Filmes lista 2015-ből

Tavaly és tavalyelőtt is készítettem egy filmes listát, amelyben kiválasztottam az évben látott filmek közül a kedvenceimet. Tavaly sikerült minden hónaphoz egy kedvencet rendelnem (ide kattintva olvashatjátok), idén viszont görnyedtem egy kicsit az IMDb-s megnézett listám felett és úgy döntöttem, hogy minden hónaphoz két emlékezetes filmet fogok rendelni. A jó filmek és könyvek konzerválják az év legjobb pillanatait is maguk körül, ezért szeretek így visszatekinteni az évre.
A hónapokhoz rendelt filmek egyébként esetlegesek, inkább a hangulathoz kapcsoltak, mint a filmek megjelenéséhez. A lista most is vegyes, van benne horrortól kezdve a komoly drámáig minden! Remélem, hogy idén is szeretni fogjátok a kedvenc filmjeimet! Ezzel szeretnék mindenkinek Boldog Karácsonyt Kívánni!

Movies

Január

I Origins
Az első filmek között volt, amiket idén láttam. Hogyha valakit érdekelnek a lélek rejtelmeivel foglalkozó tudományos-fantasztikus filmek, akkor mindenképpen ajánlom ezt a filmet. Elgondolkodtató, felkavaró és érdekes alkotás.

Two Night Stand
Könnyed vígjáték, amelyben egy hóvihar miatt hosszabbra nyúlik egy egyéjszakás kaland története. Igazi kakaóval plédek közé bújós alkotás egy hideg estén.

Február

Whiplash
Februárban minden az Oscar-filmekről szól. Ebből kiemeltem a Whiplash, amely igazi inspiráló alkotás lehet mindenkinek. Az alakítások elképesztőek, a mester-diák viszony kiemelten ábrázolódik. Zenerajongóknak kötelező.

The Imitation Game
Talán az egyik legokosabb film, amit az évben láttam. Mesteri karakterábrázolást láthatunk Benedict Cumberbatchtől, miközben megismerjük a második világháború legnagyobb kódfejtésének történetét.

Március

Wild
Nekem a Wild nagyon fontos alkotás volt. Olvastam is Cheryl Strayed küzdelméről, ahogy végigment a PCT-n, megküzdve fizikai határával, gyászával és romokban heverő életével is.

Before We Go
Romantika Chris Evansszel két idegenről, akiknek sorsa összefonódik egy New York-i éjszakán.

Április

Cut Bank
Nekem a Cut Bank Fargós hangulatot idézett. Egy fiatal férfi sorsáról szól, aki kisvárosában egy gyilkosság szemtanúja lesz.

Cop Car
Két gyerek elköt egy rendőrautót. De nem is akármilyen rendőrét, hanem egy őrült pszichopata zsarujét, akinek van mit rejtegetnie mások elől.

Május

It Follows
Tudom, hogy rengeteg negatív kritika is volt erről a horrorfilmről, de nekem ellenére tetszett a szexuális úton terjedő embereket gyilkoló démon esete. Szerintem nyomasztó alkotás, és kiszakít a mindennapok unalmas horrorjaiból.

The Overnight
Mindenképpen a legperverzebb film, amit idén láttam. Egy városba újonnan érkező házaspár este egy idegen párhoz látogat. Szinte minden megtörténik, amit csak el tudtok képzelni.

Június

Ender’s Game
Tetszett Orson Scott Card könyvének adaptációja. Érdekes és izgalmas alkotás az űrben harcoló gyerekekről, végre nem YA stílusban.

Inside Out
Mindenképpen a legjobb animációs film, amit idén láttam. A kislány fejében élő érzelmek csatáját figyelhetjük meg, miközben a főszereplő új városba költözik.

letöltés

Július

Soul Surfer
Régebbi film, amit idén nyáron láttam először egy igen forró júliusi napon. Elképesztő film a küzdelemről, egy szörfös lányról, aki egy cápatámadás során fél karját elveszíti, de nem adja fel az álmát.

The Good Lie
A film eleje kissé riasztó, de mindenképpen érdemes megnézni, ahogy egy csapat Szudánból menekült férfi megismerkedik a modern világgal, a mi problémáinkkal. Kicsit görbe tükröt tart elénk a film, értékes alkotás.

Augusztus

Danny Collins
Ebben a filmben Al Pacino egy öregedő rocksztárt jelenít meg nekünk. Az élete akkor változik meg, amikor felfedez egy levelet, amelyet John Lennon írt neki.

We Are Your Friends
Ebben a filmben egy feltörekvő DJ történetét ismerhetjük meg Zac Efron főszereplésével. A hangulata nagyon jó és kifejezetten inspiráló mozi.

Szeptember

The Gift
Az egyik legjobb thriller volt, amit idén láttam. Izgalmas, nyomasztó fordulatos. A történetben megismerhetünk egy férfit, aki egy házaspár férfi tagjának iskolai barátja volt. Kiderült, hogy a múlt borzongató titkokat rejt.

The Visit
A legjobb horrorvígjáték címet ennek a filmnek adnám az idén. Nem igazán kedvelem egyébként ezt a műfajt, csak nagyon ritkán látok jó filmeket, amelyek egyben viccesek és borzongatóak. Na, a The Visit ilyen. Mindenkinek ajánlom!

Október

The Walk
Phillipe Petit 1974-ben úgy dönt, hogy valóra váltja az álmát és egy kötélen átsétál a két ikertorony között. Végig izzadt a tenyerem, de éppen ezért annyira jó ez a film.

The Judge
Talán, hogyha egyetlen filmet kellene mondanom az idén, ami a kedvencem lett, akkor az ez lenne. Egy nagymenő ügyvédnek kell visszatérnie édesanyja temetésére család otthonába, ahol hamarosan saját, bíró apját kell megvédeni a tárgyalóteremben. Mesterien fordulatos film!

November

Burnt
Szeretem a szenvedéllyel teli filmeket. A Burnt ilyen. Bradley Cooper séfként remekel benne, a történet érdekes és izgalmas. A küzdelemről és az álmokról szól.

Knock Knock
IMDb-n az összes filmem közül ez kapta a legkevesebb pontot, de engem mégis megfogott. Jó kis thriller két lányról, akik igencsak lépre csalnak egy családapát. Idegesítő, de éppen ezért szórakoztató film.

December

Dark Places
Gillian Flynn Gone Girlje volt az egyik legjobb film tavaly. A Dark Places szerintem méltatlanul elhanyagolt lett. Pedig ez is egy jó thriller egy lányról, akinek családját lemészárolják. A túlélő harminc évvel később göngyölíti fel a gyilkosság igazi hátterét.

Me Earl and the Dying Girl
Keserédes dráma-komédia egy haldokló lányról és két fiúról, akik szeretnek filmeket forgatni. Szerintem sokkal jobb, mint a Csillagainkban a hiba, kevésbé hatásvadász, aranyos és megható.

One thought on “Filmes lista 2015-ből

  1. Pingback: Legjobb filmek 2016-ban - Gabriella's Writing

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük