Csillagok között – Avagy milyen érzés íróként negatív értékeléseket olvasni?

Mondjuk úgy, hogy évek óta érlelődik bennem ez a bejegyzés. Pontosan 2016 óta, amikor is megjelent a Maradj velem. Eddig nem mertem hozzáfogni, mert annyira nagyon kényes témának éreztem. Hiszen, ha az ember kiad egy könyvet – netalán többet – felvállalja azt, hogy rengeteg féle értékelést, véleményt fog hallani a könyvei kapcsán – ha van olyan szerencsés, hogy meglehetősen sokan olvassák az adott művet. De milyen is egy írónak az értékeléseket olvasni? Főleg, ha erősebb kritikát kap. Erről szeretnék most írni nektek egy személyesebb véleményt.

Előre szeretném leszögezni, hogy semmilyen formában és senkinek nem szeretném elvenni a kedvét attól, hogy őszinte kritikát írjon a könyveimről. Még az első megjelenésem előtt igyekeztem felkészülni arra, hogy véleményeket, csillagokat fognak adni a könyveimre. Amihez hozzácsaptam azt is, hogy egyértelműen nem fogok reagálni ezekre – a negatívakra főként nem. Kivételt akkor teszek, ha személyesen jön üzenetben, ha bejelölnek az értékelésben, esetleg ha nagyon szépet írnak rólam, megköszönöm. Egyértelmű, hogy számomra is unszimpatikus, ha egy író elkezdi védeni a könyvét, vagy esetleg magyarázni a benne leírtakat. De nem is ennek akarom szentelni a bejegyzést, hanem annak, hogy milyen érzések, milyen viharok dúlnak egy íróban, amikor negatív értékeléseket kap.

Még az írói pályám kezdetén két dolgot tartottam szem előtt, ami mostanra már átalakult bennem. Amikor a Maradj velem első értékeléseit lestem, akkor folyamatosan kutattam benne azt, hogy vajon mi nem jó a regényben, mit rontottam el én. Természetes, hogy egy cseppet sem bíztam akkor még magamban, de ez mára már kissé átalakult. Ez persze, nem jelenti azt, hogy nem tanulok az értékelésekben kiemelt hibákból. Viszont kiderült számomra, hogy sokszor nem hiba történt. Legalábbis nem olyan hiba, amin én tudnék változtatni. Ami persze, messzire száműzi a kontrollt az embertől. Hiszen az írói pályáim elején azt hittem, ezt lehet úgy csinálni, hogy tökéletes legyen – én naiv. De a könyvek egy bizonyos szint felett már olyan szubjektívak, mint az ember maga. Valaki okosnak és szimpatikusnak talál, más meg nem.

Sokszor arról van szó, hogy egyszerűen az olvasóhoz nem jutott el a világnézetem, nem ért egyet az értékrendemmel, nem tud azonosulni a világommal. Tudom, hogy szeretek határokat feszegetni, amit nem mindenki értékel annyira. De ez nekem talán a legfontosabb az írásban. Szeretnék gondolatokat, érzéseket ébreszteni, olyan témákat elővenni, amiről az olvasóknak más-más véleménye lehet. Ha valamit kiemelnék, hogy miért írok, akkor ez is a legfontosabb dolgok közé tartozna. Hogy megértsenek és én jobban megértsem a körülttem lévő világot. Hogy beleültessem a saját gondolataimat, a saját nézeteimet az írásaimba, és közvetítsek. Tehát rá kellett jönnöm, hogy ez nem hiba. Sőt, sok esetben, amit hibának tartanak mások a könyveimben, az direkte az írói célom volt egyben. Például, hogy nagyon esendőek a karaktereim, rengeteg negatív tulajdonsággal. Nekem olvasóként is a kedvenc karaktereim azok, akik összetettek, hibáznak, tehát itt mondhatni, elértem a célomat. Az ötödik regényem után némileg csökkent az imposztor-szindrómám, főleg úgy, hogy rengetegen szeretik a könyveimet. Így igyekszem a belső hangomra hallgatni, arra, hogy nekem mi volt a célom eredetileg a könyvvel. Ennek ellenére érdekes élmény megtapasztalni, amikor nem értik meg az emberek az üzenetet. Mint, amikor vitába szállsz egy régi családi baráttal, akinek tök más világnézete van, és nem érti, hogy mit szeretnél közvetíteni.

A második dolog, ami még az írói pályám elején jött szembe velem, hogy egy oktatóm azt említette, hogy érzelmileg nem szabad kötődni az embernek a könyveihez, ezért nem szabad nagyon mélyről jönnie a tartalomnak. Talán még az első években próbáltam határt tartani, de sosem ment. Az író hivatásban nekem a lehető legfontosabb, hogy olyan témákat pendítsek meg, amik engem velejéig mélyen érintenek, és azt hiszem, ez is adja a szívét-lelkét a könyveimnek. Úgyhogy ezzel az állítással rá kellett jönnöm, hogy nem értek egyet. Nekem az írás nem iparosmunka, nem akarom elszeparálni magam tőle. Tehát nekem egyenlő a lehetetlennel, hogy határ legyen köztem és a könyv között. Persze, tudom, hogy a lelkem lecsupaszítása sérülékennyé, sebezhetővé tesz. Ez az, amit a negatívabb hangok nagyon megpendítenek az emberben. Előhozzák a mélyen megbújó sérülékenységet, mint amikor az oviban az ember nem akarta, hogy kigúnyolnák a társai a rajzait vagy a ruháját. Könnyebb besimulni, de úgy viszont az ember nem éri el azt, amiért leült írni.

Az érzelmi oldal tényleg nagyon érdekes. Mára már gyorsabban lépek túl egy-egy negatív értékelésen, hiszen nagyon jól tudom, hogy mindenkinek nem tetszhetnek a könyvem. Úgy gondolom, minden író átmegy ezen a hullámvasúton. Megtalálja a maga módját, hogyan küzdjön meg ezekkel. Egy-egy rosszabb nap után persze, sokkal kellemetlenebbül tudja érinteni az embert. De regényt írni kicsit olyan, mint meztelenül kiállni a pódium elé, és várni, hogy bármit mondhassanak az emberről.

És természetesen, tisztában vagyok azzal, hogy a megjelenés ezzel jár. Viszont az írók is emberek, és szerintem kár azt hazudni, hogy egy-egy rosszabb napon nem esik rosszul egy-egy bántóbb értékelés. Ettől még az ember nem lesz nemprofi. A profi íróság nem azt jelenti, hogy az írót nem érintené meg a kritika. Számos nálam ezerszer nagyobb írótól olvastam már, hogy bizony néha időbe tartott feldolgozni egy-egy negatívabb értékelést. Matt Haig például említette, hogy néha felmegy Amazonra olvasgatni az értékeléseit, és sokszor rendes gödörbe rántja magát vele. Persze, ez is olyan dolog, hogy valahogy nem illik erről beszélni, hiszen mi tettük ki magunkat ennek a reflektorfénynek.

Emellett az értékeléseknek van nálam még egy olyan aspektusa is, amiről szintén nem illik beszélni. És ez bizony a félelem. Főleg az ember karrierjének elején a csillagozás nagyon sokat számít. Ugyanis a kiadók a követik a könyvek fogyását, és egy-egy rosszabb kritika egy meghatározó értékelőtől, vagy egy rosszabb százalék a Molyon, bizony elveheti a többi olvasó kedvét attól, hogy megismerkedjenek az ember könyvével. És persze, erre is lehet azt mondani, hogy ha rossz a könyv, nem is érdemli meg az adott író, hogy további esélyt kapjon, de általában ez nem ennyire objektív. Az értékelések a legtöbb esetben szubjektívek, minden ember beleolvasztja saját magát. És tudom, nagyon sok olvasó szeret ajánlás, értékelés után olvasni. Én vad mindenevő vagyok, de értékelést sose olvasok olvasás előtt, csak utána. Ha megtetszik egy borító, egy cím, egy mondat, egy zsáner, nekem ennyi elég, hogy kezembe vegyem a könyvet. De sokan máshogy vannak ezzel. Szerencsére a legtöbb blogger tisztában van azzal, hogy az értékeléssel felelősséget is vállal, főleg, ha sokan követik. És ezzel szintén nem azt akarom mondani, hogy egy blogger jót írjon egy recenziós könyvről, hanem ebben is meg kell találni az arany középutat.

Azt hiszem, ezzel a bejegyzéssel csak azt a konklúziót szeretném levonni, hogy az írók is emberek. És a legtöbb író olvassa az értékeléseit – bár már olyan tanácsot is kaptam, hogy ezt nem tegyem, de kinek megy ez? 😛 –, ezért, ga lehet, legyetek korrektek. Ez nem azt jelenti, hogy kell, hogy tetsszen a könyvem vagy jobb csillagot adjatok rá, mint gondoljátok, hanem hogy a bántó szavakat mellőzzétek, és igyekezzetek kiemelni a jót is, mert remélhetőleg olyan is volt az olvasási élmény során. Bánjatok óvatosan a személyeskedéssel, a gúnyos szavakkal, az író értékrendjének kritizálásával, és ehhez hasonlókkal. Tudom, hogy az olvasási élmény szubjektív, de itt is a kedvesség legyen az első.

A negatív hangokat akkor a legnehezebb kizárni, ha az ember nagyon szubjektív, fájó értékelést kap. Ilyenkor próbálom arra emlékeztetni magam, hogy minden történet az olvasó fejében ér véget. Tehát egy-egy erősebb témával simán felpiszkálhatok másokban vad érzéseket, amik talán túlzottan megjelentek a saját életében is. Valószínűleg ilyenkor is elértem a könyvemmel, amit akartam: érzelmeket és gondolatok hosszú sorát váltottam ki. Itt megemlíteném, hogy sokszor nehéz, hogy az embernek tartania kell magát, és nem beszélgethet az adott értékelővel, ami tudom, hogy elvenné az olvasók kedvét az olvasástól – az enyémet is. De ez is hozzátartozik az írói léthez, ebbe bizony bele kell törődni.

Én egyébként nagyon szerencsés írónak mondhatom magam, a könyveim nagyon jó százalékon állnak Molyon, és tényleg folyamatosan jönnek a pozitív visszacsatolások. Amiket itt is nagyon szeretnék megköszönni. Minden egyes személyes üzenet, csillagozás, értékelés rengeteget jelent nekem, és megalapozhatja a következő megjelenéseim jövőjét.

Valószínűleg itt is irtózatosan fontos kulcselem az empátia. Én minden értékelésemnél belegondolok, hogy az író ember, és fontos volt neki ez a munkája, még akkor is, ha én esetleg rossznak találom. Nem csak magyaroknál, hanem minden egyes műnél, értékelésnél figyelembe veszem ezt. Értékeljetek, írjátok le őszintén véleményeket, és ne csak az én könyveimnél, hanem minden könyvnél gondoljatok arra is, hogy mind mögött egy ember, egy világ és kemény munka áll! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.