Egy esküvőanalfabéta lány vallomásai

A mostani bejegyzésem személyes és rendhagyó lesz, egyben magyarázatul is szolgál, hogy miért szívódtam fel majdnem teljes két hónapra a nyári pihenés mellett. Talán az, hogy szeptember harmadikán volt az esküvőm igazolttá teszi a távollétemet 🙂 Most kísérletet teszek arra, hogy összefoglaljam ezt az egy évnyi! készülődést és a végkifejletet. Vigyázat a bejegyzés lehet kissé hosszú lesz és nem túlzottan romantikus! 

20160903_152039

Sohasem voltam egy esküvőmániás lány. Igazából csajos sem voltam (a szó hangzásától kiráz a hideg). Egyik barátnőm már tizennégy éves korában esküvői meghívókat gyűjtött a jövőre nézve, én csak Sailor Moon figurákat rajzolgattam. Kisebb meglepetésként ért, hogy a régebbi barátaim mind a szemüket meresztgették, amikor elmondtam, hogy ki van tűzve az esküvőm dátuma. Azt mondták, hogy én házasságellenes voltam világ életemben. A korai házassággal kapcsolatban ez biztosan igaz. Már nagyon fiatalon hevesen elleneztem a túl korán megkötött frigyeket. De hát felettem is eljár az idő (mégiscsak közeleg az utolsó kettessel kezdődő születésnapom), ráadásul a mostanra már férjemmel egészen hét éve leszünk együtt, ebből két és fél évet jegyben jártunk. A babonák nem ijesztettek el a hosszú jegyesség kapcsán, amikor megkaptam a gyűrűmet, akkor mind a ketten tudtuk, hogy ez ígéret a jövőre nézve.

wedding-main_60306a

Aztán tavaly tavasszal, nyár elején kitaláltuk, hogy csinálunk egy esküvőt. Már pontosan arra sem emlékszem, mikor is találtuk ki a dátumot, de tudatosan elkezdtük tervezgetni a dolgokat már a nyár végén. Nehézség, hogy külföldön élünk, ezért minden hazautazásnál pontosan meg kellett szerveznünk, hogy miket is akarunk kipipálni az egyre hosszabb esküvői listán. Mind a kettőnk kontrollmániája pontos tervezést alakított ki. Én lettem a dekorációfelelős (meghívókkal és minden egyéb mással), a vőlegényem pedig a helyszín, étel-ital, zene kérdését felügyelte. Fogalmam sem volt, hogy miket is kell elintézni egy-egy esküvő kapcsán. Ebben nem segített, hogy életemben összesen négy esküvőn jártam, így hatalmasakat pislogtam, amikor mindenki esküvői menetrendet kért tőlünk februárban, hogy pontosan mit is fogunk csinálni azon a szeptember harmadikai estén. Pontosat, ugyanis a vőfély ötletét heves tiltakozással elvetettem (főleg miután az egyik esküvőn hajnal négykor sírtam az erőszakos vőfély támadásai miatt). Néhányan katasztrófával kecsegtettek a vőfély hiánya miatt, hiszen a vőlegényemmel közösen utálunk a középpontban lenni, ami egy esküvőn igazi hátrány. Sebaj, mostanra kimondhatom, hogy introvertáltak is szervezhetnek esküvőt, attól még nem lesz olyan, mint egy halotti tor.

SIG-Stress-bride

Fél éven keresztül álmodtam különféle esküvői katasztrófáktól. Főleg arról, hogy nincsen ruhám, esetleg nem jelenik meg az anyakönyvvezető a nagy napon (mert azt elfelejtettük elintézni). Emellett a pánikbetegségem is egyre növekvő félelemmel töltött el. Szinte biztosra vettem, hogy a szertartás során én leszek az az ara, aki a sorok között fog kirohanni, mert éppen pánikrohamot kap, mire az egész násznép azt hiszi majd, hogy a vőlegény személye riasztotta el. Az utolsó egy hónapban – főleg az utolsó két hétben – a romantika minden csírája kiveszett belőlem az esküvőkkel kapcsolatban, és úgy éreztem, hogy ez egy igazán szuper próbatétel egy hétéves kapcsolat számára. Pedig nem szerveztünk nagy esküvőt, csupán hatvan fős volt. Közben előhalásztam Elizabeth Gilbert Hűség című könyvét, amely pont az írónő házassággal kapcsolatos kétségeit feszegeti (egyébként nagyon érdekes olvasmány!). Az utolsó napokban pedig konkrétan úgy éreztem, hogy nagyon is reális lenne egy olyan vígjáték, amelyben az ifjú pár együtt lép le az esküvője előtt és hagyja a fenébe az egészet. A vőlegényem szájából is többször elhangzott, hogy mégis jobb lett volna csak két tanúval lezavarni az egészet.

bridezilla3-2-s600x600

Szóval hónapokig csak pogácsákról, székmasnikról és üdítőkről beszélgetett a család. Az anyakönyvvezető pedig életed egyik legfontosabb eseményének megbeszélésére öt egész percet szánt a városházán, így a végére az egész család kimerülten várta, hogy vége legyen a dolognak.

IMG_20160904_190138

Aztán csak eljött a szeptember három verőfényes napsütéssel. Mivel esti esküvőt terveztünk, nem kellett volna korán kelnünk, de az alvási képességeim szinte teljesen elhagytak augusztusban. Amikor már menyasszonyi pompában tündököltem sem igazán hittem el, hogy én vagyok a menyasszony (főleg, hogy a laza póló, farmer és tornacipő kombinációt részesítem előnyben), persze mások reakciója és a fotók látványa néha meggyőzött. Hercegnős ruhát választottam, talán pont azért, mert tényleg nem szoktam nőies darabokat hordani, és így kivételt akartam tenni ezzel a különleges nappal. A ruha tényleg csodás volt, pont olyan, amilyet szerettem volna. Azonban már nap elején rádöbbentem, hogy az abroncsos szoknya és a fűző nem tartozik a legkényelmesebb viseletek közé (mozogni sem könnyű benne, táncolni meg végképp nem). Amikor anyukám, mostanra anyósom, a fotós és a fodrász barátunk közös erővel rám adta a ruhát, akkor úgy éreztem, hogy fél órát sem fogok kibírni benne, nemhogy egy egész estét. De éjfélig azért sikerült kitartanom.

received_1014130705363115

De aztán a legnagyobb meglepetésemre a dolgok a helyükre álltak. A kérdés, hogy miért is csináltuk ezt az egészet, válaszra talált. Azokért a pillantásokért, amiket a szüleinktől, a barátainktól kaptunk. A sok-sok szeretetért, hogy eljöttek, hogy megünnepeljék azt, hogy ilyen hosszú ideje szeretjük egymást. És azért, hogy a vőlegényem szeme hét év után is csillogott, amikor kimondtuk az igent. Ráadásul a helyszín csodálatos lett (az általam készített és összerakott dekorációk egyáltalán nem lettek bénák, hanem mindenki dicsérte őket) és segítőkész emberek asszisztáltak végig a napon (a fotósunk, a DJ-nk, a virágosunk, a helyszín szakácsai, pincérei és a cukrászok mind-mind csodás munkát végeztek). És kiemelném, hogy volt egy külföldi asztalunk, akik közül páran még aznap repültek hozzánk, hogy velünk ünnepelhessenek. Aztán tegnap délután a ropogósan új férjem megjegyezte, hogy nem lett volna jobb két tanúval az egész, hanem végül így volt tökéletes, ahogy (a maga sok-sok tökéletlenségével). A vőfély pedig egy pillanatra sem hiányzott 🙂

14184327_10210883004137893_4956698633380047629_n

Azt a kijelentést elvetném, hogy a múlt szombat volt életem legboldogabb napja, én igazán értékelem a csendes vasárnap délutánokat egy könyvvel és egy teával is. Ráadásul az esküvő végén olyan kimerültek voltunk mind a ketten, hogy aludni se bírtunk a fáradtságtól, emellett most éppen egy zsebkendőhalom között írom ezt a bejegyzést, mivel az immunrendszerem sem szerette az extrém stresszhelyeztet. De mindenképpen megjegyezném én is, hogy mégis megérte a fáradtságot a sok szervezkedés. A hosszú bejegyzés végére pedig hoztam egy-két képet az esküvőnkről (hozzáteszem, hogy a hivatalos képek még nincsenek meg, de a fotózás egyik részét a kecskeméti városi könyvtárban sikerült lerendeznünk így bookish bride lehettem).

20160903_151831

2 thoughts on “Egy esküvőanalfabéta lány vallomásai

  1. Szia Szaszi Gabi!
    Ez valami csodálatos. Az írásod is és az,hogy férjhez mentél?! Gratulálok, szép hosszú életet kívánok Nektek.
    A legmeglepőbb számomra az volt,hogy éppen ma gondoltam Anyukádra, fel kellene hívni telefonon. És most megnyitom az emailt, mit látok? Franciska küldte át ezt az írásodat.
    Minden jót, puszillak:
    Zsuzsa néni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük