Megnéztük az északi vidéket- élménybeszámoló

Mint biztos sokan tudjátok, már másfél éve Angliában élek a férjemmel. Pontosabban Birminghamben, ami Anglia kellős közepén található. Mindenhez közel és mindentől egy kicsit messze (sajnos, főleg a tengerpartoktól). Amióta az utazással kapcsolatos félelmeim javultak, eléggé a nyakunkba vettük az országot, meglátogattuk már Walest (Cardiff, Aberystwyth), Londont, Brightont és persze a környező településeket (Warwick, Stratford-upon-Avon). Most tavasszal pedig a messzi észak felé vettük az irányt, így Glasgow, Edinburgh és Newcastle is ki lett pipálva. A húsvétot pedig Dublinban töltjük jövő hétvégén. Az ír főváros még tavaly márciusban sorolta be magát a kedvenceink közé.

Igazi low-budget utazók vagyunk egyébként, már mondtam is a férjemnek, hogy érdemes lennie egy blogbejegyzést írnia arról, hogyan szokta minimális pénzből megtervezni az utainkat. Úgy gondoltam, hogy most rendhagyó módon tartok nektek egy kis beszámolót a városokról, ahol jártunk.

Glasgow

Talán nem is sejtenétek, hogy milyen elképesztő távok vannak az Egyesült Királyságban, de a Glasgow és Birmingham táv 475 kilométer (London-Glasgow 650), amit szerencsére kényelmes vonaton tettünk meg, így röpke öt óra alatt oda is értünk. Megjegyzem, hogy errefelé a vonatjegyek igencsak drágák, érdemes őket nagyon hamar megvenni. Ehhez képest a buszutazás néha hihetetlenül olcsó, de persze időben jóval hosszabb (hazafelé hét órát utaztunk Newcastle-ből busszal).

 

Glasgowban mondhatnánk, hogy kicsit felkészületlenül ért minket a tavaszi tél (hőeséssel és minden csodával), de igazából számítottunk a hidegre (csak arra nem, hogy ennyire hideg lesz!). Egyébként is jellemző Angliára a nedves, párás hideg levegő, amit 30-40 kilométeres szél fagyaszt rád, ezért Glasgowban egyik fedett helyről a másikba menekültünk. El is vesztünk egy Waterstones (olyan könyvesboltlánc, mint otthon a Libri) biztonságában egy pisztáciás-rózsás torta mellett.

Klasszikusok díszborítóval 🙂

A második napon azonban sem a hideg szél, sem a hóesés nem tántorított el minket attól, hogy meglátogassuk a Glasgow Necropolist, ami egy viktoriánus temető, amely bizony egy dombra épült, és több mint ötezer sír található erre. Imádom a régi temetők hangulatát (tudom, fura vagyok), így ezt sem hagyhattuk ki. A dombon körkörösen elhelyezkedő, óriási síremlékek  a süvítő szélben és a hóesésben még inkább hangulatosak voltak. A dermesztő hideg ellenére is rengeteg fotót csináltam itt. A teljes Necropolisos fagyasztás után a napot a Kelvingrove Múzeumban töltöttük, ahol a természettudományos kiállításon túl történelem és festmények is helyet kapnak. Glasgowban az a szuper, hogy az összes múzeum ingyen látogatható, amire alapvetően szükségünk volt a kinti hideg mellett. Extra tipp, hogyha Angliába jöttük jól öltözzetek fel, ugyanis nemcsak hogy kint van mindig hideg (igen, a nyári átlag is a 16 fok), hanem a kávézókat, az éttermeket, a buszokat sem fűtik túl (és lehetséges, hogy a szállást sem). Egyszerűen az itteniek bírják a hideget, velünk ellentétben.

Edinburgh

Edinburgh már sokkal kedvesebb volt velünk az időjárás terén (ha Angliában élsz automatikusan fontos témává válik az időjárás, ez alap, de tényleg). Skócia fővárosa Glasgowtól egy órányira helyezkedik el, és maga a csoda (a férjem állítása szerint szebb, mint London). Természetesen minden skót kockás, minden tele van skót szoknyával, skót dudával, és az angol reggeli helyet skót reggelit kínálnak (ami egyébként pont ugyanaz). Sajnos a férjemet nem tudtam rávenni a skót nemzeti viselet felpróbálásra, pedig nagyon igyekeztem! Szóval minden aranyosan skót, mi mindig el tudunk veszni a szuvenírboltok szépségében. Edinburgh csodás, régies épületeitől tényleg csak ámultunk. A városban ugyan hihetetlen szinteltolódások vannak, ezért a lépcsőzés és a hegymászás mindennapos.

Az első este itt is sikerült meglátogatnunk egy temetőt. A Greyfriars Kirkyard a világ egyik legkísértetjártább temetői között van (csomó történetet olvashattok róla a neten, állítólag el is ájulnak csomóan odabent), de minket nem lepett meg semmilyen szellem az izzó tavaszi naplementében, de az bizonyos, hogy a hely csodálatos. A kísértettörténetek mellett nagyon híres egy kutyus is errefelé, Bobby, aki hosszú éveken keresztül látogatta elhunyt gazdája sírját minden egyes nap. Drága Bobbyt bronzba öntötték a temető előtt és egy pubot is szenteltek neki.

Edinburgh tényleg teljesen levett a lábunkról első este, ahogy a naplementében sétálgatunk fel az Edinburgh kastély bejáratához, ahonnan a tengerig is el lehet látni. Szinte minden egyes sarkon lehet tíz-húsz fotót készíteni a régi, szépséges épületekről.

 

Másnap a Royal Mile-on és a városban sétálgattunk végig. A Royal Mile Edinburgh hosszú bevásárlóutcája, ahol aztán mindenféle skót dologgal felszerelheti magát az ember. Az egyik végén Erzsébet királynő skót rezidenciája látogatható, a másikon pedig Edinburgh vára. A harmadik napon már sikerült tengert is látnunk, én mindenképpen ragaszkodtam hozzá, hogy üljünk fel a buszra és sétáljunk egyet a parton. Egyébként az északi tengerek nem annyira romantikus helyek, főleg, hogy általában fültépőn hasít a szél és rettenetesen hideg van, de én túlzottan vonzódom a vízhez.

Edinburgh tényleg mindenkinek ajánlott, aki szereti az igazán hangulatos, régi városokat. Ráadásul jól bejárható, hiszen csak 500 ezer fős. Hozzáteszem, hogy itt is lehet találni Harry Potteres holmikat, mint az Egyesült Királyságban bárhol, de talán itt még inkább leng a HP hangulat a levegőben.

Newcastle-upon-Tyne

Ha már Harry Potter, Newcastle mellett, Durhamban forgatták a filmeket, így igazi rajongóknak kihagyhatatlan. Nekünk már sajnos nem fért bele a látogatásunkba, az egyhetes folyamatos felfedezés azért minket is kifárasztott. A nyaralásunk utolsó állomása így Newcastle lett, ami már Angliához tartozik. Itt meglátogattuk a Victoria Tunnelt, ami a második világháborúban Anglia egyik legbiztonságosabb légvédelmi bunkere volt. Egy éve biztosan nem mentem volna ide le, hiszen a föld alatt van, sötét és zárt (és a túra két órán át tart ezen a nyirkos, hideg helyen). De mindenkinek ajánlott, aki errefelé jár. A túravezetők lelkesek, érdekes történeteket mesélnek a második világháborús állapotokról, és hihetetlen belegondolni, hogyan is zsúfolódtak össze egy ilyen helyen az emberek légiriadó idején (a gondolattól is libabőrös leszek).

Newcastle is igen bájos város saját várral, szép, régi épületekkel és a Tyne folyóval. Persze errefelé is rendesen fúj az északi, tengeri szél, de ez alap, hogyha az Egyesült Királyságról van szó. Itt beszereztem két könyvet is, mert az út során elfogyott, amit magammal vittem, és kipróbáltam a Starbucksban a mocha lattét, amit egyébként nem ajánlok senkinek 😀

 

Ha tetszett a beszámolóm, akkor nyugodtan írjátok meg, hogy miket szeretnétek még hallani, és következőleg írhatok nektek Dublinról is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük