Amit a tenger adott XXV.

Megérkezett a tenger 25. része, ami úgy fest, hogy egyre inkább előrevetíti egy hosszú utazás végét. Én is nagyon várom Fanni jövőheti epizódját! 🙂

Péntek este egyedül ültem a medence partján. A vállam sajgott a lepirulástól. A brit időjáráshoz szokott bőröm nehezen viselte Dél-Franciaország klímáját. A szívem vadul lüktetett, miközben egyre gyakrabban néztem az órámra. Tíz perc múlva kilencet ütött a mutató, a nap izzón bukott le a horizonton átadva helyét a forró nyári éjszakának.

Csupán tíz percem volt hátra, aztán Echo fogta a lelkemet, és beszorította a testem egy apró, alig ismert szegletébe. Egyetlen félelmetes éjszakára tapasztaltam meg Echo irányítását, de az egész gondolat félelmetes érzéssel töltött el.

Apró köröket írtam le a lábammal a víz felszínére. Visszaemlékeztem Trevor délutáni ölelésére, aminek tiszta, visszafogott arcszesz illata volt, és tudtam, hogy minden meg fog változni. Egész éjjel nem aludtunk. Bernard, Trevor, Iorgosz és Penelopé hosszan dolgozott a terven, hogyan is ejthetnénk csapdába Echót. Sajnos mindannyian egyetértettek abban, hogy úgy lesz a legegyszerűbb elkapni, amikor bennem lesz. Iorgosz szerint a szirének sokkal sérülékenyebbek, hogyha megszállnak egy emberi lényt, de manapság nem annyira az óvatosság vezérli őket. A férfi elmondása szerint Echo sok különleges, varázslatos képességét adja fel az emberi élvezetért cserébe, ezért pár órán keresztül annyi varázserővel rendelkezik majd, mint én magam.

A terv bombabiztosnak tűnt, éppen emiatt voltam lehangolt. Elkapjuk Echót, és visszatérhetek az unalmas, hétköznapi életemhez. Persze Trevorral nem leszünk együtt, miért is lennénk? A régi Susan visszatér. Az a Susan, akit megdobnak labdával az osztálytársai, miközben csendben olvas az iskola udvarán.

Mélyen magamba szívtam a sós levegőt, a hajam hullámosan omlott a vállamra, a leégett vállam lassan barna színt kapott, de legbelül ugyanaz maradtam. Ugyanolyan kislányos rajongással gondoltam Trevorra, akivel együtt voltam egyetlen lopott éjszakám, aminek nem kellett volna sohasem megtörténnie. Valószínűleg soha többé nem is fog.

Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor kilencet ütött az óra, és percre pontosan elveszítettem az irányítást a testem felett.

37395d637e455cf2500a4eb87d61f13c

A szemem ólomsúlyosnak tűnt, amikor kinyitottam a félhomályban. Csak a víz egyenletes csepegését hallottam a barlangban. A kijáratból némi fény szűrődött be, odakint láttam a végtelen tengert. A ruhám félig átázott, bent pár centiméternyi tengervíz mosta a bőrömet.

– Susan – szólalt meg egy nyálkás hang, mire összerezzentem.

A barlang belsejében ismeretlen alak állt. Sötétlila haja a derekát verdeste, kékes bőre megcsillant a kinti napfénytől és a szivárvány minden árnyalatában játszott. Előre nyújtott ujjai között úszóhártyák feszültek. Természetesen tudtam, hogy Echo az, a maga teljes valójában.

– Gondolom rémisztő látványt nyújthatok így, hogy mára senkinek se loptam el az alakját, de úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy komolyan beszélgessünk.

Felkeltem a földről, a szorosan magam köré fontam a karomat.

– Tudok a kis tervetekről.

A szívem megiramodott. Az lehetetlen volt! Előző nap bűbájjal vontak körbe…Megakasztottam a gondolataimat. A barlangon táncoló visszatükröződésekre figyeltem.

– Hogy is gondolhattad Susan, hogy nem tudok róla? – rázta meg a fejét, mire a hajából lógó algák cuppogó hangot adtak ki. – Már Párizsban is tudtam róla!

A barlang falán kékesen táncolt a tengervíz, a testemről lassan leolvadt a libabőr. A gondolatok összekeveredtek a fejemben.

– Tudok a bronztőrről meg a lopásról, de gondoltam, tovább játszom a játékunkat, hiszen olyan izgalmasak ezek a péntek esték. Ma mit fogunk csinálni együtt, drága Susan?

Echo elvigyorodott, ami láttatni engedte hiányos fogsorát. Nyálkás karjával végigsimított nedves bőrömön. Rettegtem, de ez jó volt, így kellett lennie.

– Csak legyünk túl rajta – szorítottam össze a szemem.

– Nem mondhatod, hogy az előző közös éjszakánkat nem élvezted! – súgta a fülembe, mire a testemen végigszaladt a libabőr.

– Menj, és csinálj, amit akarsz! – ordítottam úgy, hogy visszhangzott a remegő hangon a falakról.

Echót elvigyorodott, majd egyetlen csettintéssel eltűnt a barlangból, amelynek bejárata akkor már nem a tengerre nézett. Egy ismeretlen erő nem engedett ki a kapun, ahonnan láthattam, hogy merre is halad Echo az én testemmel.

Tehetetlenül bámultam azt a világot, ami percekkel ezelőtt még teljesen az enyém volt.

dda0f2956a07955889cbeea3e9121d5c

Bernard megbabonázott tekintettel nézett rám. Echo fehér ruhába öltöztette a tőlem ellopott testet, mintha csak egy szökött menyasszony lennék. Nem értettem Echo ízlését, éppen Bernarddal akart romantikázni, amíg Trevorral a vadulós estét választotta. De nem is akartam érteni semmit, éreztem és láttam mindent a barlang kijáratán, de nem gondolkodhattam. Csak a kezemet szorítottam olyan erősen ökölbe, hogy félholdakat vájt a tenyerembe a körmöm.

Szorosan fogtam Bernard kezét, miközben a puha tengerparti homok simogatta a talpamat.

– Mit szólsz egy tengerparti étteremhez? – kérdezte Bernard bűbájtól ittas hangon. Jól csinálta, pontosan úgy, ahogy megbeszéltük előző éjszaka.

– Az csodás lenne – vigyorogtam, majd egyetlen mozdulattal megmarkoltam Bernard fenekét, aki meglepetésében felnevetett.

– A kis huncut – mondta, majd nyálas puszit nyomott az arcomra. Trevorra gondoltam, majd elűztem a gondolataimból. A barlang falán táncolnak a fények.

Egy csodálatos tengerparti étterem körvonalai rajzolódtak ki előttem. Asztal a homokban, rajta arany úszógyertyák lebegtek a lila üvegtálban. Míves körvonalú székek és jóféle francia bor foglalt helyet az abroszon.

Bernard úriemberként húzta ki a székemet, mire azonnal helyet foglaltam. Megérkezett Iorgosz, öltönyben öntötte ki a bort a poharamba, amit egy húzásra megittam.

– Bernard! Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen nagy romantikus vagy – vigyorodtam el.

A szívem hirtelen megiramodott. Minden a helyén volt, minden a legnagyobb rendben. A homlokomat a barlang nedves falára illesztettem, de nem éreztem a hűsítő felüdülést, csak a bor savanyú ízét a számban.

Meghallottam Trevor hangját. Nem akartam látni, mi történik, de nem tudtam, hogy ne nézzek oda. Újra kibámultam a barlang bejáratán. Tudtam, hogy a most következő öt percen múlhat az egész életem. Nem tudtam a fényekre figyelni, de már mindegy volt. A dolgok előre elrendeltettek.

d39217f350a5bd7ff3cb6cb3820c416b– Hogyha azt hiszed, hogy ezt megcsinálhatod, akkor nagyon tévedsz – mosolygott Trevor.

– Jaj, fiúk – válaszoltam. – Tudjátok, hogy nem kellene marakodni rajtam – vigyorodott el Echo, éreztem, ahogy az izgalom elönti minden egyes porcikámat.

– Ó, ezt nem Bernardnak mondtam, ugye, pajti?

