Kritika kritika hátán

Gyakorló íróként az életem részét képzi a kritika. Érzelmi állapottól, magabiztossági szinttől függően tudom jól és rosszul kezelni. Úgy éreztem, hogy muszáj írnom erről egy bejegyzést, hiszen minden publikálni vágyónak szembesülnie kell a kritika által kiváltott érzelmi hullámvasúttal.

A kritika sokszor jó, építő, segítő, mindenképpen elengedhetetlen részét képzi a fejlődésnek, hiszen senki sem ír elsőre, se századjára tökéletesen. Ráadásul az írás is szubjektív, amely még egyet csavar ezen a történeten. Ennek ellenére van a rosszakaró, nem professzionális, esetleg irigy kritika is, amely nem segít, hanem lehúz és összezavar. Talán a világ legnehezebb dolga ezt a kettőt megtanulni különválasztani. Meg kell, hogy mondjam, hosszú évek kellettek ehhez nekem is, és még a mai napig küszködök vele.
Amikor először elkezdtem novellákat írni pályázatokra, akkor minden kritika, minden vélemény után befogadó voltam. Kitettem a szívem, és azt mondtam, hogy szedjétek szét ízekre a “gyerekemet”. Ugyan egyelőre gyerekem nincs, de a hozzám legközelebb álló írásaim mégis a lelkem egy belső darabját mutatják meg, tárják fel mindenkinek. Egy regény esetében ez olyan, mintha évekig nevelgetnél valakit, majd kilöknéd a pódiumra, és azt mondanád az embereknek, hogy bíráljátok a gyereket. Szép lett, jól nevelt, ügyes? Mondjátok meg, hogy mit rontottam el, és én változtatok rajta! Ez viszont iszonyatosan fájdalmas élmény tud lenni, még akkor is, ha az ember mosolyogva fogad mindent, és tényleg szeretné tökéletesíteni az írást.
Később viszont rájöttem, hogy nem minden vélemény iránt szabad egyformán befogadónak lenni. Sajnos találkoztam direktbe bántó, túlzottan nyers bírálatokkal, amelyeknél elgondolkoztam, hogy a kritizáló saját önértékelése a helyén van-e. A fejlődés egy bizonyos szakaszán rájöttem arra, hogy el kell döntenem, hogy kinek a véleményét, munkásságát, szakmaiságát tartom megfelelőnek ahhoz, hogy elfogadjam tőle a bírálatot. Szerencsére mostanra már vannak ilyen emberek körülöttem, de ehhez időre volt szükségem. Ráadásul már kaptam olyannyira pozitív kritikát is, hogy utána örömömben sírtam, ami életem egyik legjobb élménye volt.
A kritika érdekes, szükséges és fontos az írói pálya során. Azonban, amikor én kerülök a kritizáló, javító szerepébe, akkor nagyon igyekszem, hogy kiemeljem a pozitívumokat is. Én magam is nagyon jól tudom, hogy milyen egy szétpirosozott novellával szembenézni, főleg akkor, hogyha az adott “gyereket” addig nagyon szépnek és tökéletesnek tartottuk.
A kritika fogadásához és adásához mindenképpen kell egy erős intelligencia. Szerintem alapvető elv, hogy igyekezzünk ne megbántani a másikat, és a segítés, ne a tudálékosság vezéreljen bennünket. Mindkettőhöz idő és rengeteget tapasztalat szükséges. És persze alázat, amely az írói pálya elengedhetetlen feltétele.
képek forrása: Pinterest

Leave a Reply

Your email address will not be published.