Első tíz napunk az angliai karanténunkban

Sokan kérdezitek, hogy is vagyunk, mi is történik velünk, ezért gondoltam, itt az idő, hogy írjak egy hosszabb bejegyzést erről a különleges helyzetről, amely tényleg mindannyiunkat érint. Íróként egyértelműen a naplózáshoz nyúlok, hogy könnyebben meg tudjak birkózni mindennel. Talán nektek is érdekes lehet, hogy más országokban milyen is jelenleg a helyzet.

A bejegyzésem apropóját mindenképpen az adta meg, hogy tegnap Angliában is szigorúbb intézkedéseket hoztak a vírus kapcsán. Csak a legszükségesebb esetben hagyhatjuk el mi is az otthonunkat, ahogy a vírus egyre jobban terjed. Így intézhetünk alapvető bevásárlást (a lehető legkevesebbszer), elmehetünk futni/sétálni/biciklizni egyszer egy nap (és kizárólag a velünk együtt élőkkel), és természetesen az emberek eljárhatnak dolgozni, ha otthonról ez nem oldható meg. Mondhatjuk, hogy minden bezárt: könyvesboltok, gyorsétteremláncok, kávézók, pubok. Emellett ma mindenki kapott SMS-t is a kormánytól, amiben részletesen tájékoztatnak, hogyan is tarthatjuk be a szabályokat.

Mi a férjemmel szerencsés helyzetben vagyunk. Március 13. óta önkéntesen vállalt karanténban vagyunk a házunkban. Nagyon hálásak lehetünk, hogy mind a kettőnknek itthon végezhető a munkája, a férjem cége engedélyezte a teljes otthoni munkát (egyébként is hetente két napot dolgozott már itthonról). Így mondhatjuk, hogy sehová sem kell mennünk. Ehhez hozzájön még, hogy a lehető legjobb időpontban költöztünk át Stratford-Upon-Avonbe, a szomszédságunk egyébként is rettenetesen csendes, jól be lehet tartani a kétméteres távolságot másoktól, ráadásul kertünk is van. Minden nap el szoktunk indulni egy 20-30 perces sétára a közvetlen környéken, ahol szerencsére alig találkozunk emberekkel. Már boltba is ritkán járunk, de ehhez sem kell tömegközlekedést használnunk, tíz-tizenöt perc sétára van tőlünk Aldi-Tesco-Lidl.

A férjem ráadásul most szabadságon van éppen pár napig (szegénynek épp mostanra esett az éves szabadsága, de az utazgatást el kellett halasztanunk). Az időt főleg a kertben napozással töltöttük el, társasozással, filmnézéssel, olvasással.

Azt nem állítom, hogy ez az első tíz nap nem volt nehéz. Mostanra egy kicsit lecsendesedett a lelkem, de folyamatosan törnek fel bennem is az újabb és újabb aggodalmak. A belső bizonytalanság mindenkire jellemző most, hiszen senki sem tud válaszolni olyan alapvető kérdésekre, hogy mikor térhetünk vissza a megszokott életünkhöz. Még nekem is nehéz, pedig a megszokott életem nem különbözik olyan radikális mértékben a mostanitól.

A hullámzó félelmet és bizonytalanságot én az Írók egymás között szuper csapatával élem túl. A lányokkal egymást váltva próbáljuk felvidítani a másikat, szinte 0-24 órában egymás mellett állunk. Ez rengeteget segít. Emellett virtuálisan anyukámmal is folyamatosan tartom a kapcsolatot, és szerencsére az összes szülőnk elérhető egy Skype-hívással (hála az internetnek!).

 

A folyamatos elzártság tényleg sok érdekes gondolatot vet fel az emberben. Úgy érzem, mintha mindenki azzal szembesülne leginkább, amitől a legjobban el akart volna távolodni. Nekem ilyen az agorafóbiám. A költözésünk utánra terveztem, hogy újra szembenézek a saját félelmeimmel, és elindulok egyedüli sétákra, tágítom a horizontomat. Erre most az élet közbeszólt, és azt mondta, hogy most ki se mehetek. Most van mitől félnem odakint, valós a veszély. Emellett az egészségszorongásommal is együtt kell élnem, hiszen én sem tudhatom, hogy mi lesz. Csak saját magamra és a férjemre számíthatok, senki másra. Most minden olyan félelemmel szembe kell néznem, amitől igyekeztem eddig vadul távol tartani magam. Szinte hihetetlen, hogy el kell fogadnom ezt a teljes bizonytalanságot, miközben a tervek megszállottja vagyok.

Igyekszem idebent a lehető legtöbbször jógázni és meditálni, amit mindenkinek nagy szeretettel ajánlok. Szombat este hirtelen felindulásból élő mantrázásba csatlakoztam Deva Premal és Mitten Instagram oldalán, ami elképesztő élmény volt. Az emberek szeretete csak úgy áramlott az Instagram falamról.

A tíz nap alatt egyébként igyekeztünk kreatívak is lenni. A férjem folyamatosan azzal szórakoztat engem (és legfőképp saját magát), hogy kalandokra indítja a két plüssállatunkat. Miközben én próbálok bent megvalósítható randiötleteket kitalálni (holnap például gyertyafényes kiöltözős vacsora lesz, hogy megünnepeljük, hogy végre összeraktuk az asztalunkat). Ja, és csomót szereltünk együtt bútorokat (nálunk teljes egyenlőség van, én is szerelek!). Hálával tölt el, hogy a lakásunk egyre szebb, lassan a legtöbb minden a helyére kerül. Emellett egyre csodásabb a napsütés, lehet olvasni kint a kertben is. Boldogsággal töltenek el a virágzó fák, és az is, hogy jövő héttől újra belevetem magam az írásba, új fordítási munkáim is vannak.

Ha tehetitek maradjatok otthon, legyetek hálásak az apró dolgokért. Ha lehet próbáljatok meg a jelenben lenni és ne a bizonytalan jövőn gondolkozni. Engem és a fordítási-szerkesztési-írási tevékenységemet úgy támogathatjátok a legjobban, ha könyvet rendeltek a kiadóm oldaláról, ahol most április 12-ig hatalmas akciók vannak. A válság sajnos biztosan érinteni fogja a könyvipart is, ezért szükségünk van rátok, az Olvasók támogatására. Rendeljetek bármilyen könyvet a Maxim kiadótól, ezzel segítetek nekünk, hogy a jövőben is szuper könyvekkel örvendeztessünk meg benneteket! Vigyázzatok magatokra és írjatok nekem, szívesen válaszolok mindenkinek 🙂

📚Feledkezz el a világ gondjairól egy időre, és merülj el egy romantikus, fantasztikus vagy kalandos történetben! Nem kell kilépned az ajtón ahhoz, hogy igazán különleges élményeket szerezz!
Hogy segítsünk neked megtalálni új kedvenc könyveidet, most óriási kedvezményekkel várunk téged az olvas.hu-n!📚

2020.03.24-2020.04.12. között számos regényünk akár 1099 Ft-ért a tiéd lehet, és ne feledd, a postaköltség most csak 400 Ft! 4000 Ft felett szeretnél vásárolni? Ez esetben a postaköltséget elengedjük!🏳️

Kérjük, ne feledd, hogy ha oldalunkon bankkártyával fizetsz és a csomagodat GLS szállítja ki, akkor érintésmentesen veheted át a csomagod! Szintén fontos tudni, hogy jelenleg a GLS csomagpontok nem működnek, kizárólag házhozszállítást lehet kérni!

A készletek fogynak, ne maradj le az akcióról!

‼️Az akcióban szereplő könyvekért kattints ide: https://www.olvas.hu/toplistak/szerkesztoi-ajanlat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük