Reggel borzalmas gyorsasággal lapátoltam be a reggelit. A
szüleim elcsigázott lassúsággal emelték a szájukhoz a tojásrántottát, miközben
az aznapi újságot böngészték. Mintha a családi reggeleink unalmas jelenetét
ollóval vágták volna körbe, majd átragasztották volna egy másik helyszínre. A
szüleim nem törődtek a sós tengeri szellővel és a sirályok hangos vijjogásával.
Én néha idegesen tekintettem a partra, mintha megpillanthatnám Echót. Az
éjszaka részleteit sem voltam képes tisztázni magamban, de amint kipattant a
szemem, körvonalazódott bennem a terv.

– Elmentem a partra olvasni – közöltem a szüleimmel.

– Kisasszony – szólalt meg anyám. – meg sem etted a
rántottádat. Egyébként is hova gondolsz, hogy a tegnap esti kalamajka után csak
úgy szabadon engedlek?

Hirtelen nem tudtam, hogy melyik kalamajkára is gondol,
aztán persze tiszta lett, hogy az eltűnésemre céloz. Ha a másodikkal tisztában
lett volna, akkor nem törölgette volna teljes nyugalommal az olvasószemüvegét.

Erősen megmarkoltam az Echótól kapott gyűrűmet
idegességemben. Nem volt kedvem a szüleim hülyeségeivel foglalkozni, amikor
sokkal nagyobb gondjaim is voltak. Az izmaim fájdalmasan megfeszültek, mire
anyám elmosolyodott.

– De hogy is állhatnék én az utadba, kicsim? Örülök, hogy
ennyire sokat olvasol!

– Szuper – rántottam meg a vállam, majd azonnal letrappoltam
a homokos partra. Már annak se tudtam igazán örülni, hogy a szüleimet teljesen
sakkban tarthattam Echo gyűrűjével. Leginkább a sírás kerülgetett, így futásnak
eredtem a parton, felzavarva pár sirályt. Igazi szürke, angol időjárás volt,
amelynek a tenger is átvette pocsolyás színét.

Amikor már égett a tüdőm és a szívem is a torkomban
dobogott, térdemre támaszkodva próbáltam visszanyerni a lélegzetemet.
Hátranéztem, és megnyugodva konstatáltam, hogy megfelelő távolságba kerültem a
tengerparti otthonunktól.

Hatalmasat sóhajtottam, majd megfordítottam háromszor a
gyűrűt az ujjamon. Az első pár percben nem történt semmi, ráadásul egy
kutyasétáltató pár is megzavarta a csendes reggelemet.

– Ez nem lehet igaz – motyogtam magam elé fojtottan.

Feltámadt a szél a tengerparton. Hirtelen szívódott fel a
pár, a színek teljesen megváltoztak. A nap előbújt a felhők mögül, és
türkizkékre varázsolta a vizet. Hunyorognom kellett a világosságtól, nem készültem
napszemüveggel a borús időben.

Echo alakja lassan emelkedett ki a vízből, amely
megérintette meztelen talpamat. Pillanatokon belül farkasszemet nézett velem.
Újra úgy festett, mint én tökéletesebb kivitelben. Szoros farmersortot és
tapadós, vizes fehér topot viselt. Arcára erős sminket kent, ami kiemelte
unalmas vonásaimat.

Egyetlen pillanatra összezavart a külseje, majd azonnal
belekezdtem a mondandómba.

– Vissza akarom vonni az egyezséget! Egyáltalán nem arról
volt szó, hogy nem tudom irányítani az eseményeket.

Echo elmosolyodott, majd beletúrt vizes hajába.

– Mi az, hogy nem tudod irányítani az eseményeket?
Trevort akartad, megkaptad. Az egyezség áll, nem áll szándékomban felbontani.
És ne felejtsd el! Közeledik az augusztus vége és a péntek éjszaka!

Kéjesen megnyalta a száját, mire halkan felnyögtem.
Sejtettem, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű.

– Mégis, hogyan oldhatnánk fel az egyezséget?

Echo lassan megrázta a fejét, majd összefonta a karját
maga előtt.

– Azt hittem, hogy ennél valamivel belevalóbb emberi
lénnyel sikerült találkoznom. Tiéd a pasi, irányíthatod az életedet, ahogy
akarod. Erre most fel akarod bontani az egyezséget? Ennél lehetne egy kicsit
nagyobb is a fantáziád!

Vonakodva megvontam a vállam, miközben az előző éjszaka
járt az eszemben. Trevor kedvessége, közeledése félelemmel töltött el, ráadásul
tudtam, hogy nem engem akar, csak egy borzalmas varázsos manipuláció foglya
lett.

– Fel akarom bontani az egyezséget – erősítettem meg.

Echo felnézett az égre, dühösen dobolt lábával a homokos
talajon.

– Hát azt nem teheted! Egyszer sem olvastad el az apró
betűs részt.

A hangom hirtelen elvékonyodott, szinte hápogásra
emlékeztetett.

– Semmilyen szerződésről nem volt szó!

– Mert nem kérdezted. De ha így állunk, akkor – a háta
mögé csúsztatta az egyik kezét, majd előhúzott egy sárgás papírhalmazt, és a
kezembe nyomta. – Ez a te példányod. Tanulmányozd, ahogy akarod! De leginkább
azt javaslom, hogy élvezd ki a lehetőségeidet!

Újra feltámadt a szél, a szemembe sodorva egy nagy adag
tengeri homokot. Felnyögve kaptam az arcomhoz, másik kezemben erősen markoltam
a papírokat.

Echo eltűnt, az ég újra szürkére változott. A partot
egyre több sétáló lepte el, de én segítség nélkül maradtam egy köteg papírral a
kezemben.

Felsóhajtva hanyatlottam le a puha homokra, majd újra
megdörzsöltem a homokszemcséktől könnyes szememet. Felnéztem az égre, és
igyekeztem mélyen beszívni a levegőt. Egyetlen megoldás jutott az eszembe, ami
mindennél nagyobb félelemmel töltött el.

Muszáj volt beavatnom Trevort a részletekbe.