Amit a tenger adott I.

Ígéretünkhöz híven jelentkezünk a folytatásos történetünk első részével. A mondathoz megalkottam az első másfél oldalt, és ezzel átadom Fanninak a lehetőséget! Mindenkinek jó olvasást! 🙂

Amit a tenger adott I.
A vöröslő tengervízben láttam meg először elhomályosodó
alakját, amely aztán meghatározta az egész életemet.
Nem lehettem több tizennégy évesnél, amikor a szüleim
úgy döntöttek, hogy spontán kirándulásképp elindulunk az Atlanti-óceán partjára.
Csupán háromórás autóútra volt a morajló víz az otthonunktól, de apámnak
sikerült végigszitkozódnia az egész utat. Főleg mások vezetési stílusát szidta
a zsúfolt országúton, a legcifrább szitokszavakat mormolva maga elé. Anyám
körülbelül fél óráig tűrhette az átkozódást, majd minden átmenet nélkül sírva
fakadt:
– James! Ez lenne az egyetlen esélyünk a nyugodt családi
kirándulásra! – mondta szipogva. – Ha már nyaralni nem tudunk elmenni közösen!
Apám elfoglalt banki tanácsadó volt, anyám pedig tanárként
az egész nyarat otthon töltötte. Én egyedüli gyerekként, tizennégy évesen már
semmi energiáját nem kötöttem le, ezért anyám szabadidejében depresszióba süppedhetett.
Naponta legalább egyszer feljött az emeleti szobámba, és elmondta, hogyan is
rontotta el az életét apám mellett.
Türelmesen végighallgattam, de a szívem vadul dübörgött a
mellkasomban, a tekintetem pedig kimerevedett a hatalmas Csipkerózsikás poszter
felé, amit már régen le akartam venni a szobám rózsaszín faláról, de a szüleim
irtó drágán vették nekem Disneylandben egy francia kirándulás során.
Egyke voltam, nehezen értettem magam a gyerekekkel, alig
akadtak barátaim az iskolában. Persze ez senkit sem töltött el aggodalommal.
Javarészt olvastam a szobámban kuksolva, esetleg magányos felfedezőtúrákra
indultam a kicsi városunkban. Nem hiányoztak annyira a barátok, hiszen a
könyvek sokkal jobban megértettek, mint bárki más.
A szüleimmel tett kirándulás csak szükséges rossz volt.
Szerencsére csupán két éjszakát kellett velük eltöltenem a tengerparti
szállodában, mert utána szólították apámat a kötelességek. A táskámba a
biztonság kedvéért három regényt is bepakoltam. A hátsó ülésen összekuporodva
néztem az elsuhanó fákat, a walkmanemet hallgattam, miközben azt képzeltem, hogy
a világ egy végtelen zenei videó, a szüleim pedig csak statiszták, akik vadul
gesztikulálva dobálnak egymás felé hangtalan szitkokat. A napfény könnyedén
átszűrődött a vastag lombokon. Kezemet kibújtattam a langyos szellőbe a
lehúzott ablakon.
Nem gondoltam volna, hogy az életem egyetlen csapásra fog
teljesen megváltozni. Pedig akkor már ott várt rám a tengervízben az a valami,
ami egyszerre tett népszerűvé és félelmetessé a kortársaim között.
Egyetlen magányos tengerparti séta fordította feje
tetejére az életemet. Szüleimmel lepakoltuk a túlzottan megrakott bőröndöket a
kibérelt szobába. Unalmas, fehérre mázolt falak vették körbe a tengerparti lakhelyet,
amelyben egy franciaágy és egy gyerekágy terült el. Fintorogva néztem el a
méretét, ami inkább tíz év alattiakra lett szabva. A lakhely akár le is
lombozhatott volna, de ha becsuktam a szemem, akkor azonnal betöltötte az
orromat a sós tenger illata. Azonnal kirohantam volna mezítláb a puha homokba,
de anyám letörte a lelkesedésemet.
– Susan, édesem! Naptej, papucs, szalmakalap, törölköző
és az allergia elleni gyógyszered!
Megforgattam a szememet. Angliában éltünk az isten
szerelmére! Ott, ahol a gyerekeknek D–vitamint kell szedniük, mert nincs
elegendő napfény ahhoz, hogy erős csontjaik legyenek.
Sóhajtva lépkedtem vissza a bőröndömhöz, majd a lehető
leggyorsabban kirámoltam belőle a fontosnak ítélt holmikat. Apám azonnal
kibontott egy sört, és az ágyra telepedett egy újsággal. Sejtettem, hogy nem is
fog kimozdulni a szobából.
– Hat órakor szolgálják fel a vacsorát, addigra gyere vissza,
és ne kószálj el olyan messzire, hogy ne lásd a szállodát!
Igent mormoltam az orrom alatt, majd egy hatalmas
strandtáskával felszerelkezve indultam neki a tengerparti expedíciónak.
Esélyem sem volt vacsorára visszaérni. Az a valami megakadályozott.

5 thoughts on “Amit a tenger adott I.

  1. Feladtad a leckét Fanninak, kedves Gabriella! 🙂 Bár az idegesítő emberek jelenléte nem mondható kellemes időtöltésnek, de a történet mégis kedvesen kezdődik. Majd fenntartva e tulajdonságát, folytatódik is.
    Bevallom, kíváncsian várom Fanni hozzáfűzött sorait, hiszen ami nagyon érdekel, az a kettőtök közötti stíluskülönbség (az írási stílusra gondoltam).
    Mosolygom magamban, mert eszembe juttattad az Árnyak című novellámat, melyet elkezdtem, majd a facebook-on elindítottam egy felkérést arra vonatkozóan, hogy kívánja-e folytatni valaki. Jött is jelentkező, azután mégis csak alábbhagyott a kedve, így egyetlen sort sem írt hozzá, ezért egy hónap várakozás után befejeztem magam. 🙂

    Engedelmeddel egy észrevétel: "Apám azonnal kibontott a sört,"
    Apám azonnal kibontotta a sört,
    Apám azonnal kibontott egy sört, Szerintem így helyes!

    Gratulálok, és várom a következő részt! 🙂

    Üdv: Zsolt

  2. Köszönjük a hozzászólást, én is várom nagyon Fanni folytatását 🙂 Reméljük, Fanni és az én lelkesedésem tovább fog tartani, mint a te vállalkozódé 🙂 Köszönöm a javítási javaslatot, azonnal át is írom, mert teljesen igazad van 🙂

  3. Pingback: Amit a tenger adott III. - Gabriella's Writing

  4. Pingback: Novellavariációk képre 1. Szaszkó Gabival - Ink, maps & macarons

  5. Pingback: Írók egymás között 1. Mi is ez? - Ink, maps & macarons

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.