Bernard felkelt a míves székről, felhúzta ingének ujját, amely az Árboc és Lant szövetségének háromszög alakú emblémáját tárta fel. Nem fogtak rajta Echo varázslatai, éppúgy Trevoron se többé, akinek már ez a második tetoválása volt.

A düh elöntötte a lelkemet, ahogy Echo üvölteni kezdett a hangomon.

– Ezt megbánjátok, ugye tudjátok? Nálam van a kis Susan, bármikor el tudom intézni!

– Próbáld csak meg – jelent meg Iorgosz az asztal mellett. – Ami azt illeti, bármivel próbálkozhatsz, de túl sok értelme nem lesz!

A testem fel akart ugrani a székből, de minden egyes porcikám odaszegeződött. A lelkem mélyén remegtem, éreztem Echo egyre hatalmasodó, pusztító dühét.

– Bronzszék, Echókám – nevetett fel Bernard. – Figyelned kéne, hová teszed le a popódat!

Megszédültem. A barlang falába kapaszkodtam, hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat. Eljött az én időm. Mélyen beszívtam a levegőt, és összeszedtem bátorságom minden megmaradt cseppjét.

Polipkarok nyúltak a nyakam felé. Echo nedves, lila haja csomókban tapadt a koponyájára. Arca elváltozott, a pikkelyek leválásnak indultak. Ordítása betöltötte a barlangot. A kezemet a polipkarokra tapasztottam. Nem kaptam levegőt, egyedül maradtam. A többiek része elvégeztetett, most nekem kellett a színpadra lépnem.

Echo összefüggéstelen nyelveken sikított bele az agyamba. Nem lehetett többé érteni. Haragját a testem minden porcikájában éreztem. Nem érdekelte többé semmi, csak az, hogy megsemmisítsen engem.

A barlang kijáratához rejtettem a bronztőrt, amit Iorgosz bűbájával mentettünk el agyam egyik szegletétbe. Tudtam, hol van, de a polipkarok szorításától csak tapogatóztam a nedves homokban. A sikítástól úgy éreztem, azonnal elvesztem a józan eszem. Echo szétesett arcát örökre az emlékezetembe véstem, miközben az ujjaimmal egyre közelebb tornáztam magam a tőrhöz, ami az életet jelentette.

Echo véreres, zöldes tekintetébe néztem, ahol megláttam az elveszett lelkek arcának vonalait. Azokét, akikhez én is kerülhettem volna, hogyha nem találok megfelelő segítségre. Erősen szorítottam a tőr hűs markolatát, majd egyenesen Echo szeme közé vágtam.

Az ordítás elárasztotta a barlangot, amelynek teteje hangos reccsenéssel repedt ketté. Nem kaptam levegőt, a víz alá kerülve szorítottam a kezemet a fülemre, hogy ne halljam többé Echo üvöltését a fejemben.

Aztán egyszerre csend lett.

eb6e7e70bbe08d68053710e0319975f0

A száraz homokon ébredtem. Csillagok világítottak a fejem felett, szőke hajam nedvesen terült szét a fejem körül. A nyakam lüktetett, de annál is jobban sajgott a karom, amin egy háromszög alakú bemetszés tetszelgett. Penelopé ült felettem, tengervízzel mosta lángoló homlokomat, miközben egy apró üvegcsét tartott a kezében, amelyben kékeszöld fény fluoreszkált.

Hirtelen felültem, mire a világ megfordult körülöttem.

– Csak óvatosan, drágám – mosolygott rám. – Pihenned kell. Hatalmas dolgot vittél véghez.

– Elkaptuk? – kérdeztem rekedt hangon, mire Penelopé a kezembe adta az üveget.

– Bizony, hogy elkaptuk – bólogatatott.

Perceken belül megpillantottam a távolban Trevort és Bernardot. Trevor hihetetlen gyorsasággal futott a tengerpart nedves homokján, Bernard kissé lemaradva követte.

Elmosolyodtam, majd újra lefeküdtem a nedves homokra, hogy tovább nézzem a csillagokat, és hallgassam a nyugodt tenger moraját.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük