25 ezer szó

Bevallom, hogy még blogbejegyzést sincsen igazán időm, erőm írni a NaNo mellett, de azért úgy gondoltam, hogy a félútról mégis megemlékezek. Vasárnap értem el a huszonötezer szót, de a múlt héten nem minden pillanat volt felhőtlen, ennek ellenére nem hagytam abba az írást.

A hét közepén már megéreztem, hogy lassan a NaNoWriMo közepén járunk, ilyenkor szokott a lelkesedésem egy kicsit alábbhagyni. A regények harmincadik-negyvenedik oldalánál néha minden más dolog érdekesebbnek tűnik. Ilyenkor jön a halogatás kreatívabb formája. Például miért is ne nézzek másfél órán keresztül táskákat az interneten? Esetleg sürgősen keresnem kell a jövő szeptemberi esküvőmre szandált (amit ilyenkor még a neten se nagyon lehet találni). És persze, hogy egy újabb regény is befészkelte magát a fejembe.

nanowrimo_wallpaper_by_texnical_reasons-d5ixw19

Idén a biztonságra játszottam, ezért folyamatosan előre tervezek négy-öt fejezetet. Ennek ellenére iktatok be újakat is, és szerencsére épp vasárnap össze is kötöttem egy pár kósza szálat egymással. Voltak napok, amikor hatszor frissítettem a szószámomat, hátha már elértem a napi limitet, de volt olyan is, hogy felkeltem az éjszaka közepén, mert nem tudtam aludni, és még írtam ezer szót.

A lényeg, hogy haladok előre, persze még mindig nem vagyok biztos abban, hogy a regény teljesen össze fog-e állni, és terveket szövök a decemberi pihenésről. De továbbra is nagyszerű dolognak tartom a NaNót, hiszen sohasem ültem volna neki ekkora lelkesedéssel ennek a regénynek, hogyha nincs ez a hónap.

4ea171349450059e86a6b8092bd1110f

A múlt héten Stephenie Perkinstől kaptunk lelkesítő levelet, aki szintén bevallotta, hogy a NaNo előtt képtelen volt befejezni egyetlen regényt is. És régebben inkább piszkálta azokat, akik részt vettek ezen a hónapon, hiszen egy hónap alatt nem lehet minőségit alkotni. Mindannyian egyetértünk abban, hogy tökéletes regényt egy hónap alatt csak egy hibátlan zseni tud írni (vagy még az sem, hiszen maga Hemingway is úgy gondolta, hogy egy kéziratot negyvenhétszer kell átírni). De nem is ez a lényeg, hanem az alkotás és a haladás. Mindenkinek kitartást a fennmaradó két héthez!

tumblr_static_dn96ryf4fd440gg04soow0g0

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük