10 kiemelten kedvenc sorozatom

Nagyon régen írtam nektek ajánlós bejegyzést, ezért úgy döntöttem, hogy amíg várunk a Kora február borítójára, és a további izgalmakra, addig megosztom veletek a tíz kiemelten kedvenc sorozatomat.

Már elég régóta készülök egy ilyen jellegű blogbejegyzésre, hiszen a filmek mellett nagyon sok sorozatot nézünk a férjemmel, és ezek között bizony rejlenek olyan kiemelkedő alkotások, amikért teljesen odavagyunk. Nagy nehezen kiválasztottam a harmincöt sorozatomból azokat, amik tényleg hatalmas kedvenceim. A sorrend esetleges, nem hiszem, hogy tudnék választani közülük. Egyébként a sorozatnézés nálam igen nagy hatást gyakorol az írás folyamatára is, néha frusztrálódok és elképedve nézem, milyen nagyszerűket alkotnak a forgatókönyvírók. Ez a lista persze nem teljes, ha a többi nézett sorozatomat is szeretnétek látni, akkor ide kattintva elérhetitek.

1. American Horror Story

Az American Horror Storyval még 2012-ben kezdődött a kapcsolatunk, a kanadai nyári táborban ez volt az egyetlen sorozat, amit tudtunk nézni a férjemmel a minimális szabadidőnkben. Azóta is folyamatosan követjük. Aki nem ismeri, annak elmondom, hogy minden évadban teljesen új történet kezdődik, a színészek más szerepet öltenek magukra, csak a horror-bizarr (nagyon bizarr) vonal az, ami megmarad. Én nagyon szeretem, hogy minden évad más, így minden évben igazi meglepetés, mi is következik. Az első évad még mindig kiemelt kedvencem, de nagyon szerettem az Asylumot és a Covent is.

2. Stranger Things

Persze, hogy csak ódákat tudok én is zengeni a Stranger Thingsről. Nekem a kezdetektől fogva hozza a tinikorom Kinges hangulatát, valahol kicsit mindig a Stand by Me-re emlékeztet, ami Kingtől a kedvenc kisregényem. Imádom a karaktereket, a kapcsolatokat, a borzongást. A Stranger Things mindenképp az én sorozatom, minden benne van, amit szeretek. Aki nem ismerné, annak mindenképpen ajánlom megnézésére. Szerintem nem lehet nélküle élni.

3. The Haunting of Hill House

Talán mondhatom, hogy még a Stranger Thingsnél is “Gabisabb” (ahogy Fanni barátnőm mondaná) sorozat a Hill House. Ugyanis itt a realista, súlyos életbeli problémák (drogfüggés, gyászfeldolgozás, családi kapcsolatok) összekapcsolódnak egy paranormális szállal, aminek középpontjában egy kísértetjárta ház áll. Szerintem ez a sorozat úgy zseniális, ahogy van, a csavarok megborzongattak, elképesztettek. Most épp a könyvet olvasom, amiről tudni kell, hogy szinte egyáltalán nem kötődik a sorozathoz. Ennek ellenére Shirley Jackson könyve is igazi klasszikus.

4. Supernatural

Én azok közé tartozom, akik továbbra is sajnálják, hogy az idei lesz a Supernatural utolsó évada. Annyit kaptam ettől a sorozattól, igazi megnyugvást jelentett a nehezebb időszakokban. Egy tizennégy évadot megélt szériáról beszélünk, amit már ugyan sokan kritizáltak, hogy ellaposodtak az évadok, de ez engem igazából sosem érdekelt. Sam és Dean kapcsolata, a testvéri szeretetük számomra mindent vitt. A Supernatural legfontosabb ismérve az élő, nagyszerűen kidolgozott karakterek. Az tuti, hogy mindig kiérdemli majd a helyet a kedvenc sorozataim listáján.

5. Ozark

Lépjünk realista talajra, hiszen elég sok drogos sorozatot nézünk a férjemmel. Most egyébként épp a The Wire-be kezdtünk bele, és még a Narcost is nézzük. Az Ozark tavalyi felfedezés volt, azt mondják, hogy ez lenne az új Breaking Bad. Annyiból hasonlít rá, hogy itt is egy hétköznapi család kerül a bűnügyi ügyletek középpontjába, ezzel együtt ez is zseniális. Már alig várom, hogy jöjjön a következő évad. Itt is összekapcsolódnak a családi kapcsolatok a komoly bűnügyekkel.

6. Breaking Bad

Még egy olyan sorozat, aminek az imádatával nem vagyok egyedül. Ez is a listám élén szerepel, szerintem tökéletes az összes évad. Jesse örökre a kedvenc karakterem lett. Nagyon szeretem, hogy ebben a sorozatban is összekapcsolódnak a személyes drámák, a drogfüggés, a pénzügyek, a családi kapcsolatok a kriminalizálódással. Szerintem mindenkinek érdemes megnéznie.

7. Orange Is the New Black

Idén lett vége az Orange Is the New Blacknek, ami az előző két sorozat stílusához kapcsolható. Egy fiatal, diplomás fehér lány szemszögén keresztül ismerhetünk meg egy egész női börtönt és annak lakóit, kapcsolatrendszereit. Nagyon szerettük a sorozatot, az életszerűségét. Azt, hogy magában foglalja a rabok-börtönőrök kapcsolatait, később a börtön utáni élet lehetetlenségét.

8. Fargo

Még mindig ehhez a csoporthoz sorolnám a Fargót, ami az első és a második évadban is egy hatalmas bűntény-sorozat hátterét tárja fel a rendőrök és a városka hétköznapi lakói szemén keresztül. Itt is a hétköznapi emberek bevonódása, a karakterek fejlődése és változása elképesztően van ábrázolva.

9. The Affair

Az utolsó két sorozat a listámon szintén eléggé egybefonódik. Nagyon kedvelem a családi drámákat, ahol egy-egy apró momentum teljesen megváltoztatja a dolgok alakulását. Az Affair egy egyszerű viszonyból indul ki, ahol az első évadban négy szemlélőn keresztül figyelhetjük meg, hogy is hat az életükre ez a történés. A mostani évadban viszont már elmentünk a krimiszál felé is, ami szintén tetszik. Ez is nagyon mély, realista sorozat.

10. Big Little Lies

Végül, de nem utolsó sorban érkezik a Big Little Lies, ahol női sorsokat ismerhetünk meg egy amerikai kisvárosban, amiket végül egy borzalmas haláleset köt össze. A sorozat első évada teljes mértékben követi Liane Moriarty könyvét, de szerintem a második évad is teljesen megállja a helyét. Itt még egy csavar, hogy a gyerekek is be vannak vonódva, ami természetesen összefonódik a szülők viselkedésével. Hatalmas kedvenc ez is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük