Élete eddigi
részét egy szökőkút sekély vízében élte le. Ebihalként nevelkedett az eldobott
cigarettacsikkek, műanyag poharak és szívószálak undorító tengerében.
Otthonaként New York egyik kecses szökőkútja szolgált, amelynek pompáját csak a
mohás aljzatról figyelhette. A hatalmas kandeláberek fénye táncolt a koszos
víztükör sima felületén, a hatalmas felhőkarcolók kivilágítása apró
csillagokkal hintette meg otthonának sivárságát.

Néha
saját, nyákos testének undorító vonalait is megszemlélhette a szétroncsolódott
műanyagok átlátszó felszínén. Utálta száműzetését, egyedül a csillogó fények
éltették a víz alatti némaságban. Sokszor éjszakákon át rimánkodott a
kandeláberek éltető izzóinak, hogy segítsen neki kijutni az örök magány
világából, de szavai nem leltek meghallgatást.

Egy
szürke, hideg reggelen fordult meg vele a világ, amikor egy hajnali futó
fáradtan zihálva hanyatlott a szökőkút peremére. Kezével felkavarta a mohás
állóvizet, majd arcát kezdte öblögetni. A víz alatti felszínen megpillantotta a
gyémánthoz hasonló csillogású apróságot. Szemét először dörzsölgetni kezdte,
majd átlátszó kulacsába merte a csodálatos szépséget, amelyet kabátja zsebébe
süllyesztett.

Az
apró ebihal vakon tapogatta a műanyag ismeretlen felületét a vaksötétben. Páni
félelem uralkodott el rajta. Úgy érezte, váratlanul jött el érte a halál.
Csendben sírt, miközben úszóhártyás ujjait a sikamlós felületre tapasztotta.
Hosszú időt töltött el a feketeségben.

Éjszaka
ébredt tudatára. Egy üvegtál alján éledezett. Testét színes, zöld, kék és
rózsaszín kövek vették körbe, amelyeken olajosan táncolt a felhőkarcolók fénye.
Megdörzsölte apró szemét: a látványtól tátva maradt a szája. Üvegtálja aljáról
tökéletesen belátta a város végtelen ékszeres dobozát. Torka elszorult a
látványtól, kellemes csiklandozást érzett a gyomrában, majd furcsa bizsergés
futott keresztül a testén.

Aranyló
fény töltötte be az üres szoba homályát. Fénye után pattogó szikrák maradtak, majd
egy lány tökéletes, meztelen alakja bontakozott ki. Sötét haja nedvesen omlott
a vállára, bőre földöntúli opálos színekben játszott.

A
férfi belépett a szobája sötétjébe. Szájtátva nézte a kecses ismeretlen alakot,
aki letérdelt előtte. Teste alatt fekete tócsában gyűlt össze a víz.

–
Köszönöm, hogy megmentettél – mondta csilingelő hangján.

Az
ismeretlen futó képtelen volt megszólalni. Megbénította a lány lehetetlen
látványa. Dermedtsége csak akkor oldódott fel, amikor az alak távozott az
ajtón, és útnak indult a végtelen éjszakába.

A
férfi magas ablakából látta, ahogy a vibráló izzás végigszalad az utca fekete
kövén, majd elhal a sötét messzeségben.