Universe Project – A halálfánk

Töretlenül próbálom behozni magam az Univerzum-projektes novellákkal, szerencsére már csak a szegény Mars hiányzik, de most arra is lett ötletem 🙂 Fogadjátok szeretettel az újabb nagyon furcsa novellámat egy igencsak érdekes fánkárusról, aki az Univerzum titkait árulja! 🙂

A halálfánk

A legsimogatóbb késő szeptemberi langymeleg lengett a levegőben, amikor Mr. Campbell megérkezett a Mississippi állambeli Plutóba. A senki földjén, az egysávos úton a puszta közepén gurult apró Fordjával, amivel az országot járta. Az ég kéken feszült, a nap erősen sütötte az lehúzott ablakra támasztott csupasz karját. A csalóka meleg ellenére a fény már máshogy érte a földet, mintha a nap már csak egy fél, szomorkás mosollyal tudta volna megajándékozni a földet. Bocsánatkérő utolsó sugarak voltak ezek. Pedig a Föld csupán folytatta tovább véget nem érő útját az univerzumban, a Nap igazán nem tehetett a tél közeledtéről.

Mr. Campbell ki nem állhatta a nyarat, akkor sokkal kevesebb munkája volt. Nyaranta általában dühös kommentelőkkel küzdött az elsötétített, légkondicionált lakása magányában. Ő ugyanis hivatásos szkeptikus volt. Járta az országot, hogy online magazinjában rántsa le a leplet minden furcsaságról, természetfelettinek mondott hülyeségről. Az emberek nyáron mintha jobban hittek volna a varázslatban. A tél hideg szele mindenkit józanságra intett, a forróság csak mámorított, nyáron az emberek nem akartak hallani arról, hogy hazugságok veszik körül őket.

Mr. Campbell éppen ezért hagyta szeptember végére a Fánkuniverzumot Plútóban, amit még csak településnek sem lehetett nevezni. Csak víz vette körül a pusztában a keskeny betonutat, tekervényes folyók övezték a pusztát.

A semmi közepén aztán mégis ott volt a Fánkuniverzum. A Bee Lake Road olyan végtelen messzeségbe nyúlt, hogy már ő maga sem hitte el, hogy itt lehet egy különleges fánkárus. Egyetlen lila bódé, fehér csillagokkal a fakó szántóföldek mellett.

Egy fánkos, ahová elviekben a világ minden tájáról özönlöttek az emberek. Mr. Campbell hunyorgott a képtelen látványtól a délutáni fényben. Előkapta a telefonját, hogy fotókat készítsen az árusról. Amikor már a mobilján is látta a lehetetlen fánkuniverzumot a gabonaföldek mellett, a fejét rázva sóhajtott fel. Nem délibáb volt a szeptemberi melegben.

Természetesen a Fánkuniverzum hazugságot árult. Vastag, szemen szedett hazugságot. Mr. Campbell utána olvasott az ígéretnek az interneten. Nevetségesnek találta azt. Természetesen saját maga akarta hallani a magyarázatot, így öles léptekkel indult a földúton. Undorodva tapasztalta, hogy kibokszolt cipőjét bemocskolta mississippi fáradt pora.

A fejét megrázva állt az árus elé. Mosolygós férfi volt fehér ruhában, amiket lila csillagokkal díszítettek, mintha kifordították volna a bódé díszletét.

– Szép jó napot kívánok – csicseregte a férfi az édes fánkok sora előtt. – Azért jött, hogy belekóstoljon az univerzum titkaiba?

– Pontosan – jelentette ki Mr. Campbell. – Újságcikket kívánok írni a fánkosáról, Mr…

– Universe.

Mr. Campbell olyan képet vágott, mintha hirtelen savanyú fánkba harapott volna. Az arca furcsa grimaszba torzult. Bár értette, hogy ez valószínűleg az üzletpolitika része lehet.

– Universe. Persze. Szóval, Mr. Universe, mesélne nekem ezekről a különleges fánkokról? Mi is történik, ha megeszem őket? – Mr. Campbell próbálta visszafogni átható szkepticizmusát, de Mr. Universe magabiztos mosolya, öntelt jelleme teljesen kibillentette béketűréséből. Azt sem értette, miért nincsenek a közelben emberek, amikor azt írták a helyről, hogy végletesen népszerű. Erre a pusztában csak a bántó kabócaszó hallatszott. Ő meg izzadt a rövid ujjú inge alatt is.

Mr. Universe végigmutatott a színes fánkokon. Mindegyiken más-más színű kavargó univerzumos színekkel, csillagokkal meghintve. Kerekek voltak, csodásan csillogtak a fényben. Mindegyik alatt egy-egy bolygó neve díszelgett.

– A fánkjaim elárulják önnek az univerzum titkát. Mindegyik más és mást súg meg. Azt kérem, egyetlen bolygót válasszon!

– Mégis milyen üzenetre számíthatok?

– Valamilyen titokra. Olyan titokra, amire mindig is tudni szerette volna a választ. A Vénuszt általában szerelmi titokra szoktam ajánlani, a legmélyebb párkapcsolati kérdéseire tisztán fogja látni a választ, ha ezt elfogyasztja. De persze Önből nem nézek ki szerelmi varázslatot. A Vénusz egyébként a legnépszerűbb fánkom – nevetett fel, és az aranylón sárgás édességre mutatott. – De Önt talán a környezetvédelem érdekli, a Földünk jövője. – A kék fánk felé pislogott, mire Mr. Campbell csak összehúzta a szemét. Mr. Universe lelkesedése nem lankadt. – Esetleg a metafizika? – mutatott a lilás Szaturnusz felé.

Mr. Campbell egyenesen a szürke Plútóra mutatott. Vonzotta fekete színe, benne az ezüstös csíkokkal.

– Ó, Plútó is nagyon népszerű, de nem ajánlom mindenkinek! Plútó a halál titkait súgja meg. Nem való mindenkinek ez a tudás, kevesen tudnak együtt élni vele.

Mr. Campbell lazán megvakargatta simára borotvált állát.

– Mindből kérek egyet! – tárta szét a karját.

A fánkos arca először változott meg, mintha ezzel a lehetőséggel nem is számolt volna.

– Ne mondja azt nekem, hogy senki sem kért még mindből?

Mr. Universe megrázta a fejét.

– Nem, ilyet még senki sem kért. Mindenkinek speciális kérdései vannak.

– Hát, nekem nincsenek speciális kérdéseim – mondta kioktatóan. – Én egyszerűen tudni akarok mindent. – Egyértelműen látta, hogy az árus habozik. – Mi a probléma? Maximum gyomorrontást kapok ezektől a cukorbombáktól – mutatott rájuk. – Vagy a mesterséges színezéktől rákot. Ennyi veszélyt látok csupán. Ezt természetesen bekockáztatom az univerzum összes titkáért – horkant fel.

– Milyen magazintól jött pontosan? – hajolt előre Mr. Universe, a bőréből is cukorillat áradt.

Mr. Campbell előszedte a telefonját, ahol felmutatta az Instagram-profilját. A harmincezer követő mellett nem is kellett neki semmiféle névjegykártya. A Skeptica jól teljesített YouTube-on és Instagramon is.

– Maga álmokat rabol az emberektől – horkant fel Mr. Universe. Mr. Campbell egy kicsit sem érezte megsértve magát.

– Mondja ezt az, aki hazugságot árul.

Mr. Universe csak hümmögött, aztán elővett egy dobozt a bal keze felől, és egyesével pakolni kezdte bele a csodásan csillogó fánkokat.

– Rendben. Egyetlen javaslatom van csupán: semmiképpen se a Plútóval kezdje! A Plútó általában megfekszi az emberek gyomrát az édes ribizlis töltelék miatt. Aztán, hogy enné végig az egész univerzumot, ha már az első fánknál rosszul lesz?

Mr. Campbell felhorkant. Egyedül azt az akadályt érezte maga, és a fánkok között, hogy kilenc fánkot felzabálni aztán tényleg komoly teljesítmény. Tudta, hogy ehhez a feladathoz ki kell néznie egy szállodai szobát, ahol rendesen felkészítheti a gyomrát a lakomára.

– Mennyivel tartozok?

– Tekintse ajándéknak, hiszen ír a Fánkuniverzumról, nemde? Akkor egyértelmű, hogy a reklámért cserébe ingyen adom a fánkokat.

Ő csak megmarkolta a csomagot, és intett a férfinak. Halk, kissé száraz köszönömöt mormolt. A dühe valahogy nem apadt el Silver City felé menet sem, ahol a Copper Manor Hotelt nézte ki szálláshelyének az éjszakára.

Az univerzum titkai az anyósülésen pihentek a fánkosdobozban. Émelyítően csillogtak a napfényben. Vezetés közben sokszor feléjük pillantott. Elhatározta, hogy mégis a Plútóval fogja kezdeni. Semmiképp sem akarta követni egy hazug ember instrukcióit.

**

A fánkos doboz mellé nem járt útmutató, ahogy az élet titkaihoz sem.

Mr. Campbell éppen ezért leült a fertőtlenítőszagtól savanyú ágyneműre a sötét hotelszobában, és kinyitotta a dobozt. A Plútó most is vonzotta a tekintetét. A szinte teljesen fekete fánk ezüstösen csillogott a kénsárga fényben.

Érezte, ahogy megiramodik a pulzusa, erősen összeszorult a mellkasa. Gúnyosan nevetve rázta meg a fejét. Hát micsoda idiótaság idegeskedni pár fánk miatt! Nagyon jól tudta, hogy a fánkevéstől még senki se jött rá a halál rejtélyeire.

A gyomra megkordult a fánk édes, zsíros illatától. A cukra miatt mostanság nem engedett meg magának ilyen jellegű édességet, erre most egy doboznyi fánkot készült megenni. Jelen pillanatban ez sem érdekelte.

A szájában olvadt a cukros máz, a kavargó galaxis elmaszatolódott ujjai nyomán. A puha fánk íze mellé tökéletes, kissé savanykás, vérszínű ribizliíz öntötte el érzékeit. Pillanatokon belül eltüntette az egész fánkot, néhány ezüstös csillag az ujjára tapadt, de azt is leszopogatta.

Folytatni akarta, bekebelezni a szerelem titkait, megemészteni a bolygónk sorsát. Ám, ahogy a dobozra nézett, elkapta az émelygés. Nem is pontosan émelygésnek érezte, hanem telítettségnek. Csupán egyetlen fánkot evett meg,

Az univerzum titkai úgy fest, elég laktatóak.

Mr. Campbell felhúzta a vállát. Úgy gondolta, pihen egy kicsit, hogy valami szénsavasat szerez a kinti automatából, hátha azzal segíthet elűzni a telítettséget, és tovább tudja folytatni az evést. Természetesen nem esett transzba, nem történt semmi. Nem is várt ehhez hasonlót. A fánk viszont ízletes volt. Legalább kapott kilenc ingyen fánkot, sok kirándulásánál nem számíthatott ehhez hasonlóra sem.

Éppen az italautomatához keresgélte a zsebében az érméket, amikor furcsa szédülés kapta el. A sötét, eddig felhős égbolton a Plútó-fánkhoz hasonló csillagok gyúltak. Ezüstös, lehetetlen gyerekfirka égitestek. Megdörzsölte a szemét, de a csillagok nem akartak felszívódni. Remegő kézzel szedte ki az ásványvizet az automatából, hogy aztán sietős léptekkel visszarohanjon a szobájába.

Egyértelműen hallucinogén-anyag lehetett a fánkban. Mr. Campbell nem is értette, hogy nem gondolt arra, hogy bedrogozhatta a fánkárus.

Végignyúlt az ágyon, mire a plafonon is kigyúltak az ezüst csillagok, majd a szoba teljes, átható sötétségbe burkolózott. A teste merevre dermedt. A szeme kitágult. Kapkodta a levegőt, a torkát akarta volna markolászni, de lehetetlenség volt, hiszen az izmai nem engedelmeskedtek többé. Nem léteztek többé érzések, csak a sötét üresség.

Mintha meghalt volna.

Ó, igen! Azért vonzotta a Plútó halálfánkja, mert titkon az univerzum ezen titkát akarta igazán megismerni? Mi is történik a halál után? Mi lesz velünk?

De ahogy ott feküdt hullamereven, érzések és fájdalom, jövő és múlt nélkül, már nem akart így maradni. Nem akarta látni az átható sötétséget holt tekintetével.

Tudatosság a dermedtségben. Hiába volt tetszhalott, agyi áramkörei felfogták a történéseket. Az idő felgyorsult körülötte. Reggel a takarító talált rá, emberek fekete zsákba tették. Nem volt isteni fény, semmi felismeri, semmi tovavándorlás, vagy ítélet. Csak az üres semmi, az enyészet. Még a pánik sem ért el hozzá.

Tényleg meghalt volna az Univerzumfánktól? Az édes-savanykás ribizliízű titok hozta volna rá a halált? Nem akart többet látni, de már nem csukhatta be a szemét.

A világ haladt előre, ő meg a koporsó sötétjét figyelte. Néha érezte a Föld remegését. Évszázadok teltek el, és Mr. Campbell csak üvölteni akart. Hosszasan sikított volna a talaj gyomrában, ha lettek volna érzései, ha lett volna hangja. A föld alatt várta a soha eljönni nem akaró ítéletnapot a végtelenségben.

Madárcsicsergésre ébredt. Izzadtan, remegve, mintha a világ legborzalmasabb rémálmát látta volna maga előtt. Megtapogatta a testét, gyenge lábakkal a mosdóba ment. Mindene megvolt. Eltűnt a merevség. Fintorogva lesett a tükörbe, és azon gondolkozott, hogy ennek vajon ilyen Ebenezer Scrooge-pillanatnak kellene-e lennie.

Megrázta a fejét. Attól, hogy bedrogozta egy kamu fánkárus, őt aztán nem szállja meg a megvilágosodás szele! A karácsonyi énekben is utálta a hirtelen átalakulást.

Gyorsan a szobába rohant, hogy belenézzen a fánkos dobozba. Mindenképpen be kellett vizsgáltatni az univerzum-fánkokat, aztán betiltania a semmi közepén folyó tevékenységet.

Kapkodva nyitotta ki a dobozt, de a nyolc bolygó-fánk helyett az üres semmi nézett vissza rá. Kereste a doboz körül a fánkokat, de némi porcukron kívül semmi sem maradt a közelben. Talán a saját transza közben lehet felfalta az összeset? Vagy valaki betört a szobájába, hogy univerzumfánkokat lopjon tőle?

Csak egyetlen megoldást látott maga előtt.

**

– Hová tűnt a többi fánkom? – üvöltött Mr. Campbell a fánkárussal, akinek arcán ugyanolyan nyugalom ült, mint az előző nap.

– Egy ember, egy titok. Eddig senki sem kért az összes fánkból, senki sem volt ilyen mohó. Egy is megfekszi az ember gyomrát, nemde, Mr. Campbell?

Mr. Campbell összeráncolta a homlokát, fogalma sem volt, említette-e valaha is a nevét. A puszta nem változott tegnap óta. A vékony úttest mellett vadul zengtek a nyárutó kabócái, sehol egy teremetett lélek sem tolongott az univerzum titkai után.

– Bedrogozott! – mutogatott rá, majd lenézett a csillogó fánkokra. – Hívom a rendőrséget! Be kell vizsgáltatni az összes fánkot!

– Semmi szükség erre, Mr. Campbell – rázta meg a fejét a férfi. – A Plútóba kóstolt bele, ugye? Nem a legvidámabb fánkom. Senki sem ilyesféle halál utáni élményre vágyik. Titkon mindannyian szeretnénk valami jobban, szebben reménykedni.

– Most komolyan azt akarja, hogy elhiggyem, hogy az univerzum-titkát tudtam meg a drogos fánkjától? – horkant fel Mr. Campbell.

– Miért ezt akarta tudni? Bizonyára Mrs. Campbell hirtelen jött halála után keres megnyugvást. Jobban járt volna a Vénuszfánkkal. Abban talán lelt volna némi megnyugvásra.

Óriási kerekedett a tekintete. Mr. Universe semmit sem tudhatott a feleségéről. Az interneten sem írt ilyesmiről.

Egyetlen lépést hátrált a fánkárustól. A csillogó fánkoktól forgott a gyomra, úgy érezte, életében többé sohasem lesz képes fánkra nézni. Ezekből pedig végképp nem enne. A Halálfánk élményét a nappali világosság sem halványította el.

– Hívni fogom a rendőrséget! – mutogatott az apró bódéra a kocsija mellől. Minél előbb el akart tűnni erről az istentelen helyről, ebből a fojtogató melegből. El a fánkok émelyítően édes szagától.

– Nyugodtan – ordította oda még a fánkos. – Remélem, azért megosztja az interneten a tapasztalatait – nevetett fel a férfi.

Mr. Campbell beindított a kocsija motorját, nagyon jól tudta, hogy Mr. Universe gúnyolódik vele. Erről nem írhatott, nem közölhette az internet közönségével végletes bukását egy fánkárussal a pusztában.

Vezetés közben végig a cikken gondolkozott. Talán írhatna arról, hogy bedrogozták, hogy ezért látta a hideglelős rémálmot. Csak kémlelte a végtelennek tűnő horizontot, de a csontjai mélyén érezte a hideget. A Plútófánk hidegét, a jövő elkerülhetetlen ígéretét.

Nem tudta elhitetni magával, hogy nem valós, amit az éjjel látott.

Hiszen megtudta az univerzum egyik hatalmas titkát. Ami tényleg erősen megfeküdte a gyomrát.

  1. 09.22.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.