy zenés bejegyzést. Nem titok, hogy ezt a könyvet tényleg a zene ihlette. Miközben írtam, folyamatosan koncertfelvételeket, klipeket bújtam, hogy még jobban bele tudjam élni magam a MidLife Crisis zenekar hétköznapjaiba. Hogy bele tudjak helyezkedni Josh Westberg fejébe, akinek a zene a mindene. Úgyhogy most megpróbálok lehetőleg mindent egy blogbejegyzésbe sűríteni a Kora február zenéivel kapcsolatban. Hogyha érdekel titeket hasonló bejegyzés, akkor a Maradj velem, a Beszélj hozzám és a Vigyázz rám zenelistája is elérhető, ha a címre kattintotok.

Már onnan is egyértelmű, hogy zenés könyvről beszélünk, hogy a Spotify listámon összesen 202 szám van, amivel még magamat is felülmúltam.  A teljes listát be is linkelem nektek, hogyha szeretnétek utólag vagy olvasás közben hallgatni a listámat 🙂

Na, de kezdjük is az elején. Mivel a MidLife Crisis zenekart egy az egyben a New Politics nevű dán-amerikai banda ihlette, ezért minden fejezetkezdőnél egy-egy New Politics idézetet olvashattok. Ezek a számok sokszor annyira beleolvadtak a könyvbe, hogy konkrétan meg is jelentek a fejezetekben.

Az első résznél a Fall Into These Arms szövegét olvashatjátok, ami szó szerint megjelenik a szövegben. Küldök egy pacsit annak, aki megtalálja a jelenetet 😉

A szöveg mellé bekapcsol a kedvenc élő videómat a dalról.

My cell phone screen is cracked

Vodka bottles in my bath

I kiss better when I’m drunk

Sex is best when you’re not in love

A második résznél a Stardust című szám szerepel:

What’s poison now, was perfect then
Sirens screaming out again
Baby it ain’t right
But isn’t it amazing?
A bleeding heart blooming in the shade
A midnight watch, I’m up for days
I need a sign but girl the skies so hazy
Now I’m just enough but you need everything
It’s all a blur we’re clearly fading baby

A harmadik résznél pedig a Girl Crush, aminek nagy szeretettel ajánlom a videóját, mert nagyon vicces. Mivel mondhatjuk, hogy együtt haladtam a New Politics számaival, ezért, aki olvasta a könyvet, érezheti, mennyire ráhangolódtam a dalokra 🙂

I still can’t remember where we met that night
But there were Coney Island freaks surfing cocaine
And when the wave crashed down and a full black moon out
I said “You’re the only cat on my runway”
She had me hook, line and sinker
Maybe she thinks I’m just a girl…
But I’m in love with her
She’s so, so bad it hurts
I lay my head and cry
All because I know tonight that she ain’t mine.

Az utolsó résznél a Tonight You’re Perfect című dal szövegét láthatjátok, aminek a klipje szintén ráillik az utolsó jelenet hangulatára. Szerettem volna átadni a szabadságérzést.

”You won’t believe what I’ve seen momma
There’s a fire inside there’s a storm on the rise
It’s in the air that we breathe momma
Can I speak out my mind in these changing times?
Give me a reason to be momma
’Cause I’m donw on my knees I’m begging please
Help me back on my feet momma
’Caue I need someone to believe believe belive in
Tonight you’re perfect
I wanna fall in love with stars in your eyes”

Megsúgom, hogy a Késő márciusnál is folytattam a New Politics dalok idézését. De többet nem lövök le egyelőre belőle 😉 Ott is egyértelműen jelen lesz a zene, sőt, a lista csak bővült.

A New Politicsen kívül a The Chainsmokers és a The Script volt a legnagyobb ihletőm. Mind a kettőből rengeteg kedvenc írós számom lett. A Roses és a Paris a kedvenceim, emellett Don’t Let Me Down és a Closer.

A The Script, ha lehet még nagyobb hatást gyakorolt a szövegemre. A kedvenceim: a Hall of Fame, a Superheroes, a Six Degrees of Separation, a No Words, For the First Time, Nothing. Hihetetlen, hogy a The Scriptet mennyire lehet a szakítás fájdalmaihoz használni. Zseniálisak a dalszövegeik. Ráadásul volt akkora szerencsém, hogy a Március írása közben megnézhettem őket élőben is. Az If You Could See Me Now pedig annyira megihletett, hogy konkrétan Joshra tetováltattam az idézetet.

The roses came but they took you away,

Tattooed on my arm is a charm to disarm all the harm.

Na, de milyen zenék jelennek meg konkrétan a könyvben? 🙂 Megpróbálom kigyűjteni őket, de valószínűleg a teljesség igénye nélkül fog csak sikerülni, hiszen elég sok zenés utalást hoztam.

Az egyik kedvenc jelenetem, amikor Josh One Direction-t énekel Annának:

Tuti, hogy felbukkant egy kis Twenty One Pilots is, akiket előszeretettel hallgatott Josh.

Egy fontos jelenetben bukkan fel a kedvenc Owl City Carly Rae Jepsen duettem. Imádom a videó hangulatát is.

Aztán még felbukkant a Red Hot Chilli Peppers és a Foo Fighters is, amik Josh kedvenc tinikori zenéi lettek. Ebből főleg a Can’t Stopot hallgattam írás közben.

Azt hiszem, mondhatom, hogy tényleg a teljesség igénye nélkül foglaltam össze a Kora február zenéit, de mivel ezzel a könyvvel tényleg zenét lélegeztem, nehéz mindent felsorolni. Még utoljára hozok egy New Politics koncertfelvételt, ami konkrétan a fesztiválos jelenetet ihlette. Ezt a videót lazán rongyosra néztem írás közben. De szerintem tökéletes összevágás, és irtó hangulatos. Ha valaki szeretné még élőbbé tenni a fesztiválos jelenetet, akkor ezt a videót mindenképp ajánlom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük