Ez a bejegyzés már nagyon régóta érlelődik
bennem, hiszen nemsoká egy erősen cselekményközpontú regényt szeretnék írni,
amihez elengedhetetlen egy kisebb vázat alkotnom előre.

Szeretném mindenkinek figyelmébe ajánlani
Kemese Fanni bejegyzését az építészekről és a kertészekről. Fanni leírása
szerint ez a két típusú író létezik. Én mindig is kertésznek tartottam magam.
Szeretem felfedezni a regényt, nem szeretem pontosan tudni, hogy mi is fog
történni következőleg. Az írásban leginkább az gyönyörködtet, amikor összekötök
olyan szálakat, amelyekről nem is sejtettem volna, hogy meg fogom tenni. Ez nem
azt jelenti, hogy semmit sem tudok előre. Vannak központi jeleneteket a
fejemben, amelyekhez el akarok jutni.

Most azonban mégis építészkednem kell egy
kicsit. A tervezett regényem egy kisvárosban játszódik, amelyben egészen sok
főszereplő fog megfordulni, ezért muszáj lesz egy kis vázat adnom a
történetnek. Ezért újra elővettem a kis piros füzetemet, amelyben utána
kerestem a cselekménynek, mint az iromány egyik legfontosabb elemének.

Minden történetnek három része van: a
bevezetés, a tárgyalás és a befejezés. Ebből a tárgyalásnak kell elfoglalnia a
cselekmény háromnegyedét. Nem szabad megfeledkeznünk a legfontosabbról, amelyet
katasztrófáknak nevezünk. A regény általában eszkalálódó katasztrófákból épül
fel. Az, hogy kinek éppen mennyi van, az az adott írástól függ, de ezek viszik
előre a cselekményt, ez mozgatja a karaktereket.

A bevezetésben mindig történik egy hatalmas
esemény, amely továbbviheti a cselekményt. Később a tárgyalás közepén is
felbukkan egy katasztrófa, amelyet egy nyugvópont követ, majd a tárgyalás végén
egy újabb ilyen következik be, amely előkészíti nekünk a befejezést.

Természetesen a katasztrófák száma egyáltalán
nincsen kőbe vésve. Gondoljunk csak a Trónok harcára, amely hosszúságából is adódóan
nem három katasztrófával dolgozik, hanem tényleg eszkalálja a borzalmakat.
Emellett lehet kisebb csúcspontokat is elrejteni a nagyobbak között, sőt karakterenként is történhetnek a katasztrófák.

A katasztrófák megtervezése, sejtése vázat adhat egy regénynek, amelyre később fel lehet építeni
az egész cselekményt. Bár azt hiszem, hogy pár csúcspont megtervezése még nem
tesz engem építésszé.

Igazából meg is vagyok elégedve a kertészkedéssel. A
regényírás nekem olyan izgalmas, mint az olvasás. Sohasem tudom pontosan, hogy
mi is fog történni.

A karaktereim sohasem viselkednek pontosan
úgy, ahogy én akarom…

képek forrása: Pinterest