Halloween Angliában

Visszatértem végre a blogolás világába a teljesen friss ropogós itthoni wifivel a hátam mögött (annyira frissel, hogy épp két órája kötötték be). Már pár héttel ezelőtt elhatároztam, hogy írok egy bejegyzést az első angliai, autentikus Halloweenemről, ami számomra egy igazi bakancslistás álom volt. Élmények, fotók és egy kevés történelem következik!

Amióta a Bizzarium főszerkesztő-tulajdonosa vagyok rengetegszer írtam a Halloween eredetéről különféle cikkeket  (hogyha ide kattintotok, akkor el is érhettek egyet), éppen emiatt csak röviden foglalnám össze a hátteret. A Halloween nevének eredet az All Hallow’s Evening összevont alakja, amely a Mindenszentek előtti éjszakát jelenti. Eredete szerint ősi kelta ünnep, amelynek az aratáshoz és a tél közeledtéhez van köze. A kelta ünnep a Samhain nevet viselte, amelyet később a keresztények alakítottak át Halloweené. Így minden kétséget eloszlatva a Halloween nem modern amerikai hóbort, hanem igazi ősi ünnep. A kelták úgy gondolták, hogy október 31-én vagyunk legközelebb a túlvilághoz, éppen ezért maszkokat húztak magukra, hogy elvegyüljenek a földön járó lelkek között. Fényeket, tábortüzeket gyújtottak, ételekkel és áldozatokkal engesztelték a holt lelkeket.

20161028_213636

A Halloween nagyon régóta igazi szenvedélyem. Már kisebb koromban is imádtam a borzongató dolgokat, ezért a ködös, októberi, szellemes éjjelekkel hamar szerelembe estem. Minden vágyam volt, hogy kipróbáljam az angolszász Halloweent, hogy a ködös Angliában tapasztaljam meg ezt az ünnepet teljes valójában (az amerikai Halloween természetesen még a bakancslistámon pihen).

Október elején érkeztünk Birminghambe. A Halloween szele szerencsére azonnal megcsapott. Minden bolt tele van tömve dekorációval, művérrel, rémisztő szépségekkel és természetesen csokival, cukorral és a csokigyűjtéshez szükséges kellékekkel. Itteni barátaink segítségével szerencsére lettek igazi Halloweenes programjaink is.

20161028_202701

A Halloween hétvége első napján, pénteken a Black Country Living Museumot látogattuk meg este nyolctól tízig. Maga a múzeum nagyon érdekes, hiszen az 1800-as évekbe kalauzol vissza bennünket. Egy kisebb városrészt tökéletesen meghagytak a XIX. századi állapotok szerint. Van kocsma, édességboltok, étterem, házak, bánya és egy kisebb vidámpark is. A helyszínen színészek mutatják be a korhű dolgokat, teljes jelmezben. Na, már most ezen a hétvégén Halloween különkiadás volt, ezért a XIX. századi ünnepbe is belekóstolhattunk, amire jó kis riogatás tette rá a koronát.

20161028_203316

A régi utcákon és mezőkön zombik sétáltak, akiket ki se lehetett billenteni a szerepükből. Néhol szellemkislányok énekeltek a sötétben. A díszlet csodálatos volt tábortüzekkel és faragott tökökkel. Rengeteg látogató is beöltözött, sokan gyerekekkel jöttek, akik csokit kérhettek a megállóknál. Tényleg olyan élmény volt, mintha a régi korok Halloweenjébe csöppentünk volna bele. A hangulat varázslatos volt az első pillanattól az utolsóig. Az utcán mutatványosok játszottak, a helyi kocsmában zongoraszó mellett meséltek rémtörténeteket. Az utcán sült gesztenyét árultak, a kocsmában házi almabort mértek, miközben a gyerekek riogatták a szüleiket rémisztő jelmezeikben (kevés sikerrel).

20161028_202055

Másnap éjjel a jóval modernebb Halloweenbe kóstoltunk bele, amikor éjjel tizenegykor csatlakoztunk a belvárosi Birmingham pezsgő buliéletébe. Odabent minden klubban Halloween volt a tematika, az emberek kilencven százaléka jelmezben érkezett. Szuper jelmezekben, hiszen itt tényleg nagyszerű kellékeket lehet beszerezni, hogy teljesen kiélhesd a kreativitásodat. A kedvencem a hálóingben táncoló farkas volt, aki Piroskával és a Vadásszal érkezett meg inni éjfél után.

20161028_214023

Természetesen ez csak hab volt a tortán, hiszen szinte minden múzeum kínált szuper halloweeni programokat (a közeli parkban is volt pókhálós Halloween séta a szépségesen lehulló leveket között vasárnap). A borzongató, ködös, őszi hangulat minden irányból meg lett alapozva. Ráadásul a tévében is a horrorfilmek széles skálája érhető el a Halloween hétvégén. Az bizonyos, hogy jövőre újabb programokat fogunk keresni. Boldog Halloweent mindenkinek mára! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük