Sumertime Madness Book kihívás

A múlt héten már megérintett az ősz szele, egy ezzel kapcsolatos bejegyzést is írtam nektek. Azonban reményem szerint még mindig itt vannak velünk azok a csacska nyári napsugarak, ezért most mégis visszatérek ezen a héten a nyárhoz. Zakály Viktória oldalán láttam meg a Summertime Madness Book kihívást, és gondoltam jó móka lesz, hogyha én is válaszolok a kérdésekre!



1. Mutass egy nyárias borítójú könyvet!
Amikor még az idei nyár elején kutattam hangulatos könyvek után, akkor bukkantam rá Emma Straub Vacationers című könyvére. Bevallom, hogy még nem olvastam, hiszen nem sikerült beszereznem, de rákerült a kívánságlistámra. A történetben egy család tölti nyaralását Mallorcán, és a borító nem is lehetne nyáribb!

2. Válassz egy kitalált helyet, amely tökéletes célállomása lenne nyári vakációdnak!
Kétszer is olvastam Stephen King Duma Key című könyvét, és mindannyiszor Floridába vágyódtam. Florida ugyan nem kitalált hely, de Duma Key annál inkább. A hangulatos, varázslatos helyszínre mindenképpen ellátogatnék. A félelmetes izgalmak ellenére is.

3. Éppen a nyári vakációdra mész és a repülőgépen ülsz. Egy olyan könyvet akarsz olvasni, ami egész úton kitart. Melyik regényt választanád?
Nemrég néztem meg a Nick Hornby könyvéből készült A Long Way Down című filmet, ami az azonos című könyvből készült. Igaz, hogy nem nyári hangulatú, de szívet melengető, kedves olvasmány, ami kitartana az egész úton (és megnyugtatná repülni nem annyira szerető lelkemet).

4. Nyári szomorúság gyötör – melyik könyvvel csalnál mosolyt az arcodra?
Ezzel a kérdéssel találkozva rádöbbentem, hogy nem olvasok túl sok vidám könyvet. A most következő sem annyira vidám, inkább keserédes, de mégis mosolyt csal az arcomra, azért választom Matthew Quick Silver Linings Playbookját.

5. Éppen a tengerparton ülsz, teljesen egyedül. Melyik kitalált karakter lenne a tengerparti bébid?

Ez igencsak fogós kérdés volt, de mégis elsőként Larry Underwood jutott eszembe a Végítéletből, mivel olyan szépen gitározik, hogy biztosan feldobná a napomat. Egyébként nemsoká lesz új film is a könyvből, és rettenetesen kíváncsian várom, hogy kit fognak választani a szerepére. Emellett kihagyhatatlan, hogy a saját karakteremet, David Penningtont is kiválasszam, hiszen mellette egyetlen unalmas percem sem lenne, abban teljesen biztos vagyok.

6. A fagyizás mellé kell egy menő haver is! Melyik kitalált karakter lenne a legjobb barátod?
Elért engem is a Divergent láz. Azt hiszem, szívesen barátkoznék Beatrice Priorral, biztos vagyok benne, hogy jókat tudnánk beszélgetni.

7. Oszd meg a nyári őrületet másokkal is!
Nem hívnék ki senkit konkrétan, de mindenkinek ajánlom a kihívást, akinek megtetszik a dolog. Viszont Sütő Fanni már emlegette, hogy megcsinálja az oldalán, úgyhogy őt mégis megemlíteném! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük