Írók egymás között – Realista rosszfiúk, avagy nem minden arany, ami fénylik

Az Írók egymás között júliusi epizódjában forró téma kerül terítékre. Az erős férfi karakterek után úgy gondoltuk, itt az idő, hogy foglalkozzunk kicsit a klasszikus rosszfiúkkal. Előre közlöm, hogy valószínűleg élményromboló leszek, kicsit más megközelítésből fogom újragondolni a témát. Ha érdekel a lányok véleménye is, akkor a nevükre kattintva azt is elolvashatjátok. Fanni, Emma, Klári.

Először fogalmam sem volt, hogyan is akarom megfogni ezt az egész rosszfiú-tematikát, de úgy döntöttem, kipécézek magamnak egy, szinte mindenki által ismert rosszfiút, aki nem lesz más, mint Christian Grey. A szürke ötven árnyalatának ugyan csak az első részét olvastam, és láttam a filmeket. Ez volt az első erotikus regényem, amit aztán sokkal több követett, főként a munkám miatt. Abszolút nem a zsánerem a romantika-erotika, főként azért nem, mert ha túl irreális, akkor sikítva menekülök. És hát, ezek a könyvek épp erről szólnak.

Christian Greyben is ez az irrealitás zavart a legjobban. Az, hogy ilyen karakter nem létezik. És tudom, hogy nagyon élményromboló, amit mondani fogok, de a valódi rosszfiúkban valószínűleg semmi, de semmi romantikus nincs. Nem sűrűn szoktak hirtelen megváltozni egy nagy szerelem hatására, ha addig durva nőcsábászok, alkoholisták vagy ehhez hasonlók voltak. Azt hiszem, ez zavar leginkább ezekben a karakterekben. Hogy a változás mindig kívülről érkezik, nem egy belső út. Azt sugallják az ehhez hasonló könyvek, hogy egy nagy szerelem, egy csodás lány hatására megváltozik az ember személyisége és az élete. Ráadásul sokszor kiderül, hogy a rosszfiúk történetében van sérülés is – ahogy Christan Greynél is. Ezek a férfiak általában mentális problémákkal küzdenek, amit aztán egy lány hirtelen megváltoztat, ők bumm egyszerre tökéletes apaalapanyagok és férjanyagok lesznek. Érdekes abba belegondolni, hogy milyen elvárásokkal indulhat neki egy lány egy kapcsolatnak, ha ezt tekinti alapnak. Azt gondolhatja, hogy a szerelem minden sebet beforraszt, ami szintén közel sem reális elvárás. Hogy a szerelem megváltoztatja az ember belső szerkezetét, a múltját, a sérelmeit.

Egyébként én magam is imádok problémás férfiakról írni. Szeretem a megtört férfikaraktereket, szinte minden regényemben fel is bukkannak. Érdekelnek a férfi életutak, a férfiak belső világa. Viszont nem szeretek zsákbamacskát árulni. A megtört, drogos, lelki betegségekkel küzdő férfiak mellett nem mulatságos az élet. A nagy szerelem nem gyógyír semmire. A változásnak belső útnak kell lennie, visszaesésekkel, küzdelemmel.

Persze, nagyon jól tudom, hogy senki sem azért olvas romantikus-erotikus rosszfiúkat, hogy a realitást lássa. De Christian Greyről mindig az jut eszembe, hogy a való életben egy ilyen karakter sosem házasodott volna meg. Vagy ha mégis valószínűleg megcsalás, folyamatos problémák övezték volna a házasságukat. A rosszfiú-mítosz egy olyan dolgot színez rózsaszínné, ami nemhogy nem szürke, de inkább fekete (szóvicc, jee). Nekem akkor esett szét teljesen az a karakter, amikor már meg is kérte a lány kezét.

David Penningtonra, a saját karakteremre fogok most reflektálni. Rosszfiú a javából, aki képtelen lekötni magát, aki egész életében függőséggel, rémálmokkal küzd. Aki mellett az ember nem érezheti magát sohasem teljes biztonságban. Akinek lehet a hányást kell takarítani a fürdőszobában a hajnali csendben. 

Tudom, furcsa vagyok, de az én olvasatomban ez a szerelem. Az a szerelem, hogy ott maradsz a másik mellett jóban-rosszban. Persze, nem vagyok a teljes önfeláldozás és a mazochizmus barátja sem, hiszen ennek is vannak fokozatai. De ha egy igazi rosszfiút szeretnél szelídíteni magadnak, valószínűleg egyáltalán nem lesz olyan szépséges az út, ahogy azt a romantikus könyvek leírják.

Tökéletes példa erre az egyik kedvenc filmem, a Csillag születik (A Star Is Born). Bradley Cooper karaktere a reális rosszfiú, aki lecsúszott a lejtőn. Csodálatos szerelmi történet. Sajnos a szerelem egy sérült ember mellett többnyire fájdalmas, sokszor durva áldozatokkal jár együtt. Nagy kérdés, hogy tényleg hajlandó-e bevállalni a másik fél, hogy támogatja ezen a belső úton a másikat (hangsúlyozom, nem külső). Hogy mennyit hajlandó magából adni ezért.

Mert ne feledjük, hogy általában minden rosszfiú valamiért rosszfiú lett. Valamiért kemény páncélt növesztett magára, valamiért cserélgeti a nőit. Általában belső konfliktusok, bizonytalanságok övezik az útját.

Persze, nagyon jól tudom, hogy rengeteg jól tudják, hogy a romantikus könyvek nem árulnak való életet. De én a reálisabb karakterek mellett teszem le a voksomat. Az emberi természet valósága mellett. Szerencsére ilyen könyveket is találok magamnak, ha olvasni szeretnék 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük