Mivel ma nőnap van, ezért mindenképpen szerettem volna most megírni ezt a bejegyzést. Ugyan az Írók egymás között havi posztjában is az erős női karakterekről fogunk beszélni, szerintem ebben a hónapban két ilyen bejegyzés is megfér egymás mellett. Most a a saját két női karakteremről szeretnék írni, akikről már sokszor akartam nektek blogolni.

Régóta gondolkozom, hogyan is állhatnék neki ennek a kényes témának. Szerencsére nagyon-nagyon sok értékelést kapok Tőletek, amiért elképesztően hálás vagyok. Nagyon sok esetben gondolatokat provokáltok bennem is, ha kiemeltek bizonyos dolgokat a könyveimben. A legtöbbször felbukkanó téma mindig az én “mostoha” női karaktereimmel kapcsolatos. Amy és Anna sokszor kap tőletek hideget-meleget. Anna már úgy jelent meg előttetek, hogy már Amyről kaptam rengeteg negatívat, épp ezért előre sejtettem, hogy Anna bizony senkinek se lesz a szíve csücske. Mindig nehéz ilyen jellegű dologról véleményt nyilvánítani, hiszen abszolút nem akarom a saját igazamat bizonygatni vagy megvédeni a saját magam alkotta karaktereket, ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy ezt a gondolatfolyamot meg szeretném osztani veletek.

Mondhatjuk, hogy az én lányaim abszolút nem hibátlanok. Anna és Amy más-más dolgok miatt rossz párkapcsolatokból kacsingatnak ki. Mind a ketten úgymond “csalók” (sokszor azzal viccelődünk, hogy én csak ribancokat tudok írni), akik keresik a jobb élet lehetőségét. Amy más, ő ugyanis mély, elkötelezett barátságot és szerelmet érez két férfi iránt, akikkel összefonódott a sorsuk. Két olyan férfi mellett áll, akik mentálisan labilisak, akiket meggyötört a múltjuk, ezért PTSD-vel, függőséggel küzdenek. Amellett, hogy Amy elkötelezetten mellettük áll, vívódik, és a saját álmait, vágyait próbálja beilleszteni ebbe az egészen képtelen kirakósba.

Mondhatjuk, hogy Anna még mostohább, hiszen neki aztán nem lehet semmi gondja. Anna egy tökéletes, gondoskodó férj mellett éli az életét. Ennek ellenére boldogtalan, és jobbat, többet szeretne az élettől. Ő maga sem tudja, vágyhat-e többre, fél, nem mer kockáztatni, ezért rossz döntéseket hoz.

Így négy könyv tapasztalata alapján elmondhatom, hogy szinte az összes olvasóm nő. Persze, nagyon szeretném, hogy több férfi olvasson, hiszen a Pennington-testvérek mondhatni, hogy férfisorsokról szól. Egyszer, talán majd teljesül a vágyam, és elérek férfi olvasókat is, de ez akár megérne egy külön blogbejegyzést. A lényeg az, hogy rengeteg értékelésben látom, hogy mennyire szigorúak is vagyunk mi nők nőtársainkkal. A férfiakat könnyedén felmentjük botlásaik alól, legyintünk egyet, de ha egy nő követ el hibákat, nem megyünk el szótlanul mellette. A férfikaraktereim boldogan megcsalhatnak bárkit, követhetik el a legnagyobb bunkóságokat (imádom őket, félre értés ne essék), de a lányok nem mozdulhatnak szabadon. Nem csalhatnak meg másokat egy jobb élet reményében, nem lehetnek döntésképtelenek, nem lehetnek bizonytalanok.

Az én Annám és Amym – avagy Rachel McAdams és Julie Gonzalo 🙂

Furcsa mód sokszor úgy érzem, hogy a női karaktereknek valahol hibátlannak kell lenniük. Pedig én úgy érzem, hogy a hibázással együtt lesznek belőlük erős női karakterek, akik próbálnak változtatni egy jobb élet reményében. Akik viszik magukkal saját bizonytalanságukat, és sokszor elbuknak, néha megbántanak másokat, de nem nyelnek az örökkévalóságig, hanem próbálnak felérni a lehetetlen elvárásokhoz.

Épp ezért, ez lenne most a nőnapi üzenetem: lányok, miért vagyunk ennyire szigorúak saját magunkkal? Miért nem adjuk meg a jogot a fejünkben ugyanazokra a dologra, ami egy férfinak jár? Lehet, hogy a női karaktereim csalók, ribancok, akik életük egy szakaszában próbálkoznak, nem tudnak dönteni, és hibákat követnek el, de miért kellene őket ettől azonnal elítélni?

Én csak annyit tudok ígérni nektek, hogy továbbra is folytatom majd a botló, útkereső női karakterek sorát. Akik miatt kapok mínuszcsillagokat, meg mindenféle negatívat, de úgy érzem, ez fontos. Úgy érzem fontos, hogy mi nők ne várjunk el lehetetlent saját magunktól egy egyébként is bonyolult, férfiak által uralt világban. Emellett folytatni fogom az esendő férfiak sorát is, akik szintén megküzdenek az élet nehézségeivel. Emberek vagyunk, hibákkal, tévutakkal. Szeretnék egy olyan világot látni, ahol nem mindenkinek kell beleilleszkednie a skatulyába, ahol nem csak az a megfelelő nő (vagy férfi), aki bizonyos tételeket kipipálhat a listáról. A női karaktereim abszolút nem hibátlanok, ahogy a férfiak sem, de az írásban azt hiszem, nekem ez a legfontosabb. Mindig is az volt a célom, hogy élethű, gondolatprovokáló karaktereket írjak, és továbbra is ezen az úton szeretnék járni.

Ezekkel a gondolatokkal szeretnék boldog nőnapot kívánni. De ne csak ezen az egy napon legyünk kedvesek másokkal 🙂