Három évvel ezelőtt Sütő Fanni íróbarátnőm kitalált egy szuper írós játékot, amelyben egymástól függetlenül mind a ketten írtunk egy rövidke írás Dixit-kártyákhoz. Most úgy döntöttünk, hogy felelevenítjük ezt a jó szokásunkat, és négy héten keresztül minden pénteken apró flash-novellákkal jelentkezünk. Készüljetek fel a bizarr utazásra két író elméjében, ugyanis a Dixit társasjáték kártyái szépek, absztraktak és millióféleképpen értelmezhetőek. Hogyha kíváncsiak vagytok a régi játékunkra, itt megtaláljátok őket. Fanni írására pedig az Ink, Maps&Macarons oldalon bukkanhattok rá! Fanni megoldása ide kattintva érhető el!

A tetők felett

A nyáresti szellő könnyedén bukdácsolt be a régi tetőablak rései között. Télen a repedéseken fagyos szelek hatoltak át, de júliusban a levegőnek illata volt még a nagyváros közepén is. A törékeny, barna hajú lány hangos nyikorgással tárta ki a szárnyakat. A város zaja a meleggel együtt ömlött be a szobába, az utca fényei ékszerdobozként terültek el előtte.

Kiült az ablakba, lábát a fényes tetők felett lóbálva. A hajnali utcán részeg fiúk kurjongattak, mellettük mezítlábas lányok lóbálták kezükben a magas sarkú cipőiket testhez simuló ruhájukban. A padláson élő lány szinte érezte a langyos aszfalt érintését meztelen talpa alatt, a felforrósodott tető kipárolgása mintha hívogatta volna, hogy ugorjon le, legalább egy szintet. A lába alatt lüktető élet terült el, minden éjjel álmatlanul figyelte a nyári utca fájdalmas zaját, mintha az élet körülötte egy nagy akvárium lenne, aminek nem lehetne részese.  A tetőtér négy fala börtönként feszült köré.

A szemközti ablakokban a fülledt éjszakákon néha felpislant az élet. Láthatatlan emberek csukták ki és be az ablakokat. Választhattak a friss levegő és az utca zaja között. A lány mindkettőt szerette. Az éjjeli utca zaja más, titokzatos, kalandillatú.

A falak csak egyre szűkültek, összeszorították. A lány orrát penészillat csapta meg a szoba sötétségéből. Pontosan alatta egy utcai lámpa meleg borostyánfényben fürdette a szemközti ház unalmas homlokzatát. A tető csaló módon melegítette meztelen talpát. Nem akarta távolról figyelni az emberek hömpölygő raját, nem akart kívülállóként nézni az életre.

Csak két méter, maximum két és fél, és a lába könnyedén eléri a meleg tetőt. Nyakát nyújtogatva próbálta felmérni a következő szint távolságát, de végül úgy döntött, hogy később is elég lesz megtervezni a további lépéseket.

A párkány hangosan reccsent meg a súlya alatt, ahogy felhúzta magát az ablakba kapaszkodva. Teleszívta tüdejét a júliusi kalandvággyal, és egy könnyed rugaszkodással belevetette magát az éjszakai levegőbe. Hajába belekapott a langyos szellő, fehér ruhája legyezőként terült szét körülötte.

Hosszúnak érezte a zuhanást, a távolság hirtelen megsokszorozódott. A forró asztalt tompa, fájdalmas ütéssel csókolta meg a testét. Fehér ruháján fekete rózsák nyíltak az sárga lámpák fényében.

A nyári este vidám dallamai mellé hirtelen éles sikolyok keveredtek.