Múlt héten vasárnap nagy rettegéssel ültem a majdnem teljesen üres papír előtt. Még ezelőtt nem írtam cselekményközpontú, sok szereplős regényt, harmadik személyű beszélővel. Sohasem írtam még thrillert, de haladtam előre a napi 1667 szavammal, tolva magam előtt a napról napra felmerülő kételyeket. Ilyen a NaNo, de én ezért szeretem. 

Persze a kedd és szerda reggelt kétségbeesve töltöttem, folyamatosan azon gondolkoztam, hogy vajon teljesen rossz-e, amit írok. A NaNo lelkesítő üzenetei megint sokat segítettek, ezért haladtam tovább. Szerencsére voltak a héten jó pillanataim is, amikor az írás szép volt, a szereplőim kedvesen suttogtak a fülembe, és újra átéltem az írás legjobb élményeit. Ennek ellenére érzem, hogy még rengeteg őrlődéssel teli napot tartogat nekem idén a NaNo. Lassan elérek a vázlatom végére, és úgy kell haladnom, hogy csak körvonalakban tudom, hogy hova is akarok eljutni.

De a folyamatos írás minden évben elvarázsol. Persze, mindennel el vagyok úszva, kissé elhanyagolom a barátomat, és próbálom a legegyszerűbb fogásokat kitalálni vacsorára. De jó néha erőn felül teljesíteni, és tényleg nekiülni egy történetnek, ami lehet, hogy egyszerűen elsorvadna a fejemben, hogyha nem ülnék le mellé minden nap.

Nem minden történetet könnyű megírni, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is érdemes. A NaNo hónapja arra jó, hogy kipróbáljuk magunkat és tényleg elköteleződjünk, ami nekem éppen problémát jelentett a trilógiám megírása után.

Remélem, hogy az elköteleződésem eltart a hónap végéig, és figyelmen kívül tudom hagyni a suttogó kételyt, amivel továbbra is naponta megküzdök. Ráadásul idén is Lengyelország sorait erősítem, és most szóháborúban állunk Magyarországgal, ami igencsak vicces. Mindenkinek jó írást!