Nálam bizony már nagy hagyománynak számít, hogy minden évben elhozom nektek a 24 TOP kedvenc filmemet az évből. Már döbbenetesen régóta írok erről bejegyzéseket, így úgy gondoltam, idén sem hagyhatom ki az összegzést 🙂 Mivel 2021 is félig karanténos év … Continue reading
Category Archives: Film
24 kedvenc film 2020-ból
Előre közlöm, hogy ebből a filmajánlóból mindenképpen ki fog derülni, hogy 2020-ban nem volt életünk igen sok filmet láttam. Azaz őszinte bevallás alapján idén már 232 filmet néztünk végig a férjemmel, és még csak december közepén járunk. Emellé már hozzá … Continue reading
Karanténsorozatok
Elég régen volt már film- vagy sorozatajánló a blogon, és mivel azt mondtátok, szeretitek az ilyesmit, úgy gondoltam, megosztom veletek, miket is néztünk a férjemmel a karantén alatt 🙂 Március közepe óta – mint tudjátok -, nem nagyon lehet menni … Continue reading
Oscar-szezon 2020
Több könyv- és filmajánlót ígértem nektek, így haladok továbbra is a missziómmal 🙂 Ha még nem tudnátok rólam, minden évben a január-februárom fénypontja az Oscar-szezon. Ilyenkor ugyanis olyan filmes alkotások jönnek velem szembe, amik gyönyörködtetnek, elgondolkodtatnak, és alkotóként némileg frusztrálnak. … Continue reading
24 szuper film, amit 2019-ben láttam
Idén is folytatom a hagyományomat a filmes válogatásommal is. A férjemmel közösen az IMDb-n gyűjtjük az összes megnézett filmet. Iszonyatosan nagy filmesek vagyunk, így idén – jelenleg – 212 címnél tartunk (és amikor a bejegyzést írom még csak december 12. … Continue reading
10 kiemelten kedvenc sorozatom
Nagyon régen írtam nektek ajánlós bejegyzést, ezért úgy döntöttem, hogy amíg várunk a Kora február borítójára, és a további izgalmakra, addig megosztom veletek a tíz kiemelten kedvenc sorozatomat. Már elég régóta készülök egy ilyen jellegű blogbejegyzésre, hiszen a filmek mellett … Continue reading
Legjobb filmek 2018-ban
Most jött el az idő, hogy felvillantsam 2018-ból a kedvenc filmjeimet. Nálam a filmnézés függőség, 14 éves korom óta tart, és 2014 óta azt is vezetem imdb-n, hogy hány filmet nézek meg (ami nálam igen hasznos, mert néha már keveredik, … Continue reading
10 film híres írókról
Úgy gondoltam, hogy már épp elég régen írtam nektek filmes listát, pedig igencsak szeretem megosztani a filmélményeimet, és idén szerencsére nagyon sok szuper filmet láttam, aminek egy-egy híres író a főszereplője. Általában teljesen lenyűgöznek az olyan filmek, amelyek középpontjában egy … Continue reading
Oscar-maraton, avagy a 2018-as jelöltek
Már korábban is blogoltam róla, hogy az Oscar-díj bizony nagyon sokat jelent nekem. Éjjelente fenn szoktam maradni, hogy megnézzem a gálát, és az egyébként meglehetősen szürke januáromat és februáromat az Oscar-jelölt filmek szokták feldobni. Idén nem bírtam ki, hogy ne … Continue reading
A legjobb filmek 2017-ben
Most következik immáron rendhagyó TOP 24-es filmrovatom, válogatás a legjobb filmekből, amiket idén láttam. Mivel igazi filmfaló vagyok, ezért meg se kísérelek csak tizenkét darabot kiválasztani, így minden hónapra 2-2 filmet ajánlok a krémből. A tavaly válogatásomat ide kattintva olvashatjátok. … Continue reading
Olvastad? Ezt nézd hozzá! – Book Tag
Sütő Fanni barátnőm meghívott egy könyves-sorozatos tagre, így úgy döntöttem, hogy ezen a héten ezzel jelentkezem. A feladat nagyon egyszerű: csak kreálni kell öt darab könyves-sorozatos párost. Második feladat, hogy valakit be kell jelölni, aki szintén megcsinálja a feladatot. Kicsit … Continue reading
Inspiráló filmek, amelyekben az álmok valóra válnak
Odáig vagyok az inspiráló, felemelő filmekért, amelyekben a küzdelem áll a középpontban. Az idők folyamán kiderült, hogy számomra teljesen mindegy, hogy milyen álmokért harcolnak a főszereplők, hogyha tényleg elkötelezettek, akkor mindig megérintenek ezek a történetek. A mostani listámban lesznek korcsolyázók, … Continue reading
Rendhagyó bejegyzés az Oscarról
A mai napon épp elég cikkbe bukkanhattok bele az interneten, ahol az Oscar-nyerteseket sorolják. Ezúttal én is gratulálnék minden jelöltnek és nyertesnek 🙂 De most úgy készültem, hogy írok egy bejegyzést az Academy Awarddal kapcsolatos érzéseimről, persze beleszövök egy keveset … Continue reading
Tíz könyv, amelynek adaptációja idén érkezik a mozikba
A könyvek mellett a filmek iránti szenvedélyem is hatalmas. Már gyerekkorom óta lenyűgöz a mozi és évente hihetetlen mennyiségű filmet tudok elfogyasztani. Éppen ezért minden évben levadászom azokat a könyveket, amelyekből film fog készülni. Nagyon sok kedvenc olvasmányomra így bukkantam … Continue reading
Legjobb filmek 2016-ban
Idén se bírtam ki, hogy ajánljak nektek összesen 24 filmet az évre. Aki ismer az tudja, hogy a könyvek mellett a filmek is részét képzik a történet-függőségemnek. Éppen ezért igyekszem a lehető legtöbbet megnézni minden évben. Remélem, olyan listát hoztam, … Continue reading