Írók egymás között: hagyományos kiadás versus magánkiadás?

Az áprilisi írók egymás között körblogolásunkban a magánkiadásról és a hagyományos kiadásról fogunk beszélni. A téma olyannyira összetett és sokrétű, hogy azt se tudom, hogyan kezdjek neki. Megpróbálom a véleményem mellett felvillantani a főbb különbségeket is, hátha ez valakinek útmutatóként szolgálhat arra, hogy merre is induljon el. Fanni és Klári posztját a nevükre kattintva olvashatjátok.

Kezdjük ott, hogy letisztáznám a különbségeket, hogy könnyebben írjak a dologról. Szóval beszélhetünk hagyományos kiadásról, amikor egy kiadó megveszi a könyvedet, finanszírozza a kiadás minden költségét (nyomtatás, reklám, terjesztés, borítókészítés). A könyv eljut a nagyobb hálózatokba, a szerző jogdíjat kap a megjelenésért. Létezik a magánkiadóknál való kiadás, ahol a kiadó bizonyos összegért (esetleg vannak csomagok) kínálnak szerkesztést, előkészítést, borítókészítést, marketinget, terjesztést. Ennek sok-sok fokozata van Magyarországon is, vannak kisebb magánkiadók, akik minimális áron minimális szolgáltatásokat kínálnak (Underground, Colorcom), és vannak magas áron működő magánkiadók, ahol nagy összegért sok mindent kapsz, beleértve a boltokba kerülést is (Álomgyár). A kiadás ezen formájában a bevétel java része az íróhoz kerül, amíg a hagyományos kiadásnál nagyobb rész kerül a kiadóhoz. Hozzátenném, hogy külföldön a kiadás ezen formája nem igazán elterjedt. Emellett van a teljes self-publishing, amikor mindenért te felelsz (borító, szerkesztés, terjesztés), ilyenkor a teljes összeg a tiéd a bevételből. A legtöbbször ezek a könyvek e-bookként jelennek meg, így minimalizálva a költségeket. Külföldön a magánkiadás ezen formája sokkal elterjedtebb. Természetesen most nagyon leegyszerűsítettem a kiadás történetét, hiszen ezek között ezernyi átmenet létezik. A legnagyobb problémát a magánkiadásban leginkább a reklámozás és terjesztés okozza, hiszen nagyobb könyvhálózatokba nehezen lehet bejutni self-publishinggel, kiadó nélkül.

Most, hogy ezt tisztáztuk, elmesélem a saját történetemet. Tizenhárom éves korom óta folyamatosan írok, de arra, hogy publikálni szeretnék csak huszonegy évesen jöttem rá. 2011 óta jelenek meg kisebb magazinokban, innentől kezdve elhatároztam, hogy kábé minden lehetséges novellapályázatra beküldöm az írásaimat.

Nekem mindig a hagyományos kiadás volt a célom, álomként lebegett előttem, hogy egyik nap kapok egy kiadótól levelet, amiben közlik, hogy igen, az én regényemet választották kiadásra. Épp ezért úgy gondoltam, hogy a legtöbbet ezért úgy tehetek, ha novellapályázatokon érek el helyezéseket, írósuliba járok és írástechnikai könyveket is olvasok amellett, hogy a regényeket is falom. Az első kéziratommal el is kezdtem kiadókhoz jelentkezni, de később kiderült, hogy ez az NA-fantasy nem üti meg azt a mércét, amit kellene neki. Aztán 2012-ben a sors elém sodorta az IRKA írókurzusát Gödöllőn, ami nálam nagyban megváltoztatta az írás minőségét. Ezen a pár hónapos kurzuson kezdtem el megtervezni a Maradj velem-et, amit végül 2013-ban fejeztem be. Mint már sokan tudjátok, a regényt 2016-ban adta ki a Maxim kiadó, teljesen hagyományos formában. Ezzel tényleg teljesült az álmom: 2016 februárjában kaptam egy levelet, amiben közölték velem az örömteli hírt, hogy szeretnék kiadni a regényemet a Dream–válogatás sorozatban. Életem egyik legboldogabb pillanata volt.

És mi történt 2013 és 2016 között? Elkezdtem e-maileket küldeni a kiadóknak. Szinopszissal, kísérőlevéllel és az írói önéletrajzommal elküldtem a lecsiszolt, előolvasott kéziratomat. 2013-ban már kilenc publikációm volt novellákat illetően, hat pályázaton értem el helyezést a novelláimmal. És vártam. Én hagyományos úton szerettem volna kiadót a könyvnek. Azért is, mert tudni akartam, hogy megüti-e a mércét. Szerettem volna azt hallani egy lektortól, egy kiadói munkatárstól, hogy kiadásra érdemes, amit írok. Mi történt? Javarészt semmi. Így tovább vártam, néha elkeseredve, néha reménykedve. És közben novellákat-regényeket írtam, jelentkeztem még több pályázatra, és igyekeztem még többet tanulni. Ez alatt az idő alatt befejeztem a trilógiámat, és próbáltam nem teljesen elkeseredni.

Már sejthetitek, hogy hagyományos kiadás párti vagyok, ha itt pártokra kell szakadni. Nem mondanám azt, hogy a magánkiadóknak vagy a self-publishingnek nincs helye a piacon, hiszen adódhat olyan lehetőség, amikor valaki tényleg tehetséges, de nem figyelnek fel rá, és ez segít elindítani a karrierjét. Bevallom, hogy én is gondolkoztam rajta, hogy mi történik, ha senkinek sem kell majd a Maradj velem, hiszen a magyar kiadók száma véges. Erre az volt a B-tervem, hogy akkor majd írok egy másik, egy még jobb regényt, elküldöm azt, és utólag talán a Maradj velem is kiadásra kerülhet, ha már bent vagyok egy kiadónál.

A magánkiadás persze lehet jó lehetőség, de én igen sok buktatót és veszélyt érzek benne. Szerintem a könyvkiadásnak egész egyszerűen nehéznek kell lennie, hogy arra biztassa az írót, hogy a lehető legjobb, legminőségibb munkát adja ki a keze közül. Az én véleményem szerint a kiadásért érdemes harcolni, csiszolni magad és fáradoznod azon, hogy jobb legyél. Hozzáteszem, hogy ez ezzel együtt igencsak frusztráló, főleg egy olyan kis könyvpiacon, mint a magyar. Sajnos nagyon sok kezdő írónál érzek türelmetlenséget, olyan szintű publikálási éhséget, amit nem értek. Persze, mindenki szeretné megmutatni a világnak a munkáját, de nem hinném, hogy jobb kiadni magánban egy regényt, ami később szerinted sem üti meg a megfelelő mércét. Ráadásul a magánkiadásban iszonyatos nehézségek rejlenek: a terjesztés, a megfelelő szerkesztés, az igazán minőségi könyv lehetősége sokszor elveszik a pénzhiányban és a profizmus hiányában.

Itt is szeretném, ha megjelenne szerintem a legfontosabb kifejezés: az alázat. A művészi alázat a kiadó szakemberei felé, az olvasók felé, a béták felé, a szerkesztők felé. Érdemes véleményt kérni tőlük, és érdemes meghallani, amit mondanak. Ha valaki író szeretne lenni, az legyen kitartó, türelmes, olvasson és írjon sokat. Úgy érzem, a könnyű publikálásnál sokszor ez az, ami pont elveszik a süllyesztőben. Az írók sokszor nem várnak eleget, nem hallgatnak a véleményekre. Pedig mindannyian azt szeretnék, ha igazán jó, minőségi könyvek lennének a piacon, nem? Olyanok, amikre büszkék lehetünk, amik az olvasóknak adnak valami extrát. Lehet az szórakozás, lehet nevetés, borzongás vagy komoly témák. És ezzel nem azt mondom, hogy hagyományos kiadóknál nem jelennek meg rossz minőségű művek, de ott még mindig nagyobb a kontroll. És úgy érzem, itt kell lennie kontrollnak és versenynek, hogy a minőség előtérbe kerüljön.

Szóval, én csak annyit szeretnék a jövendő, feltörekvő íróknak mondani, hogy akarjatok mindig fejlődni, tanulni, hallgassatok másokra és legyetek türelmesek. Szerintem a saját könyvért érdemes harcolni, akkor is, ha pici könyvpiac vagyunk, kevés írói bevétellel. De nem is a bevételért írunk eredetileg, nem? Akkor miért? Ez a kérdés 🙂

One thought on “Írók egymás között: hagyományos kiadás versus magánkiadás?

  1. Pingback: Írók Egymás Közt - Kiadók: hagyományos vs.magán - Ink, maps & macarons

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük