Rólam

Szaszkó Gabriella vagyok, kreatív írással, szerkesztéssel, blogírással és fordítással foglalkozom. Blogoldalamon ebből szeretnék bemutatni egy szeletet, megosztani alkotással kapcsolatos gondolataimat, emellett novelláimat és a megjelent regényeimmel kapcsolatos eseményeket, érdekességeket. Az oldal ezen részét a bemutatkozásomra szántam.

Írói pályafutásom valahol gyermekkoromban kezdődött, már akkor is meséket alkottam. Erről azóta is képtelen voltam leszokni, de úgy gondolom ez nem is probléma, hiszen a fantáziavilágot nem kinőni, hanem ápolgatni kell, hogy minél messzebbre érjenek ágai.

Kunszentmártonban nőttem fel, de komolyabb novellaírással először szentesi gimnáziumi éveim alatt próbálkoztam, ami végül huszonéves koromra nőtte ki magát annyira, hogy pályázatokra és regényírásra is elszántam magam.  Azóta több regényt is írtam, és mindig dolgozom egyen. Első novellám a Holnap magazinban jelent meg 2011-ben, amit több publikáció követett.
2012 tavaszán részt vettem a gödöllői Irka által szervezett írókurzuson, amelyet Galántai Zoltán vezetett. Itt sok hasznos tapasztalattal gazdagodhattam a kreatív írás terén. 2016-ban a Könyvmolyképző kiadó gyakorlati szerkesztői kurzusán tanultam rengeteget Varga Beától a kiadókról, a regények és novellák szerkesztéséről. 2016 a Maxim kiadó elfogadta Maradj velem című regényemet kiadásra, amely most decemberben jelent meg. A Pennington-testvérek trilógia második kötete 2017 decemberében követte az elsőt, Beszélj hozzám címen.
Emellett tulajdonosa vagyok a Bizzarium nevű magazinnak, és résztulajdonosa a Corn&Soda nevű kulturális-filmes oldalnak is. A munkám javát mostanában a fordítás utáni szerkesztés és a korrektúrázás teszi ki, de egyre többet szeretnék műfordítással is foglalkozni.
Az írásban elég sok témához kötődöm. Most legközelebb a realista fikció áll hozzám, de nem vetem meg a sci-fi elemeket sem. Érdekelnek a mentális betegségek, a disztópiák, a társadalom kérdései, az előítéletek és ehhez hasonló témák. Egyetemi tanulmányaim is rányomták bélyegét az alkotásaimra, hiszen 2013 februárjában pszichológiából szereztem mesterdiplomát.
Négy évet éltem Krakkóban, előtte két hónapot Kanadában töltöttem. Most úgy fest, birminghami polgárrá növöm ki magam. Szeretem a multikulturális környezetet, a világ felfedezése nagyon vonz.
kapcsolat: gabriella.szaszko@gmail.com
Publikációim:
2018
Vigyázz rám, Dream válogatás, Maxim kiadó, 2018. december
2017
Beszélj hozzám, Dream válogatás, Maxim kiadó, 2017 december
We’re Visiting Granny, The Haunted Traveler Anthology, 2017. december

2016

Amit a tenger adott, Uploaded Magazin, 2016. február
A könyvtári fantom, Kalandok és Kalandozók II, Spiritart Egyesület, 2016. április
Érzelemmentesen, Új Galaxis 24. szám, 2016. május
Nagypapa, Aranymosás Irodalmi Magazin, 2016. szeptember
Amit a tenger adott, Aranymosás Irodalmi Magazin, 2016. november
Maradj velem, Dream válogatás, Maxim kiadó, 2016. december

2015
Különös esküvő, Új Galaxis 22. szám, 2015. január
Levelek között a szél, Uploaded Magazin, 2015. július
Művészrezervátum, Uploaded Magazin, 2015. augusztus

2014
New World, The Tophat Raven Magazine, 2014. április
School of Nations – Nemzetek iskolája, Institute of the Mediterranean (IEMed), 2014. május
Adóparadicsom, OpenHU elektronikus antológia, 2014. május
School of Nations – Nemzetek Iskolája, Mediterranya Literary Blog, 2014. május
Az író, Kis Lant Irodalmi Folyóirat, 2014. július
Hajnali csíny, Kurázsi Folyóirat, 2014. augusztus
A szellemsebész, Borzalom a sorok között elektronikus antológia, 2014. október

2013
Meglátogatjuk a nagyit, Töviskapu Antológia, 2013. február
A házisárkány, Holnap Magazin, 2013. április
Hiszek a társadalombiztosításban, Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház, 2013.december
Átmeneti állomás, Aranymosás Irodalmi Magazin, 2013. december
Az akció, A Preyer Hugo pályázat hivatalos oldala, 2013. december

2012
Jókor Jött az Éjfél, Holnap Magazin, 2012. június
Fehér Karácsony, Téli Álmok, Könyvműhely Kiadó, 2012. november

2011
Körforgás Falva, Holnap Magazin, 2011. december
Csoda Este, Varázs-Lapok, Holnap Magazin Kiadó, 2011. december
Pályázatok
Töviskapu Antológia helyezés: Meglátogatjuk a nagyit, 2012. december
Holnap Magazin II. Ifjúsági Pályázat: A házisárkány, 2013. március
Humanitas Kulturális Alapítvány “tolerancia” országos pályázat: Új Világ, 2013. április
Institute of the Mediterranean (IEMed) és az Anna Lindh Foundation 6. Sea of Words
nemzetközi novellapályázatán a 15 döntős között: Nemzetek iskolája, 2013. augusztus
Tales from the Blog novellapályázat harmadik helyezés: A szellemsebész, 2013. szeptember
OPENHU novellaíró pályázat hatodik helyezés: Adóparadicsom, 2013. szeptember
Aquarius Kincsei novellapályázat, az írásom az első húsz között: A gondviselő, 2014. október
Levelek között a szél, Uploaded Magazin születésnapi pályázat első helyezés, 2015. július

11 thoughts on “Rólam

  1. Szia, nem tudom jó helyen járok-e, de megkérdezném a te írásaid olvashatók a sorozatok-fóruma oldalon? Az Under The Dome c leírásoknál vettem észre a neved. Az én oldalam a http://buraalatt.ininet.hu/ , ahol szívesen venném ha az egyes szereplőkről karakter leírást csinálnál, amit az oldalon publikálnék.. Még új az oldal, egyenlőre egyedül szerkesztgettem. Elérhetőségem az oldalon, vagy a(z)arpinator@freemail.hu

    Köszi 🙂

  2. Pingback: Szaszkó Gabriella – Maradj velem (Pennington-testvérek 1.) – Stay With Me (Pennington Brothers 1.) by Gabriella Szaszkó + Exclusive excerpt – Veronika's Reader Feeder

  3. Pingback: Szaszkó Gabriella – Beszélj hozzám – Borítóleleplezés – Veronika's Reader Feeder

  4. Pingback: Szaszkó Gabriella – Beszélj hozzám (Pennington-testvérek 2.) *Blogturné* – Gabriella Szaszkó – Talk to Me (Pennington Brothers #2) – Review – Veronika's Reader Feeder

  5. Kedves Gabriella!
    A kezdetektől fogva követtem a bizzarium.com blogot. Most is onnan kattintottam ide:)
    Szerettem én is a novellát,gondolkodtam esetleg készíthetnék egyet én is. Persze csak ilyem alapszintem. További sok sikert 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük