2021 kedvenc filmjei mellé mindenképpen hozzá szerettem volna illeszteni 2021 tizenkét kedvenc könyvét is nektek. Nehéz volt idén is a választás, hiszen most épp 61 könyvnél tartok, ami még remélhetőleg a szünetben eléri a hatvanötöt. A könyveimről most is hozok … Continue reading
Category Archives: Ajánlók
24 kedvenc film 2021-ből
Nálam bizony már nagy hagyománynak számít, hogy minden évben elhozom nektek a 24 TOP kedvenc filmemet az évből. Már döbbenetesen régóta írok erről bejegyzéseket, így úgy gondoltam, idén sem hagyhatom ki az összegzést 🙂 Mivel 2021 is félig karanténos év … Continue reading
Melyik King regénnyel kezd? – Útmutató Stephen King könyvekhez
Igen sok helyen beszéltem már arról, hogy Stephen King a kedvenc íróm, akit tizenhárom éves koromban kezdtem el olvasni, hogy aztán a tinikorom java részében teljes egészében felfaljam az életművét. Szerintem húszéves koromra jutottam oda, hogy már csak az új … Continue reading
24 kedvenc film 2020-ból
Előre közlöm, hogy ebből a filmajánlóból mindenképpen ki fog derülni, hogy 2020-ban nem volt életünk igen sok filmet láttam. Azaz őszinte bevallás alapján idén már 232 filmet néztünk végig a férjemmel, és még csak december közepén járunk. Emellé már hozzá … Continue reading
12 kedvenc könyv az év minden hónapjára – 2020
Idén kicsit korán jelentkeztem az évösszegző könyves posztommal, hiszen még nagyban olvasok, kilenc könyvvel vagyok lemaradva a Goodreads-en, hiszen 2020-ra hetven könyvet tűztem ki magam elé. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy elhozom nektek az idei kedvenc könyves listámat, hiszen már … Continue reading
Könyvajánló: tíz borzongató könyv halloweenre
Már nagyon régen volt könyvajánló a blogon, bár mindenképpen tervezek még idénre párat 😉 Most végre fellélegeztem kicsit a sok munkából, és úgy gondoltam, hogy halloweenre ajánlok nektek tíz szuper borzongató sztorit 😉 Mivel irtóra szeretem a horrorsztorikat, ezért nem … Continue reading
Dream-könyvekkel a világ körül idén nyáron
Mivel idén nagyon sokan belföldön fogunk csak nyaralni – én például maradok mondhatjuk, hogy a saját kertünkben maradok, így arra gondoltam, hogy utazzuk körbe a világot Dream és Mount Blanc könyvekkel 😉 Hoztam nektek tíz könyvet, amik nyári hangulatot varázsolnak, … Continue reading
Karanténsorozatok
Elég régen volt már film- vagy sorozatajánló a blogon, és mivel azt mondtátok, szeretitek az ilyesmit, úgy gondoltam, megosztom veletek, miket is néztünk a férjemmel a karantén alatt 🙂 Március közepe óta – mint tudjátok -, nem nagyon lehet menni … Continue reading
Nyisd ki ezt a naplót – mire is számíthattok?
Sokatokat teljes meglepetésként érhetett a hír, hogy bizony május 11-én érkezik egy rendhagyó könyvem Nyisd ki ezt a naplót címmel. Páran már érdeklődtetek, pontosan mire is számíthattok a Naplótól, ezért úgy gondoltam, mesélek róla egy kicsit, hátha még többen kedvet … Continue reading
A kedvenc Maxim kiadós könyveim, amit bátran ajánlok karantén idejére
Mint tudjátok a járványhelyzet most sajnos az élet minden területére kihat. Ebben a nehéz időszakban nem csak az egészségünkért, a szeretteink egészségéért, hanem a gazdaságra gyakorolt hatás és a munkahelyünk miatt is aggódhatunk. A könyvpiac is nagyon meg fogja érezni … Continue reading
Írók Egymás Között Könyvklub: Markus Sedgwick – Midwinterblood
Tavaly év vége felé jutott eszünkbe az ötlet, hogy idén mini-könyvklubot alapítunk a lányokkal. Az ötlet egyszerű volt: a tagjaink közül mindenki választ egy olyan könyvet, ami számára fontos gondolatokat hordozott, jellemzi az ízlését és szívesen megismertetné a többiekkel. A … Continue reading
Oscar-szezon 2020
Több könyv- és filmajánlót ígértem nektek, így haladok továbbra is a missziómmal 🙂 Ha még nem tudnátok rólam, minden évben a január-februárom fénypontja az Oscar-szezon. Ilyenkor ugyanis olyan filmes alkotások jönnek velem szembe, amik gyönyörködtetnek, elgondolkodtatnak, és alkotóként némileg frusztrálnak. … Continue reading
Könyves évtizedösszegző 2010-2019
Úgy gondoltam, mivel véget érnek a 10-es évek és átlépünk a 20-asba, ezért minden évből kiválasztok nektek egyetlen meghatározó olvasmányt. Érdekesség: 2010-ben még úgy gondoltam, pszichológus leszek, ezért javarészt esettanulmányokat és pszichológiai szakcikkeket olvastam. 2010-ben is olvasó voltam, de évi … Continue reading
24 szuper film, amit 2019-ben láttam
Idén is folytatom a hagyományomat a filmes válogatásommal is. A férjemmel közösen az IMDb-n gyűjtjük az összes megnézett filmet. Iszonyatosan nagy filmesek vagyunk, így idén – jelenleg – 212 címnél tartunk (és amikor a bejegyzést írom még csak december 12. … Continue reading
12 kedvenc könyv az év minden hónapjára – 2019
Hosszú évek óta hagyomány nálam, hogy összefoglalom az évet könyvekben. Ezt idén sem hagyhattam ki (imádom összeválogatni az idei kedvenceket). Főleg, hogy idén minden téren sikerült túlszárnyalnom magamat, hiszen már hetvenkét kiolvasott könyvnél tartok, és biztos vagyok benne, hogy ez … Continue reading