Extra Pennington-testvéres novella nyereményjátékkal!

Ahogy ígértem, itt az ideje, hogy játsszunk egy kicsit. Most a szokásostól eltérően Rafflecopteres nyereményjátékkal készültem nektek. A játék végén (március 4.) három szerencsés nyertes egy-egy New Yorkos csecsebecsével (nyaklánccal vagy kulcstartóval) és egy dedikált könyvjelzővel lesz gazdagabb. A játékra a doboz kitöltésével jelentkezhettek, elég egy feltételt teljesíteni, már akkor is benne vagytok a kalapban, de minél több kérésnek tesztek eleget, annál több esélyetek van a nyereményre 🙂 Sok szerencsét mindenkinek! A dobozt a novella alatt találjátok 😉

És most fogadjátok emellé szeretettel ezt a Chris nézőpontú novellát! Érdekesség, hogy ez az egyetlen egy írás, amit teljesen Chris szemszögéből írtam 🙂

Szaszkó Gabriella: Holnap jobb lesz

Mélyen a homokba süllyesztettem a lábamat. Az erős tengeri szél az arcomra szárította az ideges izzadtságot. Tördeltem az ujjaimat, a tekintetemet a képtelenül kék tenger felé fordítottam. Amy szétválasztotta összekulcsolt kezemet, és izzadt tenyeremet magához húzta. Az idegesség elektromos hullámként suhant végig a testemen.
– Valami baj van? – mosolygott rám Amy, szőke haja aznap laza hullámokban omlott a vállára. Rózsaszín szájfénye megcsillant a szikrázó napsütésben. Fehér rövidnadrágja erős kontrasztba került lebarnult bőrével. Felülre sötétkék trikót vett. A maga egyszerűségében volt tökéletes.
– Nincs. – Megszorítottam a kezét, és az augusztusi naptól máris kezdett melegem lenni. – Csak tudod, hogy nem bírom a vidámparkot.
Amy felnevetett, egyik kezével a homokot szitálta az ujjai között.
– Akkor nagyon jó ötlet volt Davidet idecsábítani csapatépítésre. Főleg, ha te nem ülsz fel semmire.
– Csapatépítésre? – húztam fel a szemöldököm.
Persze valahol tényleg erről volt szó. A pszichiáterem folyamatosan bátorított, hogy szervezzek több programot az öcsémmel és Amyvel, hogy csökkentsem az otthoni súrlódásaikat, amiből nem volt hiány. David és Amy találkozásuk első pillanatától kezdve furán viselkedtek egymás társaságában.
– Átlátok rajtad. De nyugodj meg, hogy David is. Látványosan előálltál a Coney Island jegyekkel, miután összevesztünk.
– A szülinapodra találtam ki.
– Meg a csapatépítésre.
– Ne hívd így – nevettem fel idegesen.
Beletúrtam a hajamba, de megremegett a kezem. Nem értettem, mi ütött belém, de reggel óta szikrázott a bőröm az idegességtől, mintha egyenesen az izmaimra feszült volna a heges felület. A régi vágások helyei felizzottak.
Rémálmom volt az éjjel. Hajnal kettőkor a mellkasomra nehezedő fájdalomra ébredtem. Önkénytelenül a torkom elé kaptam a kezem. A pólóm mindenhol a bőrömre tapadt. Visszafojtott lélegzettel, a fejemben hevesen dobogó szívvel menekültem ki a fürdőszobába. A mesterséges fényben még sápadtabbnak tűntem a fürdőszobai tükörben. Két kézzel markoltam a mosdókagyló hideg zománcát. Furcsa nyögésekkel szívtam be a levegőt, mintha másként nem jutott volna el a tüdőmig.
Távolodtam, ahogy az álomképek benyomultak az elmémbe. Davidet láttam magam előtt, ahogy tizenhárom évesen fekszik a hátsó kertben. Kék szeme élettelenül meredt a vaksötét, csillagtalan éjszakába. Láttam, ahogy zokogok felette. Láttam, ahogy nézem magam a tükörben.
– Ne-ne – megráztam a fejem. Belemarkoltam a felkarom érzékeny bőrébe. A fájdalom egy pillanatra visszarántott a tükörképemhez. A körmeim túl rövidek voltak, hogy rendesen magamba vájjam.
Gyors léptekkel David szobája felé vettem az irányt. A szívem eszeveszett sebessége úgy lassult, mint az akadozó motor. Óvatosan nyitottam be hozzá. Ahogy megláttam a vetetlen, üres ágyát, hirtelen kihagyott a szívem egy ütemet. A valóság összekeveredett az álommal.
Ahogy lehanyatlottam David ágyára eszembe jutott, hogy nem alszik otthon aznap éjjel. A bőrömet továbbra sem engedtem el, az erős szorítás segített abban, hogy a jelenben maradjak. A félhomályos, levegőtlen helyiségben felhúztam a pólóm ujját. A fehér hegek kifacsart térképként mutatták minden elszenvedett vereségemet. Végighúztam a körmömet az egyiken.
Az álom görcsös hulláma újra meglepett. Láttam David élettelen szájában a nedves földet, amit anyánk tömött bele. Megráztam a fejem, de tudtam, hogy újabb utat kell rajzolnom a térképre, hogy megmutassa, merre induljak visszafelé.

Aaznap reggel húzódott a seb. Az izmaim szúrtak, feszültek az éjszaka történtektől, mintha a múlt emlékei apró rajzszögek lennének a bőröm alatt.
– Amy hívja Christ – pattant elém Amy. Haján megcsillant a délelőtti napfény. – Az én szülinapomon úgyhogy itt kell lenned.
– Tudom – simítottam végig az arcán. – Itt vagyok. De, hogy az öcsém hol van, az tényleg kérdéses.
Az előző éjjeli álmom úgy tapadt rám, mint a nedves lepedő. Sokszor éreztem ezt. Mintha nem is lehetnék biztos abban, hogy David tényleg életben van-e, amíg nem tűnik fel a tengerparton. Néha úgy éreztem, anyám megölte tizenhárom éves korában, a további életemet pedig csak álmodom.
– Bulizott éjszaka. Sejtettem, hogy a dél túl korai lesz.
Újra a fény felé fordítottam a tekintem, éreztem, ahogy az augusztusi nap felhevíti merev izmaimat.
– Van kedved este a parton vacsorázni? – biccentettem az éttermek felé.
– Hát… meg kell nézni, mikor megy az utolsó metró.
Közelebb hajoltam hozzá, azonnal megcsapott az édes illata. Amy kábé tizenöt éves korától kezdve függője volt a vaníliás- és vattacukros parfümöknek. Mintha a haja és a bőre is beszívta volna az illatát.
– Arra gondoltam, hogy itt alhatnánk. A szülinapod alkalmából.
Elkerekedett Amy szája, mintha még mindig nem értené.
– De hogy szerzünk szobát ilyen későn? Biztos iszonyú drága lesz.
– Úgy rémlik, hogy kivettem egyet.
– Nem mondod, hogy ilyen szuper vagy, Mr. Pennington? – mosolyodott el szélesen, és azonnal hosszan megcsókolt. Ismerős volt, mint a hazatérés. – Akkor a csapatépítés után leépítjük az öcsédet?
– Nem csapaté… – tiltakoztam volna újra, amikor két kézzel meglökték a vállamat. Összerezzentem. A szívem kétszeresére kapcsolt. Azonnal megfordultam a tengelyem körül. –Te teljesen meg vagy huzatva? Halálra rémisztesz!
A kezem azonnal remegni kezdett, de David csak vigyorogva bámult az arcomba. Kék szeme olyan közel volt az enyémhez, hogy az íriszének a mintáját is láttam. Pillanatokon belül lehuppant a homokba.
– Vártatok, nem?
– De, elég sokat, ami azt illeti.
– Bocs – húzta fel a vállát. – Queens még messzebb van innen.
Azonnal előszedte a cigisdobozt, és rágyújtott. A napszemüvegét a feje tetejére tolta, és aznap reggel a lehető legjobb formáját hozta. Fehér pólót vett fel és rövidnadrágot edzőcipővel. Valahol a betondzsungel közepén még sikerült lebarnulnia is, az én hipófehér bőrömnél sokkal szerencsésebbet örökölt.
– Akkor ma az lesz, amit Amy akar? – kérdezte Amy felé biccentve, mintha most venné észre, hogy ott van.
– Te fogsz velem felülni mindenre, ami izgalmasabb, mint a dodzsem – vigyorgott rá Amy.
– Sejtettem, hogy ezért kaptam jegyet.
Amy felpattant, apró rövidnadrágjáról lesöpörte a homokot. Lélegzetállító egyveleget alkotott szabályos alakja háttérben az égkék tengerrel. Fogalmam sem volt, hogy lehet velem.
– Megyünk?
David felhúzta a vállát, és összenézett velem.
– Ő a főnök.

Minden irányból támadtak az éles zajok. Sikoltozás. Játékgépek csörömpölése. Mesterséges zene. Az élénk színek összefolytak a szemem előtt. Emberek ütköztek a vállamnak. Az izmaim úgy feszültek meg, mintha egy háborús övezet közepére csöppentem volna. A mellkasom szorított, a tenyeremet gyorsan a nadrágomba töröltem, ahogy Amy a kezem felé nyúlt. Egy Tornádó nevezetű borzalomra mutatott. A magasság látványától is hányingerem lett.
– Ehhez Davey lesz az embered – mosolyodtam el kényszeredetten. – Megvárlak itt.
– Én mondtam, hogy kár neki egyáltalán jegyet venni – jegyezte meg az öcsém.
– Majd máshova felülök. – Bár ebben egyáltalán nem voltam biztos. Túlingerelt idegrendszeremnek már a vidámpark is elég volt, hogy egy rendes pánikrohamot vagy emlékbetörést produkáljak. Megtapintottam a nyugtatót a zsebemben. – Menjetek.
Amy kissé lebiggyesztette a száját, de aztán pillanatokon belül David után indult. Behunytam a szemem, hogy levegőhöz jussak, mintha kifutott volna a szilárd talaj a lábam alól. Ujjammal az előző éjjel friss sebét dörzsölgettem, segített, hogy itt maradjak.
Egy bódé oldalának dőlve néztem Amyt és az öcsémet. Amy egyik lábáról a másikra állt izgalmában, és lesütötte a tekintetét, hogyha David a szemébe nézett. Nem létezett nőnemű lény a világon, aki hosszan állta volna a pillantását. Kivéve anyánkat. Mert neki pont ugyanolyan szeme volt.
Összerezzentem a zajokra. Mintha a vállam és a mellkasom között feszült volna a belsőm. Nem szorongathattam erősebben a friss vágást. Nem kockáztathattam, hogy elkezd vérezni, és átüt a világoskék felsőmön.
Remegő kézzel szedtem ki a zsebemből a nyugtatót. Víz nélkül rágtam össze. A keserű ízét még akkor is éreztem a számban, amikor Amy integetett a magasból. Mosolyt erőltettem magamra, és visszaintettem.
Emlékeztetnem kellett magam arra, hogy a születésnapja van. Kinéztem a tengerre a vidámpark színes építményei között. A szépség nem terelhette el a figyelmemet a belsőm sajgásáról. Tudtam, hogy Amy le akar majd feküdni velem a születésnapján. Éreztem, hogy a friss vágás fellángol, hogy emlékeztessen, megint csalódni fog bennem, amikor meglátja a karomon. Ha nem veszem le a felsőmet, akkor azért fogja tudni.
Bocsánat, hogy létezem.

A sültkrumpli felett mintha tompult volna a belső sajgás. A céllövöldében kezdtem elfelejteni a mellkasom szorítását, amikor David hosszú percekig bizonygatta, hogy ő fog nagyobb ajándékot nyerni Amynek (főleg, hogy nem vett neki semmit). Belementem a játékba. Lőttem egy óriáspandát, bár inkább a vakszerencsének köszönhettem.
Amy zöld szeme csillogott. Arca kipirosodott a pörgéstől. Boldognak tűnt. Örültem, hogy elhoztam Davidet, és nem okoztam neki csalódást.
A nyugtató letompított. Ott voltam, de mégsem teljesen. Az asztal túlsó végéről néztem Amy és az öcsém tökéletességét. Külső szemlélőként nem értettem, én hogy kerülhettem oda. A fájdalmasan kicsire összekucorodó srác, a számkivetett, akiből kiölték a lazaságot.
Amy aggódó pillantásokat vetett felém. Rámosolyogtam. A születésnapján nem aggódhatott értem. Nem szólhatott minden rólam.

Gyorsan pörgettem az ujjaim között a narancssárga gyógyszeres dobozt. Hajnali háromra a langyos tengeri szél hidegre keményedett, az óceán felől az ősz ígéretét sodorta magával. Zsibbadt szájjal néztem a víz felületén táncoló holdfényt.
Sikeresnek éreztem a napot. Egy újabb hidegverítékes küzdelmet fedtem el. Ugyan David és Amy szemében is felcsillant néha a gyanakvás, de elfeledtettem velük. Úgysem tudtak volna mit tenni. Csak abban reménykedtem, hogy néhány óra nyugodt alvás elsimítja az előző éjszaka rémálmát, a szorongás egy kicsit alszik a belsőmben. A jó napokon be tudtam magam csapni, hogy közel normális ember vagyok. Aztán egy idő után abbahagytam az összehasonlítgatást másokkal. Nekem az élet nehéz marad, ólomsúlyt kötöttek a lábamra, ezzel kellett fennmaradnom a felszínen.
– Mit csinálsz itt? – kérdezte Amy, mire annyira összerezzentem, hogy kiejtettem a kezemből a nyugtatós dobozt, ami egyenesen Amy lába elé gurult. Felvette, de rá se nézett a címkére. – Nem érezted jól magad, ugye?
Nem várt választ, amiért hálás voltam. Becsuktam a szemem egy pillanatra, és magamban azért könyörögtem, hogy ma ne kérdezzen tovább. Ne kérdezze meg, hogy miért voltam rosszul. Ne mondja azt, hogy nézzek rá a csodás tengerre és élvezzem az életet.
Csendben ült le az ölembe, és végigsimított az arcomon.
– Ezért aludtál el olyan korán?
– Sajnálom – köszörültem meg a torkom. – Azt akartam, hogy jó napod legyen.
– Jó napom volt. Kivétel, amikor az öcséd kikötötte magát a hullámvasúton szórakozásból két percre, akkor azt hittem, ott ölöm meg.
Elmosolyodtam.
– Gyere, próbálj meg aludni – kelt fel, és a kezem után nyúlt.
Bementem vele a kellemesen langyos szobába. A simogató szaténágynemű enyhítette a bőröm feszülését. Amy nem szólt semmit, pedig tudtam, hogy meglátta a friss vágást a kezemen. Ehelyett óvatosan simogatni kezdte a hátamat. A hátamat, amit a múlt sebei fedtek. Néha elképzeltem, ahogy gyengéd érintése nyomán felszívódnak a sérülések, és elmúlik a belső fájdalom. Fantáziajáték volt, semmi más.
– Holnap jobb lesz – súgta a fülembe az álom határán.
Néha tényleg jobb lett a holnap. Néha viszont az előző napnál is rosszabb.

2017. 08.23.

a Rafflecopter giveaway

6 thoughts on “Extra Pennington-testvéres novella nyereményjátékkal!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.