Írók Egymás Között Könyvklub: Markus Sedgwick – Midwinterblood

Tavaly év vége felé jutott eszünkbe az ötlet, hogy idén mini-könyvklubot alapítunk a lányokkal. Az ötlet egyszerű volt: a tagjaink közül mindenki választ egy olyan könyvet, ami számára fontos gondolatokat hordozott, jellemzi az ízlését és szívesen megismertetné a többiekkel. A kaland izgalmasnak bizonyult, hiszen mindannyian hatalmas olvasók is vagyunk az íróság mellett (hogy is ne lennénk? 🙂 ). Évszakokra lebontva választottuk ki a négy könyvet, így most elsőként Sütő Fanni választása kerül terítékre, amely nem más, mint Markus Sedgwick Midwinterblood című YA-fantasy kötete.

Na, de honnan is ismerem Fannit? Elég durva belegondolni, hogy már hét évre visszamenő történetünk van, amikor is egy bétakereső csoportban egymás novelláit javítottuk. Onnantól a barátságunk már történelem. Azóta is minden nap beszélünk, kihúzzuk egymást írós és magánéleti válságokból. Fannival hihetetlenül összehozott bennünket az írás annak ellenére is, hogy annyira más a stílusunk. Először egy cuki kis mesét olvastam tőle, és emlékszem, hogy durván irigykedni kezdtem az érzékletes leírásaira, szókincsére és fantáziájára. Ez ám a mai napig sincs másképp, de már persze megszoktam, hogy ő a csoportunk fantáziabombája, aki mindig készen áll valami különlegességgel, minden szójátékot viccesen lefordít és mindig újabb és újabb nagyszerű ötlete van. Ha jobban meg akartok ismerkedni Fanni munkásságával, akkor mindenképpen látogassatok el a honlapjára, ahol jobbnál jobb bejegyzésekre bukkanhattok.

Mindennek ellenére az Írók egymás között csapatából Fanni volt az, akinek a legjobban féltem a választott regényétől. Az én vad, realista stílusom mellett Fanni a mágikus, fantasys vonalhoz vonzódik. Szereti az urban fantasyt, a mágikus realizmust, az alternatív történelmet, a steampunkot. És ezzel mondhatjuk azt is, hogy alig létezik átfedés az olvasmánylistánk között. De tényleg. Alig. Mondhatjuk, hogy egyedül Neil Gaiman az az író, akit mind a ketten olvastunk és egyformán szeretünk (oké, a Harry Pottert nem fogom ide sorolni, sem Philip Pullmant, mert tőle én még csak a filmet és a sorozatot láttam). De Fanni Neil Gaimanhez sokkal közelebb áll mint én (elmondása szerint ő az irodalmi apukája). Emellett Fanni kedvenc írói közé tartozik Haruki Murakami, Szerb Antal és Gaura Ágnes, emellett most nagy szerelembe esett Sarah J. Massszal.

Épp emiatt féltem az ő könyvétől. Marcus Sedgwick Midwinterbloodja minden csak nem szokványos. Rövid kis könyv, mindössze 264 oldalas, és realizmus, na, az nem sok van benne.

A történet elején megismerhetjük Eric Sevent, aki egy különleges szigetre érkezik újságíróként 2073-ban, amiről azt hallotta, hogy ott nem halnak meg az emberek. Mindenki nagyon furcsa a helyszínen, a nap nem bukik le a horizonton, és egy különleges tea is előkerül. Ráadásul Eric folyamatosan azt érzi, hogy túlzottan is ismerős neki ez a hely és a körülötte lévő emberek. Mondhatjuk, hogy ez a szál nagyon tetszett, és szerettem volna, ha itt, a szigeten maradtunk volna a jövőben, de ez nem így történt.

A regény hét különválasztható részre oszlik, amelyeket mind-mind a Hold egy-egy fázisáról neveztek el . Igazából ez egy életeken átívelő, hatalmas szerelmi történet, amelynek középpontjában Eric és Merle szerelme áll.

A témaválasztás egyébként még közel is áll hozzám, hiszen a lélekvándorlás olyan téma, amiről már írtam régen egy regényt (fantasy lenne szegényke, de jobb, hogy nem látott napvilágot), és még tervezek is írni, de teljesen más formában.

Abszolút megértem, hogy Fanni miért volt odáig a Midwinterbloodért, tényleg teljes mértékben az ő stílusa, én viszont nem teljesen tudtam kapcsolódni. A hét különálló történet nekem kissé szétcsúsztatta a regényt, pedig csodás volt az ötlet, a kapcsolódás, a szöveg minősége és a szóhasználat is. A könyvet áthatja valami sötét, tragikus, de mégis mágikus atmoszféra, ami évszázadokon át ível. Tetszett, ahogy a lélekvándorlásban két lélek hogyan cserél szerepeket, hogyan változnak ezek a történet folyamán. Én viszont néha elvesztem a szavak és a leírások tengerében. Valószínűleg ennél sokkal karakter- és cselekményközpontúbb regényekhez szoktam, itt a rövid kis történetek miatt nehezebben tudtam kapcsolódni.

De ahogy Fanninak is elmondtam, velem volt a gond, nem a Midwinterblooddal. Ha érdekelnek titeket a különleges, szépen megírt fantasytörténetek, amelyek mélyebb jelentést hordoznak, akkor érdemes megismerkednetek a Midwinterblood sztorijával. A molyos adatlapját ide kattintva érhetitek el. Klári, Emma és Fanni értékelését pedig a nevükre kattintva olvashatjátok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.