Hétfői Dixit: Láthatatlan

Ezen a héten különleges különkiadással jelentkezünk Sütő Fannival közösen. Az előző közös projektünkön felbátorodva folytatjuk az együttműködést.

A héten minden egyes nap megosztok veletek egy rövid novellát, amelyek a Dixit elnevezű játék (ide kattintva megtaláljátok a leírását) kártyáihoz íródnak. Fanni minden nap húz egyet a pakliból, és a kártya képéből estére két írás kerekedik (Fanni oldalán megtaláljátok a másikat). Fogadjátok az elsőt sok szeretettel!

Láthatatlan

A
világ valakinek láthatatlan. Érzékekből, illatokból és hangok néha félelmetes
kavalkádjából tevődik össze. Éles ordítás az utcán, dudáló autók, olyan hangos
szirénák, amibe a dobhártya is beleremeg. A vak öregúr menekült a világ
végeérhetetlen zaja elől.
Csupán
pár hónapja veszítette el végleg a látását. Ez csak még fájdalmasabbá tette
számára, hogy sohasem láthatja már a naplemente varázsát. A képek jelentették a
mindenét. Sosem lett profi festő vagy grafikus, azonban mégis az ecsetvonások nyugtatták
meg igazán zaklatott lelkét. Látás nélkül a világ nem volt semmilyen, csak egy
félelmetes, fülbántó halmaz, amelytől el kellett menekülnie.
Aznap
reggel a közeli tópart felé vette az irányt fehér botjával felszerelve. Az
orvos kötelező egészségügyi sétát írt elő számára, amelyet csak azért tartott
be, mert egyszerűen nem volt mivel töltenie napjait. Ahogy a világra sötétség
borult, úgy telítette el érzelmeit is a fekete szín.
Hiába
járt a tóparton szinte minden héten, így is hosszú idejébe telt megtalálni
kedvenc padjának pontos helyét. Helyét elfoglalva, már határozott mozdulatokkal
vette ki viszont a felesége által frissen sütött kiflit az oldaltáskájából.
Gépiesen rágott, nem érdekelték az ízek. Gyorsan túl akarta tenni magát a
reggelin, hogy leülhessen a televízió elé, amely képek nélkül is ugyanolyan
pocsék műsort sugárzott.
Hirtelen
erős szellő kapta meg kabátját, óvatosan simított végig az arcán, majd hirtelen
abbamaradt. Az idős úr folytatta volna tovább az evést, de ekkor egy kemény valami
ütközött neki a karjának. Óvatosan maga elé tolta a kezét: hideg, sima
felületet tapintott, tenyere nemsokára egy meleg, tollas felületre érkezett.
Érdes,
krákogó hangot hallatott az ismeretlen, majd az öregúr kezéből erősen húzni
kezdte a kiflit.
– Hé,
te! – mosolygott az öregúr. – Ne olyan mohón!
Egyetlen
csapásra elevenedett meg előtte a táj. Arcán érezte a tó langyos, kellemesen
hűvös fuvallatát. Hallotta a lombkoronák között elsuhanó szelet, a különböző
madárfajok távoli vijjogását.  Orrában
érezte a tó friss, növényi aromával telített illatát.
Emlékezett
a darvakra. Elméje képernyőjén megelevenedett kecses alakjuk.  Fiatalon sokszor nézte őket, ahogy könnyeden
repültek a tó felett. Gyermekkorában odaszaladt a tóban pihenő példányokhoz, de
azok mindig elmenekültek előle.  Suhancként
lassan próbálta becserkészni őket egy közeli fotó erejéig, de a nagy madarak
sohasem engedték közel magukhoz.
Az
öregúr szélesen elmosolyodott, miközben újabb kiflit szedett elő a táskájából.
Csak arra tudott gondolni, hogy a világ sokszor a látóknak igazán láthatatlan.

One thought on “Hétfői Dixit: Láthatatlan

  1. Pingback: Folytatásos történet hétről hétre a blogon - Gabriella's Writing

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük