Ebben a hónapban egy nagyon izgalmas témát hoztunk nektek. Kezdő írós hibákról fogunk beszélgetni, amikben mi is vétkesek vagyunk. Már előre leszögezem, hogy valószínűleg szinte az összes lehetséges hibát elkövettem, de bizonyára nem fog minden eszembe jutni. Így is csak pár tipikus példát fogok kiemelni, mert a kezdő írás hibákból kábé könyvet lehetne írni. Előtte persze hozok egy kis előtörténetet. Klári és Fanni bejegyzését a nevükre kattintva találjátok. Ebben a hónapban Krausz Emma, az Osztálykép szerzője is csatlakozott hozzánk, az ő bejegyzése itt olvasható.
2009-ben kezdtem neki újra az írásnak, bár már kábé tizenkét éves korom óta folyamatosan történeteket találtam ki, de 21 éves koromban valahogy minden megváltozott. Onnantól kezdve mindig írtam egy regényt és novellákat találtam ki. Később ebből nőtte ki magát, hogy pályázatokra is elkezdtem küldözgetni írásokat, 2011-től pedig publikálok is mindenfelé. Nálam 2012 hozta el a változást, amikor is beiratkoztam a Gödöllői Irka szervezésében egy prózaíró kurzusra, ahol rájöttem, hogy nem annyira írok jól. Persze, a fogalmazási készségem és a mesélési kedvem már akkor is megvolt, de kellett egy írói eszköztár, amivel jobban kifejezhettem a mondanivalómat. Addigra már végigolvastam egy kreatív írás könyvet, de még sok helyen még a sötétben tapogatóztam. A pár hónapos kurzus meg is hozta a változást, elkezdtem 2013-ban pályázatokat nyerni, és akkor írtam meg az első publikált regényemet is, a Maradj velem-et. Előtte két kézirat a kukában végezte, a mai napig nem tudom, hogyan is hozhatóak helyre, ugyanis nem voltak elég jók. Most megpróbálkozom azzal, hogy pár tipikus hibámról rántom le a leplet 😉 Igyekszem példákkal is szemléltetni a hibákat.
1. Mindent mondtam, semmit sem mutattam.
Edan Tedlock huszonhat éves volt. Nagyon jól értett az íráshoz és mindig is élénk fantáziával volt megáldva. Általában társasági ember volt, nyitott mások felé. Szerette elcsípni a hangulatokat, és meglepetéseket okozni másoknak, megnevetetni akiket szeretett. Átlagosságában volt különleges számomra. Mindig is tiszta lelkűnek tartottam. Ez nem jelentette azt, hogy képtelen volt a szabályok áthágására. Sőt, imádott incselkedni.
Ebben a bekezdésben az a szörnyű, hogy semmi sem történik. Nekem úgy érzem, hogy ez a szabály hozta az alapvető áttörést. Cselekmény kell, nem elbeszélés. Ízes, szagos, érezhető, kézzelfogható, látható történés. Nem szabad elmondani, hogy egy szereplőd kreatív, mutasd meg! Virágok díszítsék a falát, amit kézzel pingált rá. Ne mondd el, hogy szeret valakit, mutasd meg, hogyan öleli át, mit érez akkor. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ilyesféle összefoglaló részeknek nincs létjogosultsága, mert van. De általában a lehető legrosszabb választás hosszú oldalakon keresztül ilyesmit ecsetelni a regény első oldalain. Mint látjátok én is elkövettem ezt a hibát, de nagyon sokszor.
2. Az érzés, hogy mindent le kell írni.
Napjaink tovább folytak a normális kerékvágásban. Már-már teljesen elfelejtettem a szombat este történteket. Dolgoztam, mellette lekötött a festés és közben alig vártam, hogy Edannel lehessünk.
Amikor belekezdtem az első regényembe erős késztetést éreztem arra, hogy leírjam azt is, ha a szereplőm például spagettit főz (ennie azt kell a szerencsétlennek). Minden egyes jelenetnek előre kell vinnie a cselekményt. A spagettifőzésnek nincs létjogosultsága csak akkor, ha egy szereplő éppen akkor döbben rá valamire, vagy kap közben egy fontos hívást. Egy idő után rájöttem, hogy a könyvekben is létezik vágás, mint a filmekben. Eltelik egy hét, három hónap. Nem kell összefoglalóan mindig leírni az olvasónak, hogy akkor épp mit csináltak a karakterek, mert általában nem érdekli. Ebben a kedvencem mondataim ehhez hasonlóak: “Két hétig nem történt semmi.” – ha semmi sem történt, akkor nem érdekes ugyebár. Ez is kapcsolható az előző szabályhoz, ami szerintem mindent visz. A fejezeteket általában a legjobb cselekvéssel kezdeni, de nem kell kényszert érezni, hogy mindig mindent le kell írni. Fannival erre azt szoktuk mondani, hogy a kezdő írók mindig erős késztetést éreznek arra, hogy leírják, miket eszik a karakterek, pedig a legtöbb esetben nem fontos.
3. Töltelékszavak
Ez az egyik kedvencem. A Maradj velem második változatának megalkotásához úgy kezdtem neki, hogy bizony kigyűjtöttem a töltelékszavakat, és tudatosan elkezdtem őket irtani. Álljon itt egy szépséges lista, és képedjetek el, hogy mennyi még, hiszen, már, csak, aztán, hirtelen volt az első verzióban (és kérlek, ne számoljátok össze, hogy még így is mennyi maradt). Egy idő után kifejlődik az emberben az, hogy kevesebb töltelékszóval töltse be az űrt, de nekem az elején erre nagyon tudatosan kellett figyelnem.
hiszen 205
még 588
már 418
csak 854
erre 281
aztán 249
hirtelen 118
azonban 179
hiába – 59
4. Kedvenc szavak és kifejezések
No, igen. Ezek most is vannak. Tipikus szófordulatok, kedvenc szavak és kifejezések. Nálam mindenki ökölbe szorítja a kezét, a hajába túr, a szájába harap. Persze, ezek tipikus cselekvései lehetnek egy-egy karakternek, de ezeket sem lehet túlhasználni. Mivel az elején tudatosan kellett magamra erőltetnem, hogy mutassak és ne mondjak, ezért kifejlesztettem erre egy eszköztárt. Emellett vannak kedvenc szavaim is, éppen mire kapok rá. Ebben még most is rendesen vétkes tudok lenni, de remélem, az írói fejlődésem során egyre jobb és jobb leszek. Ezen a hibán mindenképpen segít a rengeteg olvasás és a megfigyelés, hogy minél nagyobb eszköztárral legyünk felszerelve a szavak kapcsán is. Na meg persze egy jó szerkesztő 😉
5. Párbeszéd
A párbeszédek túlnarrálása is szép kezdő hiba. A párbeszéd az írótanárom szerint az egyik legkönnyebb része az írásnak, hogyha nem rontjuk el végletesen. Engem mondjuk szerkesztőként nagyon fel tud bosszantani a túlnarrált párbeszéd (köpte oda, nyögte ki, élcelődött stb.), esetleg a még rosszabb: élcelődött rosszindulatúan, köpte oda mérgesen, dadogta szorongva. Itt is mindig a mutatáshoz térek vissza, inkább mutassuk meg érzékletesen mit csinál a karakter, általában a párbeszédben a legelfogadhatóbb: mondta, kérdezte, de ezt sem kell mindig. Néha egyszerűen szabadjára kell engedni, beszéljen magáért a párbeszéd. Gondolatjel, gondolatjel.
6. Túl hosszú, nyakatekert mondatok.
Azt mondják, hogy a tapasztalt írók már sokkal bátrabban mernek egyszerű mondatok használni. Ez így van. (:P) Kezdőként az ember folyamatosan bizonygatni akar, hogy képes akár hatsoros mondatokban is megfogalmazni magasztos mondandóját. Az írás nem szent tehén, merni kell egyszerűsíteni, félretenni a túlzottan szép mondatokat.
A kezdő írós hibák mellé utolsó javaslatom: ha író akarsz lenni, tanulj. Persze kell a tehetség, de mint, ahogy a zenészek is megtanulnak kottát olvasni, nekünk is meg kell tanulnunk az alapokat. Az alapokra lehet építeni. Meg kell ismerni az alapvető szabályokat, hogy igazán át tudjuk adni azt, amit szeretnénk.