A hatalmas kék szemű kislány közelebb húzta magához a
csillogó borítású képeskönyvet. Befeküdt habos paplanja alá, de egy pillanatra
sem engedte el a tárgyat, áhítattal lapozta a fényes oldalakat, amelyek
mindegyike egy újabb csodát rejtett.

– Mama – kérdezte hangosan a mellette ülő nőtől, aki saját
könyvébe mélyedt. – Meséld el, hogy születnek a könyvek!

Az anyuka letette a saját olvasmányát, kinézett az ablakon,
majd pár pillanaton belül mesélni kezdett:

– Emlékszel arra az erdőre, ahol azok a hatalmas lombos fák
nőttek? – kérdezte a kislányt, aki azonnal bólintott. – Nohát, egy
messzi-messzi, varázslatos helyen létezik egy nagyon furcsa erdő, amely
végeláthatatlan messzeségekig nyúlik el. Vannak benne óriási fák, de éppúgy
vannak csemeték is. A fákat sok különleges ember táplálja, akik gondolataikat
és színes fantáziájukat hintik szét a termékeny, zöld talajba. Minden egyes nap
szorgalmasan gondozzák őket sokszor fáradtságos munkával, hogy ezeknek a
különleges fáknak messzire nyúljanak az ágaik. Néha éjjelente is éberen
őrködnek, mert ezek a fák hajlamosak hirtelen elsorvadni, megállni a
növekedésben. De, hogyha gondos ápolással vigyáznak rájuk, akkor igazán
nagyszerű terméseket hoznak az ágaik. Ezek a könyvek lapjai, amelyet később
összefűznek, hogy bennünket szórakoztassanak.

A kislány szélesen elmosolyodott, majd szorosan magához
ölelte a könyvet. Arcán elégedettség tükröződött, de még maradt egy kérdése:

– Mama, ugye te is ilyen fákat ültetsz?

A fiatal nő bólintott, majd csókot nyomott kislánya arcára,
miközben a vállára húzta a csillagos takarót. Lassan simogatta a hátát,
miközben arra gondolt, hogy ma este melyik fáját is kellene tovább gondoznia,
hogy könyveket teremhessen.