Szobák és országok

Az elmúlt három hetet három különböző országban töltöttem. Rájöttem, hogy az íráshoz nagyon fontos, hogy az ember szobáján legyen ajtó. Lassan alakul az állandó szoba, ezért úgy döntöttem, hogy leírom a kalandos utat, ami odafelé vezet.

Pár héttel ezelőtt felforgatták a krakkói kis lakásunkat, hogy felújítsák az új lakóknak. A megszokott kis kanapém, a szomszéd két helyes cicájára néző ablaka, a kellemes íróasztalom eltűnt, és a személyes mütyürök hamarosan dobozokba kerültek, a szoba felett pedig két munkásember vette át az irányítást. Átköltöztem a másik szobába, ahol napokig ajtó sem volt, ekkor jöttem rá, hogy írni és dolgozni ajtó nélkül bizony nem lehet. A konyhát fóliákkal fedték le, szétkapták a krakkói életem biztos pontjait. Innentől elkezdődött az átmenetiség korszaka. Az életünk huszonkét dobozba került, amiből Magyarországon hirtelen harminc lett. Három hétig a pakolás különböző igekötőkkel ellátott alakjai irányították az életünket: szétpakoltunk, kipakoltunk, átpakoltunk, bepakoltunk. A dobozok most Kecskeméten pihennek, mi pedig elindultunk Anglia felé három bőrönddel, hogy abból éljünk egy szállodai szobában, amíg meg nem találjuk a nekünk megfelelő lakást.

20160909_103900

Azt hittem, hogy elvárások nélkül jöttem Angliába. Végtére is sohasem voltam még itt, teljesen új ország. Aztán rájöttem, hogy olyan nem is létezik, hogy elvárások nélkül. Volt egy kép a fejemben egy helyes, kertvárosi birminghami lakásról, ami világos, szép (legalább annyira helyes, mint a krakkói) és otthonos. Talán még az előzőnél is otthonosabb. Ráadásul korábbi tapasztalataim alapján úgy gondoltam, hogy ezt egészen egyszerű lesz megtalálni. Gáborral csupán hétéves kapcsolatunk alatt két lakásban laktunk Pesten, aztán ideiglenesen kanadai faházakban, majd három hónapra szüleink között ingáztunk, aztán Krakkóban összesen három lakást fogyasztottunk el. Profi költözőknek is mondhatjuk magunkat. Éppen ezért is akartam most olyan lakást, ahol most egy kicsit lepihennék, és legalább másfél évig nem cserélnénk le. Ezek nagy elvárások voltak, mint utóbb kiderült.

moving-accident

Egy ismeretlen ország, ismeretlen városában nehéz lakást találni. Az ember nem ismeri a környékeket, amiktől távol kellene tartania magát, így az első pár lakás nemhogy lehangolt, de teljes kétségbeeséssel töltött el. A fényes, erkélyes lakásunkhoz képest apró, hideg, koszos, sötét borzalmakkal találtuk szembe magunkat, amelyek leginkább a Démonok között 2 kísértetjárta angol házikójára emlékeztetett. Kettőben leírhatatlan szag terjengett, az egyik lakásban pedig közölték, hogy nincs áram, vagyis van, de feltöltőkártyával működik. Felnyomunk rá harminc fontot, és máris lesz áram, ha meg elfogy, akkor lerohanunk a boltba és veszünk egy kicsivel többet. Rájöttünk, hogy az se jó jel, hogyha hűtőszekrények és matracok vannak kidobálva az utcákra. Azok az angol házikók, amelyek annyira tetszettek kiérkezésünk előtt egy hét alatt már első látásra elborzasztottak. Főleg azért, mert egy ilyen apró házból ki lehet alakítani hat lakást is, hogyha valaki nagyon akarja. Ráadásul megtanultuk, hogy mesterien lehet szörnyűséges lakásokat is csodás színben lencsevégre kapni, ami aztán rendesen megtéveszti a nézegetőt az interneten.

A dolgot nehezítette az idői nyomás is, hiszen a kétszáz kilónyi cuccunk ezen a héten vasárnap érkezik Magyarország felől, és a szállodai szobánk csupán jövő hét keddig elérhető. Három hét alatt lassan elegem lett a bőröndből öltözésből, a gyorskajából, a zacskós levesből és az otthon nélküliségből. A munkához egész egyszerűen szükségem van a saját helyemre. Ráadásul gyógyuló agorafóbiásként érdekes élmény, amikor az embert megfosztják az összes lehetséges biztos pontjától.

images

Szombaton már teljesen kimerültek voltunk, lelkileg arra is fel voltunk készülve, hogy november egyig barátoknál kell meghúznunk magunkat. Főleg azután, hogy a déli lakásmutogatónk el se jött. Előző nap négy lakást néztünk meg, ebből kettő teljesen véletlenszerűen adódott, hiszen egy kedves ingatlanos végigfurikázott bennünket a kertvárosban, hogy megmutassa az összes náluk éppen kivehető lakást, ami nekünk megfelelő lenne. Igazán próbálkozott, de sajnos ezek sem jöttek be.

Szombat délután azonban még a nap is kisütött egy szépséges kertvárosi környéken, ahol már egy félórás sétálgatás után hevesen bólogattam. Elhatároztuk, hogyha a lakás elfogadható lesz, akkor azonnal rábólintunk. Szerencsére megtaláltuk a saját kislakásunkat, amit jövő vasárnaptól vehetünk birtokba (ugyan az internetet két hétig még hanyagolhatjuk), de remélhetőleg megtaláltuk a biztos pontunkat. Így valószínűleg november közepére újra megalkotjuk otthonunkat az idegenben. És reméljük a legjobbakat 🙂 Vicces része a dolgoknak, hogy erre az átmeneti időre véletlenül pont Lauren Olivier Szobák című könyvét választottam társamul.

20161011_095124

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük