Amit a tenger adott XII.

Ezen a héten Fanni része következik, és bevallom, hogy alig várom, hogy írhassam a folytatást! 🙂
Vannak
dolgok, amikre az ember maga sem szívesen gondol, a nagy közönség elé meg pláne
nem szívesen tárja. Az én esetem a hashajtóval pont ilyen. Azt hiszem,
mindenkivel előfordult, hogy például összeveszett pár egymással nagyon nem
kompatibilis ételt, és utána a nap jó részét a fürdőszobába zárkózva töltötte.
Úgyhogy az érzést talán nem kell részleteznem.
Mielőtt
bevonultam önként vállalt remeteségembe, odasomfordáltam Trevor
lemezjátszójához, bekapcsoltam és jó hangosra állítottam. Az ember lánya
próbálja megőrizni a maradék büszkeségét, gondoltam a hasamat markolászva. Nagy
meglepetésemre a hangfalak egy Wagner áriát kezdte el harsogni. Bár jobban
belegondolva nem tudom, miért lepődtem meg, hiszen mindig is tudtam, hogy
Trevor egy komoly fiú. Komoly párkapcsolattal. A szegény lányra gondoltam,
aztán beszaladtam a mosdóba.
Miután
már egy jó ideje bent voltam, és az összes csempematricát kívülről fújtam, úgy
éreztem valami más figyelemelterelés után kellett néznem. Előhalásztam a sortom
zsebéből a mobilomat. Gondoltam, jobb híján megnézem, mi történt a
nagyvilágban, az az a Facebookon. A tengerparti nagy nyugalomban és
wifitlenségben, aztán pedig a Trevor felbukkanását követő felfordulásban
eszembe sem jutott bejelentkezni. Ez talán hihetetlennek hangzik egy mai fiatal
szájából, de én sosem láttam sok értelmét állandóan a közösségin lógni, lévén,
hogy alig voltak barátaim. Az meg, hogy a népszerű lányok éppen kivel járnak,
mit néznek a tévében, vagy mit ettek vacsorára, eléggé hidegen hagyott.
Eseményekre sosem hívtak meg, mindig csak utólag a fényképekről értesültem, ha
valamilyen összejövetel vagy általános móka és kacagás volt. Hibáztattok hát
érte, hogy már elegem lett, és szerettem volna kicsit feldobni az életem? Nem
jó szociális páriának lenni, ezt borítékolhatom bárkinek.
Legnagyobb
megdöbbenésemre, amikor végre eszembe jutott a jelszavam, és be tudtam jelentkezni,
teli postaládát és üzenőfalat találtam. Mi a fene történt? Sajnos az elmúlt
napok eseményei miatt nem tudtam azzal álltatni magam, hogy csak úgy egyszerre
népszerű lettem. Nagyot sóhajtottam, és találomra kinyitottam az egyik
üzenetet. Reginától jött, aki az osztályunk koronázatlan királynője volt.
Mondanom sem kell, ez volt az első üzenet, amit valaha írt nekem, de úgy
beszélt hozzám, mintha bizony évek óta a legkedvesebb puszipajtása lettem
volna.
A
sok bájolgás között kihámoztam, hogy az üzenet lényege egy buli meghívás volt!
Hogy milyen rég láttak, hogy eltűntem, és mindenképpen számítanak rám.
Gondolom, az már senkit sem fog meglepni, hogy a tervezett összejövetel alig
félórányira volt innen, egy felkapott üdülővárosban. Kezdett nagyon elegem
lenni abból, hogy a fél iskolám ezen a környéken tobzódik. Nem elég nagy Anglia
vagy inkább Európa, hogy mindenkinek itt kell kikötnie?. Persze a kérdés költői
volt, egy mindenre képes szirénnel az ember sarkában, ez egyáltalán nem volt
meglepő. Erről megint eszembe jutott, Hexbridge igazgatónő és az apám, akik
mindenféle lepukkant kávézóban találkozgatnak, mint szerelmes kamaszok. Az
elméktől elfogott a hányinger, de sikerült visszanyeltem a keserű gondolatokat.
Miután
végre kikecmeregtem a mosdóból, úgy éreztem magam, mint akin átment az
úthenger. De furcsa módon meg is könnyebbültem, mintha a mérgek egy része
távozott volna belőlem. Persze, a gyűrű maradt ott, ahol az elején. Hülye ötlet
volt, de kezdtem egyre jobban kétségbe esni. Hideg vizet lögyböltem az arcomra,
remélve, hogy némi életet mosok magamba, aztán visszalopakodtam a nappaliba.
Trevor a laptopja előtt ült, és a Facebook oldalamat nézegette.
 ‑
Miért nem raksz ki több képet magadról? Olyan szép vagy! – mondta ködös
tekintettel.

Ja – morogtam. Legszívesebben kitéptem volna a kezéből a gépet. Mélyeket
lélegeztem, mert tudtam, hogy vissza kell fognom magam. Nem szegény Trevor
tehet arról, ami vele történik.

Szedelőzködj bogaram, lassan indulnunk kell! – mondta lágyan. Akkor vettem csak
észre, hogy átöltözött. Nagyot nyeltem. Régen biztos csendesen elájultam volna
a feszes farmer, a szürke ing és a hanyagul a vállára vetett zakó látványától.
Még a haját is belőtte. Az ajkamba haraptam, hogy benntartsam a sóhajba
burkolózó sikolyt.

Hova is indulunk? – kérdeztem végül, amikor sikerült összeszednem magam.

Hát Regina bulijára! Láttam, hogy írt a faladra, én meg válaszoltam, hogy
megyünk – mondta derűsen, és meghúzta a sörös üveget, ami már majdnem üresen
pihent mellette.

Hogy micsoda? Biztos, hogy nem! És mi az, hogy megyünk? Remélem, nem
említetted, hogy együtt vagyunk? Ugye nem?
A
pánik jégkockaként csúszott le a gyomromba.

Ó, akkor tényleg együtt vagyunk, nem csak én képzeltem? Ez túl szép, hogy igaz
legyen! – sóhajtotta, majd felpattant, és a karjába kapott.

Nem úgy értettem. Hanem, hogy most mi ketten egy légtérben vagyunk – motyogtam.
Megrészegültem
az aftershave-je illatától, és még nyomorultabbul éreztem magam. Főleg, hogy
megfordult a fejemben, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha abbahagynám az
ellenállást, és átadnám magam Echo ajándékának. Szerencsére egy kopogás véget
vetett a gondolatmenetemnek.

Ez biztos Regi lesz!‑ kurjantotta Trevor, és elindult az ajtó felé.

Regi? Minek jön ide? – kérdeztem, egyik ámulatból a másikba esve.

Hogyan tudnék vezetni, ha már ittam, én kis figyelmetlen galambon. Regina volt
olyan kedves, és felajánlotta, hogy elvisz minket.
Szörnyű
érzés kezdett úrrá lenni rajtam. Minden túl hirtelen történt, hogy tudott
Regina mindenre ilyen gyorsan reagálni, szinte lehetetlen volt. A kérdésemre
gyorsan választ kaptam, amikor az ajtó kinyílt, és Echo állt ott Regina
pasijával az oldalán.

Regina! – borult a nyakába Trevor.

Helló, Trev! Szia, Sue! Mit állsz ott, mint akinek elvitték az orra elől a
leárazott Louis Vuitton táskát? Nem öleled meg az öribaridat? Még úgyse, hogy
látod, milyen szép nap van! Tekintetével gonoszan a falon lógó naptár felé
intett.

Szülinap? – kérdezte Trevor.


Valami olyasmi – mondta Echo. A félelem lassan kúszott fel a csontjaimba. Hogy
is felejthettem el! Az a nap volt, amikor át kell adnom a testem Echónak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.