New York, New York

Ma mesélek nektek egy kicsit New Yorkról és Glens Fallsról, ami központi szerepet játssza a Maradj velem-ben. Hogyan is választottam ki a helyszínt? Képes beszámoló jön 🙂

2012-ben kezdődött a külföldi kalandom, amit azóta se tudok magam mögött hagyni. Két hónapot töltöttem Kanadában, aztán egy hetet New Yorkban. Utána négy évig Krakkóban éltem és most Birminghamből írom ezeket a sorokat. A multikulturális közeg, az amerikai kultúra és az angol nyelv tizennégy éves korom óta szerelmem, kezdve azzal, hogy angol szakra jártam a gimnáziumban.

bahp

Amikor a Maradj velem ötlete megszületett a fejemben már tudtam, hogy a nyarat a tengeren túlon fogom tölteni. New York államba helyeztem a történetet, mert az biztosan a látogatási listánkon volt. Kisvárost szerettem volna választani,  hiszen fontos volt, hogy minden zárt ajtók mögött zajlik a történetben. Az amerikai kultúrára egyébként is jellemző, hogy nem igazán szólnak bele mások életébe, mindenki elcseveg a másikkal, de a legtöbb esetben megtartják a három lépés távolságot. Mindenki a saját dolgával foglalkozik. Ez egy kicsit a karaktereim életére is rányomta a bélyegét.

Crandall-park, ahol az egyik jelent játszódik :)

Crandall-park, ahol az egyik jelent játszódik 🙂

Glens Falls-ra azért esett a választás, mert úgy volt, hogy busszal áthaladunk rajta, amikor Montrealból New York felé tartunk. Glens Falls egyébként elbűvölő kisváros 14 500 lakóval, amelynek nagysága nagyjából hasonlít az én gyerekkori városomhoz, Kunszentmártonhoz. Végül a sors úgy hozta, hogy sose látogattam meg Glens Falls (a buszunk útvonalat váltott), de ennek ellenére rajta van a bakancslistámon és százszor végigjártam Google Maps segítségével is. A könyvben szereplő helyszínek mind valósak, sokról internetes fotót vadásztam. Ennek ellenére egyetlen béna fotóm van, hogy egyszer milyen közel is voltam Glens Fallshoz:

img_0208

A könyv másik címszereplő helyszíne viszont New York, ahol egy hetet sikerült eltöltenem, és életem egyik legnagyobb élménye volt. Ezeket mind belegyúrtam a Maradj velembe. David szerelmes a város lüktetésébe, főleg a kisvárosi lét után. Én is ismerem az élményt, tizennyolc évesen először Budapestre kerültem, és már ez is hihetetlen váltás volt a kisváros után. David New Yorkban szabadulhat meg a kisvárosi korlátaitól, ami aztán elég durva következményekkel jár.

Hol van a Szabadság-szobor? A filmek csalósak, egyáltalán nem látszik nagynak a városból :)

Hol van a Szabadság-szobor? A filmek csalósak, egyáltalán nem látszik nagynak a városból 🙂

New York, az Egyesült Államok és Kanada pedig annyira a szívembe zárta magát, hogy a legtöbb regényem oda tér vissza. A város szépsége és lüktetése örökre magával ragadott, és mindenképpen szeretnék még visszatérni. Remélem, hogy ezt a szenvedélyemet is sikerült átadnom a regény sorain keresztül. Most azért hoztam pár saját képet 🙂

img_0682

img_0642

img_0500

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük