Legjobb filmek 2018-ban

Most jött el az idő, hogy felvillantsam 2018-ból a kedvenc filmjeimet. Nálam a filmnézés függőség, 14 éves korom óta tart, és 2014 óta azt is vezetem imdb-n, hogy hány filmet nézek meg (ami nálam igen hasznos, mert néha már keveredik, hogy mit is láttam, és mit nem :P). Most jön a vallomások ideje, idén eddig 210 filmet láttam, ebből próbáltam kiválogatni a a TOP 24-es filmlistámat, amiket most hónapokra lebontva el is hoztam nektek! 🙂 A listában szerintem mindenféle zsáner felbukkan, úgyhogy ha szeretnétek, válogathatok kedvetekre!

Ha a tavalyi listámra is kíváncsiak vagytok, ide kattintsatok!

Január

Dunkirk

A tavalyi tespedős január elsejét a Dunkirk című filmmel kezdtük, ami igazán méltó kezdése volt az évnek, szerintem nagyszerűre sikerült. Nem vagyok igazán nagy háborús film-rajongó, de az igazán jó, történelmileg hű sztorikat nagyon kedvelem. Ezt a második világháborús drámát mindenkinek szeretettel ajánlom.

Goodbye Christopher Robin

Nem meglepő módon nagyon szeretem az írókról szóló filmeket, könyveket. A Goodbye Christopher Robinban megismerhetjük A. A. Milne kapcsolatát a kisfiával, aki a Micimackót ihlette. Megismerhetjük a gyereksztárság sanyarú oldalát, és kihatását a felnőtt létre. Engem elképesztően megfogott a történet.

Február

Three Billboards Outside Ebbing, Missouri

Az egyik kedvenc Oscar-filmem volt az idén ez a dráma, amelyben egy anya nyomoz lánya gyilkosa után. Egy kisváros szövevényes kapcsolatrendszere bontakozik ki előttünk mesteri módon, hatás-ráhatás. Az egyik kedvencem az idén.

The Florida Project

A Florida Project is egy olyan film, ami beleég az ember tudatába. Megismerhetünk egy hatéves kisfiút, aki a floridai Disneyland csillogása mellett lepukkant anyjával él. Szeretem az ilyen nyersen őszinte filmeket, amik bemutatják az emberi természetet.

Március

Wonder

Már a Wonder című könyv is felkerült a listámra, de a filmet is legalább annyira szerettem. August Pullman történetét szerintem mindenkinek érdemes megismernie, az őt alakító Jacob Tremblay pedig a szívem csücske.

I, Tonya

Tonya Harding élettörténete elevenedik meg a vásznon ebben a filmben. Ez is az egyik kedvencem lett. Elképesztően jól mutatja be a házastársi erőszakot, az anya-gyerek kapcsolatot, ezeknek kihatását egy műkorcsolyás karrierjére, egyéniségére. Margot Robbie alakítása pedig elképesztő.

Április

Mudbound

Ha igazán jó filmet akarunk látni a rasszizmus erejéről a második világháború utánról, akkor érdemes megnézni ezt a filmet. Imádtam a benne megjelenő emberi kapcsolatokat, miközben fellángolt bennem a düh az igazságtalanságtól. Komoly film örök témáról.

Darkest Hour

A Dunkirk párjaként is javaslom ezt a filmet, mert miközben a Dunkirkben láthatjuk a frontot, addig a Darkest Hourben bepillanthatunk Churchill tépelődésébe, akinek borzalmasan nehéz döntéseket kell hoznia, hogy megváltoztassa a második világháború végkimenetelét.

Május

The Secret of Marrowbone

A sok komoly film után jöjjön egy kis horror-thriller, amiben három testvért ismerhetünk meg, akiknek furcsa történésekkel kell szembenézniük a házukban. Nagyon szerettem ennek a filmnek a hangulatát, aki egy jó (majdnem vértelen) borzongásra vágyik, annak mindenképpen ajánlom.

Annihilation

Nagyon kedveltem ezt a kaland-horror filmet, amelyben biológusok próbálják megmenteni a világot egy olyan helyen, ahol a biológia törvényei teljesen megváltoznak. Szerintem hátborzongatóra sikerült ez a film.

Június

A Quiet Place

Talán idén az egyik kedvenc horrorfilmen a Quiet Place, ami szerintem szuper megoldásokkal él, hiszen a filmben a szereplők alig beszélhetnek, mert az éles hangokra azonnal megjelennek a szörnyetegek. Borzongató, félelmetes, újszerű, minden, ami egy jó horrorhoz kell.

Denial

Itt egy szuper, igaz történeten alapuló film, amelyben egy nőnek meg kell harcolnia egy holokauszt-tagadóval igazáért, és a bíróságon kell bebizonyítania, hogy a holokauszt valós esemény volt. Szuper film, mindenkinek ajánlott!

Július

Tully

Végre egy film, ami felvillantja az anyaság borzalmasan nehéz oldalát. A Tully olyan keserédes film, ami reális képet ad a nehézségekről. Szerintem ezt is érdemes mindenkinek látnia, Charlize Theron miatt is.

Summer of 84

Ha szeretitek a Stranger Thingset, akkor ez a film biztosan tetszeni fog nektek, hiszen pár tini nyomoz egy sorozatgyilkos után a nyolcvanas években. Szerintem nagyon jó retrós hangulata lett, igazán jó kikapcsolódás.

Augusztus

Adrift

Ha romantikus drámát szeretnétek nézni, akkor az idei felhozatalból az Adriftet ajánlom, ami egy hajótörés igaz története. Annak ellenére, hogy nem vagyok egy romantika-rajongó, ez kifejezetten tetszett.

Hereditary

Azért csak nem hazudtolom meg magamat, és bekerül még egy szuper paranormális horror is a listámra, amely szintén egy nagy csavaros, izgalmas film, amit mindenkinek ajánlok.

Szeptember

Flower

Ebből a listából is kiderül, hogy szeretem a jó ifjúsági filmeket. A Flower szerintem ilyen. Egy igencsak problémás tinédzser kapcsolatát tárja fel előttünk furcsa mostohatesójával.

The Guernsey Literary and Potato Peel Society

Szintén egy olyan film, aminek a könyv párja is felkerült az idei kedvenc könyveim listájára. Igazán szívet melengető történelmi romantikus filmről beszélünk, ami a második világháború után játszódik egy kis közösségben.

Október

A Star Is Born

Lady Gaga és Bradley Cooper filmje volt az idei szülinapi mozim (amiből már hagyományt teremtettem). Egy nagyon megrázó szuper zenés filmről beszélünk, ami egy párkapcsolat történetén keresztül mutatja be a zenészek nehéz sorsát. Mindenkinek nagy-nagy szeretettel ajánlom (a zenéit is).

Searching

Idén a kedvenc thrillerem mindenképpen a Searching volt, igazán kreatív számítógépre vetített megoldással, amelyben egy apa keresi elveszett lányát. Ha a történet nem is annyira eredeti, a megoldás zseniális.

November

A Simple Favor

Szintén könyvből készült film a Simple Favor, amelyben két kisiskolás anyuka sorsa fonódik össze. Nekem nagyon tetszett, humoros, könnyed, fordulatokkal teli. A könyvet ugyan még nem olvastam, de lehetséges, hogy felkerül a listámra.

Like Father

Nekem az egyik kedvenc vígjátékom idén Kirsten Bell Like Father című filmje volt, amelyben egy oltár előtt otthagyott munkamániás lány az apjával indul nászútra. Szerintem irtó aranyos.

December

The Christmas Chronicles

Teljesen lenyűgözött a Netflix idei karácsonyi filmje. Ha egy új karácsonyi filmet szeretnétek megnézni az idén, akkor az a Christmas Chronicles legyen. Annyira aranyos, vicces, szívet melengető, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom.

Dumplin’

Utolsóként egy újabb Netflixes film került fel a listámra Jennifer Anistonnal. Nagyon tetszett ez az elgondolkodtató vígjáték, amely a középiskolás szépségversenyek világába repít el bennünket, és egy duci lány bőrébe, akinek az anyja látszatra csak a külsőségekkel törődik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük