Megérkezett a folytatás, ezen a héten tőlem. Büszkén jelentjük, hogy a tenger ezen a héten elérte a 17 500 szót, ami negyven gépelt oldal, ezért igazi kisregény lett belőle! 🙂 Olvassátok szeretettel!

Dél előtt tíz perccel a tengerparton hunyorogtunk a tűző napsütésben. A hajnal könnyed illatát és a frissítően hideg szellőt elsodorta a harmincöt fokos kánikula, amitől olyan nehéznek éreztem az angol időhöz edződött tagjaimat, mint az ólmot. Bernard fürdőnadrágra öltözött és egy átlátszó, zöld levelekkel borított alkoholos koktélt szopogatott. Trevor kókadtan ült, közel a tengerhez, mintha azon gondolkodna, hogy milyen is lenne ott leélni az élete további részét. Egyelőre nem kerestünk szálláshelyet, csak a tengerpartra igyekeztünk, majd az egyik büfében bőségesen megreggeliztünk. Napok óta először nem loholt a sarkunkban senki, így kiszállt a testemből az adrenalin, és átadta a helyét a fáradtságnak. Semmire se vágytam jobban egy elsötétített szobánál, ahol át akartam aludni legalább egy fél napot. Szerencsére aznap még csak kedd volt, a péntek biztonságos távolságban pihent a horizonton.

Kinyújtottam a lábam a puha homokon, és hagytam, hogy magával sodorjon a sós, tengeri szellő. Sohasem voltam azelőtt Dél-Franciaországban. A szüleim nem igazán bírták a meleget, és általában mindig ugyanabba a tengerparti nyaralóba mentünk el, amit annyira utáltam, aztán mégis megváltoztatta az életem. Azt hiszem, ez már kijelenthető volt. Soha többé semmi sem lesz ugyanolyan.

Résnyire nyitottam a szemem. Trevort fürkésztem, aki ujjaival csendesen köröket írt a homokba. Még Bernard is kevesebbet beszélt. Fáradtak voltunk. A gondolataim egyik problémáról a másikra pattogtak, de Echo, a rendőrség és a szüleim közül a Trevorral kibontakozó kapcsolatunk kötette le legjobban a figyelmemet. Titokban hosszasan néztem szabályos vonásait. Halvány bűntudatom volt, amiért ekkora kalamajkába sodortam csak azért, mert hoztam egy bugyuta döntést.

A kezembe vettem egy marékkal a selymes, forró homokból, majd kicsorgattam az ujjaim között. Közelebb akartam ülni Trevorhoz, megkérdezni, hogy érzi magát, amikor felélénkült a puha, tengeri szellő. A homok támadást indított a szemem ellen, ezért szorosan becsuktam. Amikor kinyitottam, akkor teljesen kiürült a part. Csupán én, Bernard és Trevor maradtunk, no meg persze Echo, aki a hullámokból lépkedett elő. Továbbra is Bernard barátnőjének alakját viselte magán.

– Látom, végre engedelmeskedtek a kéréseimnek – mosolygott ránk. – Nem is fogom sokáig rabolni az időtöket. Élvezzétek szépen ezt a csodálatos francia napsütést! Bevallom, még szívességet is tettetek, hogy átszöktetek ide! Hát mennyivel jobb ez, mint az a brit szürkeség!

A szívem azonnal hevesebben dobogott Echo látványától, Trevor egy lépést hátrált, majd legnagyobb meglepetésemre megfogta a kezemet, ami egyetlen pillanatra sem nyugtatta le az idegeimet.

– Ne feledd, Susan, hogy péntek este találkozunk – tekintete azonnal a hatalmasra tágult, kék szemű Bernardra vándorolt, aki az eltűnt emberek fürkészte a parton.

Echo egy lépést közeledett Bernard felé, majd lassan végigsimított arcán. Megnyalta a száját. Nyelvét csupán egyetlen pillanatra láttam, de megesküdtem volna rá, hogy tengerkék színe volt, mintha egy festős nyalóka fogta volna be.

– El sem hiszed, milyen jót fogunk szórakozni péntek este.

A lebénult Bernard kilöttyintette koktéljának egy részét a földre, Trevor pedig úgy megszorította a kezem, hogy szinte megfájdult. Újra feltámadt a szél, a felforrósodott bőrömet úgy simogatta, mint a lágy selyem.

Pillanatokon belül visszazökkent a tengerpart a helyére. Az emberek napkrémmel kenték magukat, kisgyerekek kacagva menekültek a hullámok elől, mi pedig úgy álltunk a forró homokban, mint akiket megbabonáztak.

– Most komolyan! – szólalt meg Bernard, majd újra beleszippantott a koktélba. – Ezért kellett ennyire sietnünk ide?

Legnagyobb meglepetésemre Trevor azonnal odalépett legjobb barátjához, majd erősen megragadta a karját.

– Hogyha bármit is csinálsz Susannel pénteken, akkor kicsinállak! Érted, hogy kicsinállak?

Kikerekedett a szemem, majd gyorsan a fiúk között termettem.

– Nem látjátok, hogy ez a célja? Azt akarja, hogy nálunk is legyen balhé, és akkor sokkal jobban szórakozik!

Trevor a hajába túrt, majd legyezni kezdte magát a pólójával.

– Rohadt melegem van és nagyon fáradt vagyok. Ki kell aludnunk magunkat valahol.

– Egyetértek, haver! A péntek még messze van – szélesen elvigyorodott, majd egy hatalmas, tengerparti szálló felé biccentett. – Szerencsére mindenhol vannak ismerőseim!

Este tizenegykor kászálódtam le a luxusszálloda második emeletéről, ahol egy közös apartmanban tartózkodtunk a fiúkkal. Saját szobám volt, a fiúkkal közös fürdővel és egy nappalival, a szobám erkélye a tengerre nézett, és a szálloda medencéjére, amely estére kékes fénnyel világított. Mint kiderült Bernard nagybátyja szállodákban utazott, ezért bárhol meg tudott szállni kedvezményes kártyával nevetséges árakon.

Odalent csupán pár ember lézengett, ezért azonnal helyet is foglaltam az egyik műanyag napozószéken. A fejem nehéz volt a majdnem tízórás délutáni alvástól. A hajam azonnal hullámos lett a párás, sós levegőtől. A nyáreste illata megtöltötte az orromat, ellazította kipihent tagjaimat. Nem akartam gondolkodni, csak nézni a pár fényes csillagot az égen.

– Felébredtél? – kérdezte Trevor, mire erősen összerezzentem. Azonnal a kezembe nyomott egy jéghideg üdítőt, amit hálásan bontottam fel.

– Kialudtam magam.

– Én is – mosolyodott el. – Egy fokkal jobban érzem magam, hogy még nem vitt el ez a hülye szirén a tenger mélyére.

– Nem is fog – mondtam magabiztosan, miközben a szemét kémleltem, amiben táncoltak a medence kékes fényei. Nagyot kortyoltam a narancsos üdítőből, és azonnal tisztábbnak éreztem a fejemet.

– Nem akarsz fürdeni? – kacsintott rám.

– Nincs is rajtam fürdőruha – nevettem fel, mire Trevor körülnézett. Senki sem volt odalent egy távolban sétáló párocskát leszámítva.

– Kit érdekel?

Igazából engem nagyon is érdekelt: egy béna sportmelltartót viseltem és egy cicás bugyit, amit három napja nem cseréltem le. Figyelmeztettem magam, hogy másnap ruhákat kell vásárolnom a nem tervezett nyaraláshoz. De nem volt időm ellenkezni. Trevor levetette a pólóját, majd a rövidnadrágját is, és hatalmas csobbanással a medencébe vetette magát.

Nem gondolkoztam tovább, előbányásztam az új, féktelen Susant, levetettem ütött-kopott trikómat és rövidnadrágomat, majd csatlakoztam a hűs, tiszta vízbe Trevor mellé. Felfeküdtem a víztükörre, onnan néztem a csillagos eget, kizárva mindent magam körül. Trevor óvatosan megfogta a derekamat, majd magához húzott.

– Tudod, mire gondoltam, amikor Echo azt mondta, elvisz?

Megráztam a fejem, először nem akartam elrántani a tekintetemet az övéről.

– Először is arra, hogy megszabadulnék a rendőrségtől meg az iskolai gondoktól, de aztán eszembe jutott, hogy nem akarok. Miattad nem akartam.

A szívem kihagyott egy ütemet, majd újra megiramodott a mellkasomban, amikor Trevor újra megcsókolt. Lassan, selymesen, mint egy simogató nyári koktél. A szájában éreztem a narancs ízét, miközben átkaroltam a lábammal a derekát a víz alatt. Az arcom felforrósodott a hűs medence ellenére is.

– Nem bűvölt meg a tetoválás? – nevettem fel, de lesütöttem a szemem.

Trevor megrázta a fejét, de tekintete komoly maradt.

– Elalvás előtt sokat gondolkoztam. És eszembe jutott, hogyan tudnánk megszabadulni Echótól.

Ránéztem Trevorra újra, de a szívem nem akart lenyugodni. Továbbra is olyan közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem bőre kipárolgását.

– Nagyon kockázatos, de egyedül ez működhet – folytatta szárazon. – Akkor kell megölnünk, amikor benned van.